Hogy miért?

2010 Július 1-én költöztem Spanyolországba.
A változás, új környezet, érdekes emberek, és a furcsaságok elég sok mesélnivalót adnak.
Mivel fárasztó lenne mindenkinek mindent minden alkalommal elismételni, rájöttem, hogy kerítenem kell valamilyen tömeges tájékoztatási eszközt, amivel egyszerre tudok mindenkinek mindent elmondani. Így született meg az ötlet, hogy az egészet leírom egy naplóba, aztán mindenki lubickolhat a szóáradatban.
Nos a naplóból "blog" lett a kényelem miatt, a szóáradatból pedig folyócska - néha meg csak cseppek.
Jó étvágyat!
A blog valósággal való egyezése nem a véletlen műve.

Monday, 13 June 2011

Nézzük meg mi van arra!

Hát ja... A harmadik napunkon sem lett Hawaii idő, és itt most nem a hurrikánokra gondolok, nyilván.
A bölcselet szerint délen mindig jó idő ben, vagy legalábbis jobb, így kitaláltuk, hogy elinfulunk délre, hátha ott jó idő van. Nem volt. Azért elmentünk Santa Uxia de Ribeira-ba, ami a Ribeira félsziget legnagyobb városkája. Érdekes, mert nagyon tetszett. Nem tűnt olyan hatalmas túristaparadicsomak, és a strandai is érdekesek voltak. Olyan volt, mintha egy parkban egymás után tübb játszótér lenne, és az ember nem tudná, melyikbe menjen. Strand itt - strand ott... Rengeteg sirály, persze, és óriási nyugalom. Valamennyi ember azért volt a kikötő szakaszon, ami egy kicsit emlékeztetett a klasszikus mediterrán kikötőkre, mint Cannes, Toulon, és társai. Nagyon kedves kis városka, de olyan mértékben nem történt ott semmi, hogy az már zavaró volt.

Sunday, 12 June 2011

Herkules Tornya

Ha a Galíciai utunkra vittem vona panaszkönyvet, E biztos beleírta volna, hogy bedilizett a zenétől a kocsiban. Minden oka meglett volna rá. Elfelejtettem zenét válogatni, így a munkábamenős zúzós zenék voltak csak a kocsiban. A telefonomon azonban nagyobb választék volt, íhy már csak egy eszközt kellett szerezni, amivel a telefonom memúriakártyáját összekapcsolhatom a kocsi sztereójával. Ennek örömére E megkereste a legközelebbi bevásárlóközpontot, amit a GPS Carballo-ban talált meg. Nosza, Finisterreből irány Carballo.
Az utak itt nem olyanok, mint Madrid környékén. Ott ugye van 4 db körgyűrű, és számtalan sugárirányú autópálya. Galíciában kicsi kétszer egysávos utak vannak. Lassú, de legalább nem unalmas a kocsikázás. Carballo vaklármának bizonyult, mert egy helyi üzletlánc, és néhány hozzánőtt butikon kívül nem volt sok vásárlási lehetősék. USB kártyaolvasónak a hírét sem hallották. A biztonság kedvéért azért megebéreltünk (volt vagy 4 óra), és hamár ilyen közel voltunk, elindultunk A Coruñaba.
Ha röviden össze kéne foglalnom, azt mondanám, hogy A Corunña kicsit gyengébb volt, mint Valencia. Ide is nagy álmokkal érkeztem. Tengerparti város a Vizcayai öböl, és az Atlanti Óceán határfokán, igazi csodának igérkezett. Ehhez képest egy nagy iparváros, végtelen lakótelepekkel. Persze, itt is van szép belváros, meg minden, de igazából nem az a hely, ami az álmaimban szerepelt. Rox ajánlotta, hogy nézzük meg a Torre De Hercules-t, ami egy őskori világítótorony, így megálltunk a parkolójában, és szépen körbejártuk. Ha utánaolvastok, nagyon sok érdekességet lehet róla olvasni, és még többet az előtte elhelyezkedő szélrózsáról, ami mutatja az össze Gall náció (Galícia, Wales, Man szigete, Írország, stb) jelképeit. Tettünk egy jó nagy sétát a tengerparton, ami gyönyörű, és taslán ott éreztem egy kicsit azt, hogy tengerparton lakni kemény szakma, de a gyönyörű látvány, és az Óceán közelsége azért kárpótol valamicskét az állandó szélért, és hidegért.
Jü hely A Coruña, de...
Visszafelé megálltunk a ÍCarballo határán épült Carrefourban, és sikerült vennem ketyerét. Lett zenénk!

Világvége

Nem köll megijedni, nincs még itt. Csak voltunk ott.
Az a helyzet, hogy egy kicsit jobb időre számítottunk a "nyaralásunkra", de Galíciában olyan az idő, mint Galiciában. Ez egy ősi Midland-szigeteki közmondás, és ássuk be, a Midland-szigeteki őslakosok tudják mit beszélnek.
Mivel a második napra sem tört ránk a verőfényes napsütés, és 35 fok, ismét csak olyan programot kellett szerveznünk, amely nem tartalmazza a napozást, és a tengerben pancsikolást. Elindultunk hát Fisterrára.
Fisterra, azaz "A Világ Vége" Spanyolország legnyugatibb pontja, és azért hívják világvégének, mert Colombus előtt azt hitték, hogy utána már nincs is semmi. Később kiderült, hogy nem csak hogy tovább is van, de még csak nem is a legnyugatibb pontja Európának, mivel Portugáliában, a Cabo Di Roca egy picit nyugatabbra van.
Mindettől függetlenül, Finisterra, vagy Fisterre, nagyon híres hely, és ha Galíciában jár az ember, kötelező meglátogatni. Na igen...
Fisterra egy kisváros, amelynek a Cabo De Fisterra nevezetű foka az igazi híresség. A valóságban egy szeles felhős hely, ahol van egy világítótorony, és az Óceán. Az ottlétünk alatt folyamatosan mondogatnom kellett magamnak, hogy milyen jó kis hely ez, és milyen híres, és milyen fontos, különben csak egy szürke, sziklazátonyos tengerpartot láttam volna, mert hogy Cabo De Finisterra egy szürke, szeles, sziklazátonyos partszakasz egy világítótoronnyal. A látványt tarkítja, hogy a sok zarándok, aki itt fejezi be a Camino-t, valami miatt úgy érzi, hogy itt kell hagynia valamilyen ruhadarabot, ezért a sziklák között tendeteg dzseki, nadrág, pulóver, és hasonló levetett gönc van.
Ott voltunk, megnéztük, de rám nem tett nagy benyomást. Unalmas. Érthető, hogy az emberek tartanak a Világvégétől.

Saturday, 11 June 2011

Zarándokok, Túristák, és a többi

Santiagoban (ahogy általában Santiago de Compostellat nevezik) rengeteg túrista van, de még több zarándok. Persze, a kettő nem feltétlenül különül el. Az El Camino-nak több verziója van, de mindegyik itt ér véget. Az egész zarándoklatot kevesen csinálják egyben végig. Általánosan az a szokás, hogy darabokban teszik meg az emberek. Vega, az egyik munkatársnőm, például minden évben 4 napot "zarándokol", aztán a következő évben ott folytatja, ahol abbahagyta. Kedves, meg minden, de azért lássuk be, ez inkább "zarándoklat light". Azt mondanám, hogy laza zarándokok, vagy elszánt túristák.
No és persze, ott vannak a kerékpárosok, akik bringát teszik meg a Caminot. Ez is becsülnivaló, de azért lássuk be, na... Az egyik legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor két bringás pont előttünk ért a katedrális előtti térre, és ment a nagy pacsizás, és a "megcsináltuk", én meg valahogy annyira nem éreztem odaillőnek ezt a nyáladzást, hogy a hideg is kirázott. Egyébként a téren mindenki haver, meg utitárs, és ölelkeznek, és minden más módon is masszirozzák egymás seggét. Persze az is igaz, hogy egy ilyen zarándoklaton nagyon jól össze tudnak verődni az emberek, és a kollegáim által meséltek alapján, olyan lehet, mint egy woofing (hátizsákos világutazás), ahol inkább az út a lényeg, nem az uticél.
Ahogy E, az előző bejegyzéshez kommentelte, a reggelit egy kávézóban ejtettük meg, ami nagyon tetszett neki. Mivel negem ez a kávézós reggelizés nem hoz lázba, nem igazán tudtam E-nek igazi kávézóval szolgálni Cosladaban. Pedig egy országban, ahol az emberek az idejük 40%-át bárokban, és kávézokban töltik nyilván ezer kávézó van egy olyan városban, mint Coslada. De én éppen egyet sem ismerek. Santiagoban viszont konkrétan lépten - nyomon bárok és kávézók vannak, legalábbis a városközpontban, ahogy egy ilyen városban ez illik.
A "lépten-nyomon" során akadt meg a szemem egy mariscada-n is. Itt is szokás kirakni a kirakatba az ételek képeit, esetleg magukat az ételeket mutatóban. Olyan, mint a McDonald's csak itt tényleg azt kapod, ami a képen van. Szóval, a reggeli, és a séta, no meg a zarándokok pacsizása után, az ebédet egy  kellemes kis vendéglőben ettük, ahol természetesen Mariscada-t rendeltünk. Amit kihoztak, kétségtelenül olyan, volt mint a képen: minden elképzelhető rák- és kagylófajta volt rajta, és igen finom volt. Bevallom, az igazi tengeri ízek, amiket a reggeli fogás frissen elkészítve nyújt igen erősek, és egy kicsit talán túlzó is volt. Még úgy is, hogy azért én heti 1-2-szer eszek rákot, vagy tintahalat. De mindenképpen azt mondom, hogy teljesen megérte.
Ebéd után (4 körül) vadásztunk még egy pár hűtőmágnest, és Tarta de Santiago-t, ami egy eszméletlenül finom mandulás süti. E kávézhatott, én túladagoltam a rákot, vettünk elengedhetetlen túristás cuccokat, szóval egy igazán tökéletes városnézést éltünk meg Santiago De Compostelán.

Santiago de Compostela

Próbáltunk lavírozni az időjárás rejtelmei közt, és úgy gondoltuk, hogy az idő majd javul, így a természeti szépségeket későbbre hagyjuk. Az aktuális borongós idő tökéletes a városnézésre. és hogy ne is menjünk messze, kezdjük Santiagoval.
Nem hiszem, hogy nagyon részleteznem kell milyen fontos dolog az El Camino Spanyolországban, és Galíciaban, és hogy Santiago de Compostella, a zarándoklat célja mekkora jelentőséggel bír.
Őszintén szólva, én azt gondoltam, hogy egy nagy szentfazék kommunát találok, de kellemeset csalódtam. Persze Róma alapján tudhattam volna jobban is, de ha Firenzét nézem pl., ahol a szobrokon, meg a szent szarokon kívül nem sok minden van, akkor jogos a félelmem a vallási központoktól. Arról nem is beszélve, hogy ha véletlenül lelocsolnak szenteltvízzel még hamuvá is válok a végén.
Santiago egy csodálatos, és nagyon élhető város. Van neki iparnegyede, és vannak itt is nagy tömbházak, de ahogyan sok Spanyol városban, látszik, hogy a kényelemre többet adnak, mint a szürkeségre és olcsóságra. Természetsen ott van a Catedral de Santiago, és forog a világ rendesen a Camino körül, de nem csak arról szól a város. Szép terek, parkok, sétálóutcák, bárok, éttermek, szóval minden ami egy igazán kellemes városba kell. Kicsit több a hostal, és panzió, mint máshol, és az utcán sok a gyalogtúrás, és kiemelkedően sok a kerékpáros zarándok. Egyébként nem mondanám meg, hogy Európa egyik vallási központja a város.
Ahogy szoktam, ezúttal is a város kellős közepén parkolok, E GPS-ének köszönhetően (az enyémet sikerült kidobni a kocsiból Cullera után). A parkoló persze fizetős, de ez megint egy olyan dolog, amiben különbözik a nyaralás a hétköznapoktól: tojok rá. A parkolóból kiérkezve azonnal a fő sétálóutcán találjuk magunkat, és megkezdjük a túrista programot. megy, fényképez, bámul, fényképez, szájtát, fényképez.
A belváros Toledora és Sevillara hasonlít (inkább Sevilla). Kis utcák, boltocskák, túristacuccok, túristák, és minden ilyen város elengedhetetlen kérdése: milyen lehet itt lakni? Lehet, hogy csak én vagyok így vele, de ez mindig megfordul a fejemben. milyem látni a Colosseumot a hálószobádból? Milyen az Eiffel toronyra nézni ebédidőben? Milyen a Parque del Retiroban futni reggelente? Vagy a Torres Jemelast látni az irodádból? Várjunk csak! Én a Torres Jemelast, és a Navacerradat látom az irodám ablakából. Bizony - bizony: Az exotikus helyek, csodás városok, túristaparadicsomok pontosan azért olyan érdekesek, mert messze vannak. Mert nem vagy minden nap ott. Ha minden nap Karácsony lenne, akkor megunnánk (és én iszonyatosan öreg lennék). Persze, néha rátör az emberre, hogy "Apám! Madridban lakok, ééérteed? Madridban!".
Szóval Santiago de Complostella számomra elsősorban egy nagyon kedves, és élhető város, és másodsorban a Camino vége.

Friday, 10 June 2011

Eszünk végre?

Galícia gyönyörű hely, és rengeteg látnivaló van, nem beszélve a hírességekről. A Camino gyakorlatilag Galíciáról szól. A Coruñaban van a Torre de Hercules, az 1900 éves római világítótorony, amihez hasonló csak három (vagy négy) van a világon. Finisterre, azaz a Világ Vége, a félsziget, amiről sokáig azt hitték, hogy nincs is utána semmi. A Cies szigetek, amiről annyit beszéltem már, és persze Vigo, Pontevedra, Ourense, és még sorolhatnám a csodás kisebb-nagyobb városokat.
De amit a spanyolok igazán szeretnek kiemelni Galíciaval kapcsolatban az az, hogy "se come bien", azaz jókat lehet enni.
Mielőtt eljöttem szabadságra, Ricardo listát iratott velem, hogy miket kell kipróbáljak. Pontosabban ő csak sorolta, én meg körmöltem szorgalmasan, mert különben elfelejtem. Íme a listám:
A rákok: Bogavante, Langoste, Langostino, Gambon, Gambas - Az első három nyilván mind a langosztához hasonlít, csak kicsit kisebbek. Az utóbbi kettő cselesebb, mert nem helyi rákok, hanem a mediterraneumból származak - azaz enyhe megvezetést jelentenek az étlapon.
Kagylók: Mejillon, Almeja, Berberecho, Navaja. A mejillón a hagyományos fekete kagyló, a Navaja pedig egy igen érdeket hosszúkás kagyló (ezért is a neve: "bicska)", a többi pedig a klasszikus "shell" kagylóhoz hasonlít.
Halak: Bacalao, Merluza. A bacalao igazából Portugál specialitás, de ugye ide közel van Portugália.
És ezek csak a tengeri kaják voltak. (o:
Mindjárt az első nap a séta után átmentünk Murosba vacsorázni. Mivel a mi falunkban nem volt semmi, szinte minden nap autózni kellett, de ezt így is terveztük. Szállás egy nyugis helyen, és aztán onnak csillagtúra a látnivalókhoz. Az autó nélkülözhetetlensége egyébként végigkisérte a vakációt, de ha van autója az embernek, akkor ez nem olyan vészes. (Az autó nélkülözhetetlensége nyilván inkább a talpalóknak okoz gondot.)
Szóval az első vacsora Murosban esett meg, és igazán jó volt. Az étterem egy kicsit furcsa volt, mert volt hordó, ami inkább olyan kocsmás érzés volt, de a berendezés meg amolyan avantgard stílus volt. E bacalao a la plancha-t evett, ami tulajdonképpen fokhagymás natúr hal (a la plancha = vasalón), itt viszont sajt volt ráolvasztva. E nem szereti a fokhagymát, deszerintem volt rajta, csak E olyan, mint a gyerekek: ha nem mondod meg, hogy van benne kriptonit, akkor megeszi. (o:
Én  merluza a la Gallega-t ettem, és ahogy kihozták eszembe jutott, hogy melyik az az elkészítési mód, amelyiket nem szeretem. A "Gallega", azaz Gall mód olajos - pirospaprikás szószt jelent, amibe már egyszer belefutottam egy ebéd alkalmával. Azért nem volt olyan rossz. És persze, ez még csak az első evés volt.

Halálos nyugalom

Meséltem, hgy szeretek egyedül utazni, és volt egy olyan verzió, hogy ha nem jön E, akkor egyedül nézem meg Galíciat. Na, amikor a szállást megláttam, pontosabban azt, hogy hol van, akkor nagyon örültem, hogy nem vagyok egyedül. Félreértés ne essék, csodálatos a szállás, de egy kicsit talán túl nyugodt.
Spanyolország nagy ország, és tudni kell róla, hogy elég komoly különbségek vannak a régiók közt. Galícia nem túl gazdag tartomány, és meglehetősen konzervatív is. Megőrizték az identitásukat, a nyelvüket, és a mentalitásukat. Amíg madridban, és más felkapott helyeken dúl a fogyasztói társadalom, addig itt egy-egy bolt, nagyobb üzlet, és elvétve bevásárlóközpontok vannak. Kevesebb pénz, és kevesebb fogyasztói idomítás van.
Ahogy Ourense után elértük Santiago de Compostelat, és a partvonal felé vettük az irányt, a boltok elkezdtek ritkulni. Persze, nem baj, ha nincs lépten nyomon egy közért, de azért az, hogy úgy kell vadászni bármiféle éttermet, boltot, akármit, az azért kicsit furcsa volt nekünk. A szállás Carnota körzetben volt egy Miñarzo nevű falucskában, ahol konkrétan egyetlen bolt volt csak. Ez is inkább egy kisebb éjjel-nappalihoz hasonlított, leszámítva, hogy a nyitvatartás teljes egészében ad-hoc rendszerben működött. Ha a tulajnak kedve volt, kinyitott.
A szállást interneten kerestem "casa rural"-ként, ami nagyjából falusi túrizmust jelent. Maga a ház egy dombtetőn helyezkedik el, és mivel a "special" opciót kértem, nem szobát kaptunk, hanem egy komplett lakosztályt. Saját nappalival, és külön hálószobával. Említésre méltó a fürdő-wc felosztás sajátságossága, ugyanis egymás mellett helyezkedtek el, és egy tolóajtón osztozkodtak. Ez azt jelenti, hogy ha "becsuktad" a wc ajtaját, akkor a fürdőszoba elől húztad el az ajtót. Hát izé... "Frappáns megoldás", maradjunk ennyiben. A ház környékén nincs semmi, csak további házak, és egy rövid sétára a tengerpart. No igen, a tengerpart. Itt abból olyan sok van, hogy az ember egy idő után szinte megszokja. Gyönyörű sziklás vonal, derekasan hullámzó Óceánnal. Amilyennek lennie kell, na!
Mindjárt, amikor megérkeztünk, el is mentünk egy jó nagyot sétálni. Találtunk világítótornyot, tanösvényt, pici homokos strandokat, lazactelepet, és sajnos elég sok szemetet, vagy inkább hordalékot. Gyanítom, hogy itt a partot nem takarítják naponta (mert mint mondtam, sok van belőle), ezért amit kihoz a víz (pl. hihetetlen mennyiségű hajókötelet), az mind ott marad a parton. Az idő így június idusán sem volt meggyőzően strandidő, és valljuk be, a strandidő, mint olyan, az itt nem olyan sűrű. Helyette szél van. Sok szél. Szél, meg tengerpart. És hullámok, meg sziklák. A világítótornyokat mondam? Atlanti Óceán!