... tovább követhetjük, amit Axel szerencsétlenkedik. Ezúttal új helyszinen: Madridban. Lesz sok móka és kacagás! És hogy Indy szavaival éljek:
Az élet csupa szex, csak a szerszám rossz oldaláról éljük meg.
A kockázatok és mellékhatások tekintetében, kérdezze meg kezelőorvosát, vagy gyógyszerészét (Windows: "Ez a mondat túl hosszú. Talán nem is egy mondat." - akkor mi más lehet, b+? Láncfűrész?)
Egyéb esetben érdeklődjenek itt: http://max-madridban.blogspot.com/
Monday, 1 August 2011
Az elmúlt egy év
Július 1-én indultam el Veresegyházról egy derekasan megrakott Mondeovan, és 2-án értem Cosladaba.
Coslada egy irányított választás volt, mivel a munkahely, amit az IBM-hez fűződő munkámmal kapcsolatban felajánlottak Cosladaban van. Nézhettem volna más helyeket is, de ez egyszerűbb, és egyenesebb választás volt.
Nem bántam meg.
Az ittlétem 36 óra vezetés után, másfélórás doboz-, és bútorcipeléssel indult, éjjel kettőkor. Azóta voltam Toledoban, megéltem életem egyik legmelegebb nyarát, részben megismertem egy idegen kultúrát, lettek új ismerőseim. Megtanultam úgy közlekedni, hogy ki sem jövök a föld alól. A háromsávos körforgalom már nem meglepetés, és türelmesen kiválom, ha egy gyalogos előttem a zebrán köti meg a cipőjét, még akkor is, ha nekem van zöld. A pénztárnál nem csak a blokkot várom meg, hanem az utána közetkező 4-5 cetlit is, amik a következő vásárlásom kedvezményei. Vásárláskor, természetesen a boltnak megfelelő klubkártyát automatikusan adom a bankkártyámmal, ahogy a jogsimat is.
Hozzászoktam, hogy a "jónapot" nem használatos egész nap, csak délelőtt, és hogy a délelőtt délután 2-ig tart.
Több városban jártam Spanyolországban, mint a spanyolok.
Jártam egy francia lánnyal, akivel továbbra is barátok vagyunk.
Láttam Sevilla dómját, a Toledói katedrálist. Jártam Granada, és Málaga Alhambra-iban, és Córdoba óvárosában. Sétáltam Alicante tengerpartján, és a Ramblan Barcelonaban. Álltam az Atlanti Óceán tengerpartján Lariñoban, és Hercules Tornya alatt La Coruñaban. Láttam Vigo lovait, és az arcraesett szobrot a kikötőjében, és sétáltam Segovia római vízvezetéke alatt, és a Don Quijote vár kertjében. Megmásztam a 2380 m magas Cabeza De Hierrot, és feküdtem Cullera tengerpartján. Megcsodáltam Valencia tudományos városrészét, és Chinchón bikafuttató arénáját is. Nem tévedek el Madridban sem. Tudom merre kell indulni a Palacio Realtól, hogy a Puerta de Sol-hoz jussak, és hogy merre kell fordulni a Retiro felé. Tudom, hogy a Paseo de la Castellana nem sétány, hanem egy nagyon hosszú sugárút, és hogy a Plaza de Toros de las Ventas messze van a Goyától.
Most már hivatalosan is madridi lakos vagyok. Tudom, hogy nagyon sok látnivaló van még, és még sok élményt fogok megélni.
De az már egy másik történet.
Coslada egy irányított választás volt, mivel a munkahely, amit az IBM-hez fűződő munkámmal kapcsolatban felajánlottak Cosladaban van. Nézhettem volna más helyeket is, de ez egyszerűbb, és egyenesebb választás volt.
Nem bántam meg.
Az ittlétem 36 óra vezetés után, másfélórás doboz-, és bútorcipeléssel indult, éjjel kettőkor. Azóta voltam Toledoban, megéltem életem egyik legmelegebb nyarát, részben megismertem egy idegen kultúrát, lettek új ismerőseim. Megtanultam úgy közlekedni, hogy ki sem jövök a föld alól. A háromsávos körforgalom már nem meglepetés, és türelmesen kiválom, ha egy gyalogos előttem a zebrán köti meg a cipőjét, még akkor is, ha nekem van zöld. A pénztárnál nem csak a blokkot várom meg, hanem az utána közetkező 4-5 cetlit is, amik a következő vásárlásom kedvezményei. Vásárláskor, természetesen a boltnak megfelelő klubkártyát automatikusan adom a bankkártyámmal, ahogy a jogsimat is.
Hozzászoktam, hogy a "jónapot" nem használatos egész nap, csak délelőtt, és hogy a délelőtt délután 2-ig tart.
Több városban jártam Spanyolországban, mint a spanyolok.
Jártam egy francia lánnyal, akivel továbbra is barátok vagyunk.
Láttam Sevilla dómját, a Toledói katedrálist. Jártam Granada, és Málaga Alhambra-iban, és Córdoba óvárosában. Sétáltam Alicante tengerpartján, és a Ramblan Barcelonaban. Álltam az Atlanti Óceán tengerpartján Lariñoban, és Hercules Tornya alatt La Coruñaban. Láttam Vigo lovait, és az arcraesett szobrot a kikötőjében, és sétáltam Segovia római vízvezetéke alatt, és a Don Quijote vár kertjében. Megmásztam a 2380 m magas Cabeza De Hierrot, és feküdtem Cullera tengerpartján. Megcsodáltam Valencia tudományos városrészét, és Chinchón bikafuttató arénáját is. Nem tévedek el Madridban sem. Tudom merre kell indulni a Palacio Realtól, hogy a Puerta de Sol-hoz jussak, és hogy merre kell fordulni a Retiro felé. Tudom, hogy a Paseo de la Castellana nem sétány, hanem egy nagyon hosszú sugárút, és hogy a Plaza de Toros de las Ventas messze van a Goyától.
Most már hivatalosan is madridi lakos vagyok. Tudom, hogy nagyon sok látnivaló van még, és még sok élményt fogok megélni.
De az már egy másik történet.
Sunday, 31 July 2011
A Költözés
Kezdhetném úgy, hogy azt hittem, másodjára könnyebb lesz, de az igazság az, hogy fel voltam készülve rá, hogy több raklapnyi cuccot nehezebb lesz költöztetni, mint egy Mondeonyi dobozt.
Egy kicsit nehézkes volt meghatározni, hogy mi lesz az, ami végig kell majd, és mit lehet előre átvinni az őj helyre. A tulajokkal sikerült úgy megegyezni, hogy Július 18-án már odaadták a kulcsokat, így volt több mint egy hetem a rámolásra.
Szépen bedobozoltam mindent, és szépen apránként átvittem a Nanclaresbe a dobozokat. Mivel az út 10 perc a Ponientéből, a szekrényeket szét sem szedtem, csak bevágtam őket a Mondiba, és egyben átvittem őket.
Kezdésnek csak bedobáltam minden bútort, dobozt, satöbbit a lakásba, hogy majd elrendezgetem.
Időközben telefonon leszerződtem az áramot, és a vizet, és drukkoltam, hogy be is kapcsolják őket, mire megyek, mert sötétben és szároz lenni napokig nem lett volna túl jó kezdés.
Volt egy kis késlekedés is, mert a tulajnak valahogy nem sikerült elsőre megérteni a "minden" szót, a "vigyen el mindent a tárolóból" mondatban. Néhány alkalommal benéztem a tárolóba, hogy mikor ürül ki, hogy vihessem a saját cókmükomat, de valahogy csak egy-két dolog tűnt el. Éppen a felfújható "Zodiac" motorcsónakot, és a hozzá tartozó 115 lovas Yamaha motort vitte el, amit pedig nem bántam volna, ha otthagy nekem. Végül aztán a felügyeletem mellett kirámoltuk a "szarjait" a tárolómból, és jöhettek a cókmókjaim.
Ahol a bringám, ott az otthonom... Augusztus 1-én átadtam a lakást szépen kitakarítva.
Utolsónak természetesen a bringám jött át.
Egy kicsit nehézkes volt meghatározni, hogy mi lesz az, ami végig kell majd, és mit lehet előre átvinni az őj helyre. A tulajokkal sikerült úgy megegyezni, hogy Július 18-án már odaadták a kulcsokat, így volt több mint egy hetem a rámolásra.
Szépen bedobozoltam mindent, és szépen apránként átvittem a Nanclaresbe a dobozokat. Mivel az út 10 perc a Ponientéből, a szekrényeket szét sem szedtem, csak bevágtam őket a Mondiba, és egyben átvittem őket.
Kezdésnek csak bedobáltam minden bútort, dobozt, satöbbit a lakásba, hogy majd elrendezgetem.
Időközben telefonon leszerződtem az áramot, és a vizet, és drukkoltam, hogy be is kapcsolják őket, mire megyek, mert sötétben és szároz lenni napokig nem lett volna túl jó kezdés.
Volt egy kis késlekedés is, mert a tulajnak valahogy nem sikerült elsőre megérteni a "minden" szót, a "vigyen el mindent a tárolóból" mondatban. Néhány alkalommal benéztem a tárolóba, hogy mikor ürül ki, hogy vihessem a saját cókmükomat, de valahogy csak egy-két dolog tűnt el. Éppen a felfújható "Zodiac" motorcsónakot, és a hozzá tartozó 115 lovas Yamaha motort vitte el, amit pedig nem bántam volna, ha otthagy nekem. Végül aztán a felügyeletem mellett kirámoltuk a "szarjait" a tárolómból, és jöhettek a cókmókjaim.
Ahol a bringám, ott az otthonom... Augusztus 1-én átadtam a lakást szépen kitakarítva.
Utolsónak természetesen a bringám jött át.
Friday, 15 July 2011
Pedig másodjára egyszerűbbnek kéne lennie
Amikor az első lakást kerestem itt Spanyolországban, azt hittem, nehéz lesz. Ehhez képest, két ingatlanportálon keresgéltem, csináltam egy listát, majd leszűrtem mindenféle szempontok alapján. A végén két lakás maradt, azokat megnéztem, és kiválasztottam azt, amelyik jobban tetszett.
Most, hogy kitaláltam, hogy másik lakásba költözök, valahogy nehezebbnek tűnt választani. Az árak, és az igényeim alapján nagyjából behatároltam, hogy hol, és mit fogok keresni, de valahogy sokkal nagyobb a kínálat ebben a körben. A paraméterek, azok számára, akit érdekelnek az adatok: minimum egy hálószoba, légkondi, garázs, medence, max 700€, Madrid északi - északkeleti rézse. Úgy tűnik, hogy volt egy építészeti hullám, illetve még most is tart, amiben rengeteg ilyen lakást épeítenek. Valamelyest megkőnnyíti a helyzetet, hogy nagy részük úgynevezett "apartamento turistico", ami olyan, mint egy szállodai szoba megtoldva egy hálószobával, és egy kis konyhával, ami többnyire a nappali egyik sarka, és "cocina office"-nak, azaz irodakonyhának hívják. Ezek nem tetszettek.
Augusztus 1-ei kiköltözéssel felmondtam a Calle Ponientét, és durván egy, de inkább két hét alatt megtaláltam a lakást, ahova költözni fogok. A Poligono de Las Mercedes-ben, egy csendes utcában van. Az ilyen környékeket "zona residencial-nak" azaz lakónegyednek hívják. Nincs bár az ablakom alatt, és a hálószobám sem fiatalok italozási, sem anyukák gyereksüvölttetési törzshelyére nem fog nézni. Van medence, garázs, központi légkondi, és még konditerem is szaunával. Kiváló választás. A tulajok kicsit elhanyagolták a lakást, és egy kicsit előreszaladva elmondhatom, hogy volt némi problémám a háztartási gépekkel, meg a villanyboilerrel, de ez igazán szót sem érdemel.
Találtam egy jó kis lakást, és ez a lényeg. Mondhatnám "ideális".
Most, hogy kitaláltam, hogy másik lakásba költözök, valahogy nehezebbnek tűnt választani. Az árak, és az igényeim alapján nagyjából behatároltam, hogy hol, és mit fogok keresni, de valahogy sokkal nagyobb a kínálat ebben a körben. A paraméterek, azok számára, akit érdekelnek az adatok: minimum egy hálószoba, légkondi, garázs, medence, max 700€, Madrid északi - északkeleti rézse. Úgy tűnik, hogy volt egy építészeti hullám, illetve még most is tart, amiben rengeteg ilyen lakást épeítenek. Valamelyest megkőnnyíti a helyzetet, hogy nagy részük úgynevezett "apartamento turistico", ami olyan, mint egy szállodai szoba megtoldva egy hálószobával, és egy kis konyhával, ami többnyire a nappali egyik sarka, és "cocina office"-nak, azaz irodakonyhának hívják. Ezek nem tetszettek.
Augusztus 1-ei kiköltözéssel felmondtam a Calle Ponientét, és durván egy, de inkább két hét alatt megtaláltam a lakást, ahova költözni fogok. A Poligono de Las Mercedes-ben, egy csendes utcában van. Az ilyen környékeket "zona residencial-nak" azaz lakónegyednek hívják. Nincs bár az ablakom alatt, és a hálószobám sem fiatalok italozási, sem anyukák gyereksüvölttetési törzshelyére nem fog nézni. Van medence, garázs, központi légkondi, és még konditerem is szaunával. Kiváló választás. A tulajok kicsit elhanyagolták a lakást, és egy kicsit előreszaladva elmondhatom, hogy volt némi problémám a háztartási gépekkel, meg a villanyboilerrel, de ez igazán szót sem érdemel.
Találtam egy jó kis lakást, és ez a lényeg. Mondhatnám "ideális".
Tuesday, 12 July 2011
Idealista
Mit is jelent az, ha valaki Idealista? Az idea ötlet, elgondolás, nézőpont Latinul, az ideális pedig a körülmények, és elvárások alapján elérhető legjobb állapotot jelenti. Az idealista az az ember, aki ezt az ideális állapotot szeretné elérni, illetve aki feltételezi, hogy ez az ideális állapot elérhető, és/vagy jóhiszeműen feltételezi, hogy más emberek, sőt, még a körülmények és esemányek is erre az ideális állapotra törekednek.
Ezek kívül az Idealista.com egy spanyol ingatlankereső pontál.
Nézzük, hogy kapcsolódik a kettő.
Néha elgondolkodom azon, hogy hol van az idealista, és az elégedetlen határa. Aki mindig jobbat akar, az ambíciózus, vagy elégedetlen? És aki csak úgy változtat, mert szereti a változatossák, esetleg nincs jobb dolga, az...? Opportunista? Sokszor eszembe jut, ahogy Aramis irányítja a változásokat. Nem törtet, nem nyomul, csak tesz-vesz, és egyre jobb neki, egyre közelebb kerül az ideéálishoz. Azt hiszem, Aramis ügyes. (o:
Én elég sokáig törtettem, és nyomultam, hogy előrébb jussak, de valahogy úgy nem sikerült. Pont úgy jártam az életben, mint a Balaton átúszásnál: tempózok a tó közepén (nem, nem jött az Iminimi-szeminimi Hullámszörny). Szóval megejelenik mellettem egy néni, mellúszásban tempózgatva. Feje teljesen kinn a vízből, rajta a domború rózsás úszósapka (aki járt az Újpesti, Komjáti, MÁV-telepi, vagy más szocreál uszodába kiskorában, az tudja, miről beszélek). Szúval, éppen csak nem kötött, vagy horgolt nagy kényelmességében. Gondoltam magamban, éppen lehagyom. Jópár perccel, és karcsapással később látom, hogy a néni nem csak hogy nem marad le, de előrébb is került hozzám képest... Ennek fele se tréfa! Belehúzok kicsit, de csak gyorsabb nálam a nyugdíjat tempójával. A lényeg az, hogy lehagyott a francba, bármennyire kapálóztam.
Azt hiszem, hogy az élet, és a jó dolgok is ilyenek. Ha kapálózol, lehagynak. Ha nyugis vagy, visznek magukkal.
Amióta hátradőltem az életemben, és befejeztem a kapálózást, azt hiszem, egész jó nekem.
Nos a fenti szösszenet azt hivatott bevezetni, hogy a változásokat az életemben egyre inkább a "nézzük meg, így milyen" vezérli, és nem a "csakazért is jobbat akarok".
Persze, vannak apróbb dolgok, amik irányba bökdösnek.
Az egyik nap elmentünk Berangere-rel a Retiroba fagyizni meg sétálni egyet, és a kocsit a La Elipa-nál hagytam. Éjfél körül indultam haza. Kényelmesen elmetróztam a kocsihoz, majd irány Coslada. Most jön a trükkös rész: 16 perc alatt voltam a ház előtt, majd 40 (negyven!) percet kőröztem, hogy találjak parkolóhelyet. Alapvetően nem ilyen drámai a helyzet, de sajnos az év nagy részében a hétköznapok katasztrófálisak ilyen szempontból. A másik bökdösés az volt, amikor éjjel kettőig bőgették a gyereket az ablakom alatt, illetve ezt kombinálták egy bazi hangos botellón-nal. Elivel csendes játszótérre néz a hálószobaablakom, gyakorlatilag meg... A harmadik apróság, hogy csak a hálóban van klíma, ami azért lássuk be, kevés egy olyan orszában, ahol három hónapon át szinte nem megy 30 alá a hőmérséklet.
A fentiek figyelembevétele mellett kitaláltam, hogy lakást váltok.
Igazából ez az utolsó mondat volt az egész bejegyzés mondandója. hihi
Ezek kívül az Idealista.com egy spanyol ingatlankereső pontál.
Nézzük, hogy kapcsolódik a kettő.
Néha elgondolkodom azon, hogy hol van az idealista, és az elégedetlen határa. Aki mindig jobbat akar, az ambíciózus, vagy elégedetlen? És aki csak úgy változtat, mert szereti a változatossák, esetleg nincs jobb dolga, az...? Opportunista? Sokszor eszembe jut, ahogy Aramis irányítja a változásokat. Nem törtet, nem nyomul, csak tesz-vesz, és egyre jobb neki, egyre közelebb kerül az ideéálishoz. Azt hiszem, Aramis ügyes. (o:
Én elég sokáig törtettem, és nyomultam, hogy előrébb jussak, de valahogy úgy nem sikerült. Pont úgy jártam az életben, mint a Balaton átúszásnál: tempózok a tó közepén (nem, nem jött az Iminimi-szeminimi Hullámszörny). Szóval megejelenik mellettem egy néni, mellúszásban tempózgatva. Feje teljesen kinn a vízből, rajta a domború rózsás úszósapka (aki járt az Újpesti, Komjáti, MÁV-telepi, vagy más szocreál uszodába kiskorában, az tudja, miről beszélek). Szúval, éppen csak nem kötött, vagy horgolt nagy kényelmességében. Gondoltam magamban, éppen lehagyom. Jópár perccel, és karcsapással később látom, hogy a néni nem csak hogy nem marad le, de előrébb is került hozzám képest... Ennek fele se tréfa! Belehúzok kicsit, de csak gyorsabb nálam a nyugdíjat tempójával. A lényeg az, hogy lehagyott a francba, bármennyire kapálóztam.
Azt hiszem, hogy az élet, és a jó dolgok is ilyenek. Ha kapálózol, lehagynak. Ha nyugis vagy, visznek magukkal.
Amióta hátradőltem az életemben, és befejeztem a kapálózást, azt hiszem, egész jó nekem.
Nos a fenti szösszenet azt hivatott bevezetni, hogy a változásokat az életemben egyre inkább a "nézzük meg, így milyen" vezérli, és nem a "csakazért is jobbat akarok".
Persze, vannak apróbb dolgok, amik irányba bökdösnek.
Az egyik nap elmentünk Berangere-rel a Retiroba fagyizni meg sétálni egyet, és a kocsit a La Elipa-nál hagytam. Éjfél körül indultam haza. Kényelmesen elmetróztam a kocsihoz, majd irány Coslada. Most jön a trükkös rész: 16 perc alatt voltam a ház előtt, majd 40 (negyven!) percet kőröztem, hogy találjak parkolóhelyet. Alapvetően nem ilyen drámai a helyzet, de sajnos az év nagy részében a hétköznapok katasztrófálisak ilyen szempontból. A másik bökdösés az volt, amikor éjjel kettőig bőgették a gyereket az ablakom alatt, illetve ezt kombinálták egy bazi hangos botellón-nal. Elivel csendes játszótérre néz a hálószobaablakom, gyakorlatilag meg... A harmadik apróság, hogy csak a hálóban van klíma, ami azért lássuk be, kevés egy olyan orszában, ahol három hónapon át szinte nem megy 30 alá a hőmérséklet.
A fentiek figyelembevétele mellett kitaláltam, hogy lakást váltok.
Igazából ez az utolsó mondat volt az egész bejegyzés mondandója. hihi
Sunday, 10 July 2011
Spanish Special VIII - Humor
Ez lehetne az egyik legrövidebb bejegyzésem. Valahogy úgy, mint a Franciákat kedvelő nemzetek-, vagy az ősi kínai fogamzásgátlók listája. Még szerencse, hogy én mindenről hosszasan tudok csacsogni.
Röviden összefoglalva, a spanyoloknak nincs humoruk. Vannak vicceik, meg nevetnek is, de a mélyebb humort nem értik. Egy példa: "Két léggömb megy a sivatagban, és az egyik ezt mondja: Vigyázz, ott egy kaktusssssz..". Erre egy átlagos spanyol csak néz. Jobb esetben megérti, és elkezdi megmagyarázni, hogy "Ja, hogy azért mondta így mert leeresztett?" Az a legrosszabb, hogy ha rákérdezek, akkor nem értik, hogy mi a probléma. És valóban, a TV-ben néztem az "El Club de la Comedia"-t, ahol tehetséges fiatal komikusok állhatnak a szinpadra nevettetni, és ők nagyon is jó humorral rendelkeznek. A közönség nevet is. Azt hiszem, hogy a humorra is igaz, hogy ha nem spanyol, akkor nem is az igazi. Ha olyan dologról beszélsz, aminek nincs spanyol vonatkozása, akkor egyszerűen nem bírnak ráhangolódni. Spanyolország egy nagy ország, és azt hiszem, kicsit úgy játrak, mint az Egyesült Államok, hogy van itt minden, "minek törődjünk a világ többi részével".
Nyilván hallani a beszédemen, hogy külföldi vagyok, és a humorban ez is hátrány kicsit. 5 évig fordítottam, tolmácsoltam, lektoráltam, és azt hiszem, hogy amúgy is van érzékem a szavakhoz - szófordulatokhoz. Szerintem lehetek annyira beképzelt, hogy azt mondjam, elég szellemes vagyok. De itt... Mondok egy szóvoccet, és kijavítanak. Van példűul egy szófordulat, amit úgy lehet elsütni, mint a "Van egy gyanda sanúm" mondást. Nos itt szemrebbenés nélkül kijavítanak, hogy az "Sanda gyanú". Egyszerűen nem értik.
Ha van olyasmi, ami nem tetszik itt nekem, akkor a top 3-ban benne van, hogy nem tudok úgy lövöldözni a szavakkal, mint Magyarországon. Egyszerűen nem értik, na!
Röviden összefoglalva, a spanyoloknak nincs humoruk. Vannak vicceik, meg nevetnek is, de a mélyebb humort nem értik. Egy példa: "Két léggömb megy a sivatagban, és az egyik ezt mondja: Vigyázz, ott egy kaktusssssz..". Erre egy átlagos spanyol csak néz. Jobb esetben megérti, és elkezdi megmagyarázni, hogy "Ja, hogy azért mondta így mert leeresztett?" Az a legrosszabb, hogy ha rákérdezek, akkor nem értik, hogy mi a probléma. És valóban, a TV-ben néztem az "El Club de la Comedia"-t, ahol tehetséges fiatal komikusok állhatnak a szinpadra nevettetni, és ők nagyon is jó humorral rendelkeznek. A közönség nevet is. Azt hiszem, hogy a humorra is igaz, hogy ha nem spanyol, akkor nem is az igazi. Ha olyan dologról beszélsz, aminek nincs spanyol vonatkozása, akkor egyszerűen nem bírnak ráhangolódni. Spanyolország egy nagy ország, és azt hiszem, kicsit úgy játrak, mint az Egyesült Államok, hogy van itt minden, "minek törődjünk a világ többi részével".
Nyilván hallani a beszédemen, hogy külföldi vagyok, és a humorban ez is hátrány kicsit. 5 évig fordítottam, tolmácsoltam, lektoráltam, és azt hiszem, hogy amúgy is van érzékem a szavakhoz - szófordulatokhoz. Szerintem lehetek annyira beképzelt, hogy azt mondjam, elég szellemes vagyok. De itt... Mondok egy szóvoccet, és kijavítanak. Van példűul egy szófordulat, amit úgy lehet elsütni, mint a "Van egy gyanda sanúm" mondást. Nos itt szemrebbenés nélkül kijavítanak, hogy az "Sanda gyanú". Egyszerűen nem értik.
Ha van olyasmi, ami nem tetszik itt nekem, akkor a top 3-ban benne van, hogy nem tudok úgy lövöldözni a szavakkal, mint Magyarországon. Egyszerűen nem értik, na!
Friday, 1 July 2011
PC Guru
A számítógépem a lakás központja. Olyan ez, mint máshol a TV, de azt én ugye nem nagyon nézem. Mégis, ha filmet nézek, az is "A Gépről" megy, mint ahogy a zene is, a térképek, útvonaltervek, a Portal (az egyetlen játék, amit játszok számítógépen), fényképek, stb.
Nos a gépem elkezdett szarakodni valamikor nyár elején, és ez nyárra már komollyá vált. Túlmelegedett, lekapcsolgatott, néha lefagyott, szóval vészes volt. Mivel elég ősi darab - 7 éves, ami az 1-3 évig tartó számítógépek között matuzsálemi kor - nem volt érdemes alkatrészeket felújítani, így eldöntöttem, hogy veszek egy másikat. Persze, körbenéztem, de kiderült, hogy ha alkatrészből rakom össze. Már azon voltam, hogy megveszem a Corte Inglésben, mert meglepően jó áron voltak a gépek, amikor kaptam promo e-mailt a Carrefour-tól, hogy ott most olcsó az a számítógép, amit éppen kinéztem. Nosza, rendeljük meg. Mivel Galícia lemerítette kicsit a kártyámat, megkértem Roxot, hogy intézzük az övéről. Semmi baj, megadom az adatokat, minden oké. Másnap jön egy levél, hogy küldjek be egy halom doksit, hogy igazoljuk, hogy fizethető ezzel a kártyával. Pompás. Beküldök mindent, semmi válasz. Hívom őket, közlik, hogy "ja, igen. megkaptuk, de nem tudjuk elolvasni". És mikr terveztek szólni nekem??? Elküldöm megint, semmi. Végül elküldtem faxon, mire közölték, hogy ez tök jó, továbbítják a számlázásnak. Végül két hét múlva töröltem a rendelést, és megrendeltem átutalással, ami odaért két nap alatt, és nekem lett gépem. Néha elképedek az itteni ügyintézésen. Nem értik, na!
Nos a gépem elkezdett szarakodni valamikor nyár elején, és ez nyárra már komollyá vált. Túlmelegedett, lekapcsolgatott, néha lefagyott, szóval vészes volt. Mivel elég ősi darab - 7 éves, ami az 1-3 évig tartó számítógépek között matuzsálemi kor - nem volt érdemes alkatrészeket felújítani, így eldöntöttem, hogy veszek egy másikat. Persze, körbenéztem, de kiderült, hogy ha alkatrészből rakom össze. Már azon voltam, hogy megveszem a Corte Inglésben, mert meglepően jó áron voltak a gépek, amikor kaptam promo e-mailt a Carrefour-tól, hogy ott most olcsó az a számítógép, amit éppen kinéztem. Nosza, rendeljük meg. Mivel Galícia lemerítette kicsit a kártyámat, megkértem Roxot, hogy intézzük az övéről. Semmi baj, megadom az adatokat, minden oké. Másnap jön egy levél, hogy küldjek be egy halom doksit, hogy igazoljuk, hogy fizethető ezzel a kártyával. Pompás. Beküldök mindent, semmi válasz. Hívom őket, közlik, hogy "ja, igen. megkaptuk, de nem tudjuk elolvasni". És mikr terveztek szólni nekem??? Elküldöm megint, semmi. Végül elküldtem faxon, mire közölték, hogy ez tök jó, továbbítják a számlázásnak. Végül két hét múlva töröltem a rendelést, és megrendeltem átutalással, ami odaért két nap alatt, és nekem lett gépem. Néha elképedek az itteni ügyintézésen. Nem értik, na!
Subscribe to:
Posts (Atom)