Hogy miért?

2010 Július 1-én költöztem Spanyolországba.
A változás, új környezet, érdekes emberek, és a furcsaságok elég sok mesélnivalót adnak.
Mivel fárasztó lenne mindenkinek mindent minden alkalommal elismételni, rájöttem, hogy kerítenem kell valamilyen tömeges tájékoztatási eszközt, amivel egyszerre tudok mindenkinek mindent elmondani. Így született meg az ötlet, hogy az egészet leírom egy naplóba, aztán mindenki lubickolhat a szóáradatban.
Nos a naplóból "blog" lett a kényelem miatt, a szóáradatból pedig folyócska - néha meg csak cseppek.
Jó étvágyat!
A blog valósággal való egyezése nem a véletlen műve.

Wednesday, 30 March 2011

New skin - Új bőr ...blog, munka, ruha, munkaruha

Az utóbbi időben egy kicsit foglalkoztam a bloggal. Faragtam egy-két bejegyzésen, részletesebbre írtam őket, betettem képeket, és ilyesmik. Egy kicsit untam már ezt a kinézetet, és mivel volt egy kis időm, kisérleteztem kicsit a külsőségekkel.
Az igazság az, hogy, bár tudtam, hogy ez a munka kevesebb felelősséggel, és egyszerűbb feladatokkal jár, nem gondoltam, hogy ennyire laza lesz. Nem mondom, van, hogy esemény van, és akadnak stresszes pillanatok, de még a legsűrűbb napokon is tudom tartani a tempót.
A lényeg, hogy volt időm molyolni a blog kinézetével, képek szerkesztgetésével, és egyéb vicces dolgokkal. Itt jegyezném meg, hogy tudnék ám írni rengeteget, mert az időm bőven engedi, de egyszerűen nem történik semmi. Persze, írhatnám, hogy reggel felkeltem, úgy döntöttem, hogy ez csak tévedés volt, és visszafeküdtem, majd 15 perc múlva megint felkeltem, ezúttal már véglegesen - legalábbis, ami az aznapot illeti - megmosakodtam, kezet mostam, pisiltem, rájöttem, hogy eltévesztettem a sorrendet, és megint kezet mostam, felöltöztem, megláttam magam a tükörben, levetkőztem, eltöltöttem húsz percet egy kevésbbé gyűrött ing keresésével, majd sikerült felöltöznöm, és elindulnom...
Az ingről eszembe is jutott, hogy a minap vasaltam ki vagy 7-8 ingemet, és rájöttem, hogy ez milyen jó dolog. Gyorsan letudja az ember, és így hétköznap nem kell reggel vesződnie. Nem beszélve az energiatakarékosságról, ugyanis így nem kell minden egyes alkalommal megvárni, hogy bemelegedjen a vasaló, és hogy a végén kihüljön.
Egyébként megint szembesültem vele, hogy több cuccom van, mint kellene. A kiköltözés alkalmával ejtett szigorú szanálásnak köszönhetően "már csak" 41 (negyvenegy) ingem van; viszont a vasalás segítségével le tudom szűkíteni az aktuális választások számát.. (o:

Sunday, 27 March 2011

Parkos Program

A hétvégére változékony időt mondtak, és így nem tudtuk, hogyan készüljünk. Persze, mindegy hogyan készülünk, a vége többnyire úgyis otthonülés, és pizza. A szokásos vásárlás mellett takarítottunk, és mindenki foglalatoskodott a dolgával. Többnyire hazaviszem a laptopomat, hogy két gép legyen otthon, mert ha Rox nem tud passziánszozni, fészbúkolni, vagy ilyesmit, akkor hiszti van.
Nekem, éppen ellenkezőleg, elegem van a képernyőkből, így maradok a könyveknél. Még szerencse, hogy Dirk Gently Hollisztikus Nyomozóirodája elég hosszú könyv, és még szerencsébb, hogy van második része, illetve egy másik kalandja "A Lélek Hosszú Sötét Teaideje" címmel. Sajnos a memóriám kiemelkedően gyatra, gyakorlatilag nemlétező, de a pillanatnyi szórakozás is simán megéri. Mindenesetre jobb, mint egy felejthető mozi, vagy, ahogy az egyik spanyol humorista mondja, felrakti a fészbúkra egy fényképet egy kutyaszarrol, és figyelni, hogy tíz perc alatt akad legalább öt ember, akinek "tetszik".
Vasárnap már nem tudtunk a négy fal között maradni, így elmentünk a Coslada-ban rendezett nem tudom milyen napokra. Ez egy kicsit soványabb volt, mint gondoltuk. Lehet, hogy azért, mert az embereknek van jobb dolguk is, mint a széllben állni, és kutyákat bámulni. No meg a Magyar kisvárosokhoz képest a Spanyol kisvárosok olyanok, mintha mindig karácsony, vagy valamilyen rendezvény lenne. Azért jót sétáltunk megint, aztán irány haza szipogni. Ja, Forma 1 is volt, jó korán reggel.
Az eseményről Rox Lokálpatrióták című bejegyzésében írt bővebben.

Friday, 25 March 2011

Időtöltés - Az üres idő feltöltése

Említettem (vagy nem), hogy Beával szünetet tartunk, így rengeteg szabadidőm van. Arról is beszéltem, hogy a semmittevés halálos tevékenység, és mivel a szociális életem jelenleg 0, továbbra is a konditerem látogatása a mindennapos program. Persze van bevásárolás, és ilyesmik is.
A jóidő viszont a küszöbön, és végre befejezhetem a súlyok l'art pour l'art emelgetését, és irány a szabad. Újra jön a futás, amivel - mint tudjuk - nem csak izzadságot veszthet az ember, hanem stresszt, gondokat, bánatot. Nekem éppen egyik sincs, így beérem a mozgás élvezetével. Indul a korizás is, amit még kicsit szervezni kell, mert jobb lenne egy korizható helyet keresni a környéken, mint napi 1 órát metrózni a Retiroig, és egy másikat vissza.
És ugye ott van a kerékpározás.
Nem tudom pontosan leírni, hogy mennyire szeretek bringázni. Tudom, hogy mindig azt mondom, hogy csak lefele szeretek jönni, de azért bevallom, hogy még az emelkedő, és az ellenszél is jobb, mint ha nem bringázhatnék. Mindenki tudja, hogy az ellenszél egyedül Tamáska bűne, hiszen csak egyszer kellett azt mondania, hogy "legalább nincs ellenszél", hogy a bringásoknak örök időkig ellenszélben kelljen tekerniük, de ezt most ne rójuk fel neki.
Most, hogy még nem elég hosszúak a nappalok, és meguntam, hogy állandóan be van kapcsolva a TV (szegény Rox gyakorlatilag a TV, és a számítógép képernyőjén kívül nem nagyon lát mást), megint Douglas Adams-et olvasok. A Galaxis Utikalauz Stopposoknak című ötrészes trilógiáját, gondolom, sokan ismerik, de Dirk Gently Hollisztikus Nyomozóirodáját, és a Lélek Hosszú, Sötét Teaidejét nem sokan. Pedig két olyan könyvről van szó, amik talán az utikalauzon is túltesznek. Ha néhány jó részt kéne említenem a könyvből, fel kéne olvasnom az egészet. Douglas Adams egy olyan ember, aki a zsenialitását a humorban éli ki. Nem hiszem, hogy külön fel kell hívnom rá a figyelmet, hogy az ő könyvei rengeteget alakítottak azon, ahogyan én beszélek, írok, érvelek, viccelek, stb.
Azt hiszem, a bringázás, Douglas Adams könyvei, és a Dire Straits a három legjobb dolog az életemben.

Wednesday, 23 March 2011

Spanish Special VI. - Juerga

Juerga (huérgá), azaz "buli", "parti", "kocsmázás". Kifejezés: "Ir de juerga"
Azt hiszem, a kocsmázás a legjobb fordítás, mert a Juerga elsősorban azt az eseményt írja le, amikor az ember elmegy inni, hogy másnap ne tudja, miért indult el előző este, ki ez a lány mellette, és miért légkalapálnak a fejében vasárnap hajnapi 13:40-kor.
Természetesen itt is az "alapozással" kezdenek. Összegyűlnek valakinél, ahol tekintélyes mennyiségű alkoholtartalmú italt halmoznak fel, amelyet rövidesen megisznak, tárolási, és helytakarékossági indokokra hivatkozva. Ez természetesen nem történik este 10 előtt, hiszen akkor még vacsoráznak.
A juerga tehát éjfél után kezdődik. A bár, diszkó, vagy más szórakozóhely kiválasztása egy külön tudomány, aminek 3 ága van: véletlenszerű, törzshely, ajánlott. A törzshely a leg nyilvánvalóbb kocsmakiválasztási módszer, bár sűrűn előfordul, hogy egy brigádnak több törzshelye van, vagy két - különböző törzshely-készlettel rendelkező - brigád keveredik. Az ajánlás alapján történő helyválasztás kicsit lutri. A véletlenszerű választás általában a hely tömöttsége alapján történik, és igen, jól gondoljátok, "ha egy hely tömött, akkor biztos jó" alapon a tömeges helyeket célozza. A lényeg az, hogy vagy azért, mert minden törzshelyet végig kell járni, vagy azért, mert az ajánlott hely nem jó, vagy jó, de mégis csak meg kell nézni más helyeket is, vagy mert a tömeget nem bírjuk sokáig - a vége mindig vándorlás. Mint tudjuk, a Spanyol egy elég szórakozáskedvelő nép, ezért rengeteg ember jár el "de juerga", így esténként a szórakozóhelyek tömve vannak, az utcák meg zsúfoltak a szórakozóhelyek között ingázó emberekkel.
Természetesen, van házibuli is, bár ez itt nem olyan megszokott. Ahogy a Spanyolok nem sűrűn főznek/esznek otthon, így nem is buliznak otthon. A házibulik rendszerint rövid idő alatt felkerekednek, hogy valami szórakozóhelyen folytatódjanak, amiről lásd az első pontot.
A harmadik jellemző éjszakai kikapcsolódási mód a "botellón", amit talán üvegezésnek fordíthatnánk, ha nem lenne már egy másik értelmezése ennek a szónak a magyar nyelvben. A lényege roppant egyszerű: megvesznek minden bulihoz szükséges élelmet (csipsz, mogyoró, szotyi (a szotyi elengedhetetlen!), és persze tekintélyes mennyiségű szesz, és az egész bulit kihelyezik valamelyik parkba, vagy más, kevésbbé frekventált helyre. Jellemzően parkba. Az üvegeket, zacsikat, műanyagpoharakat (nagyon jellemző, hosszúkás műanyag poharakat lehet kapni kifejezetten e célra) természetesen szanaszét hagyják a füvön, padokon, bokorban - attól függően ki hol fejezte be az éjszakai szórakozást.
Itt említeném meg újra, hogy mindennemű vendéglátás mocskosul drága Spanyolországban. Szórakozóhelyeken például 3-5 € alatt nincs szeszesital, és akkor még csak a Cubata-t, alias Cuba Libre-t, más nevén rumos kólát emléítettem. És amikor egy pohár ital könnyedén két rugódba kerülhet, akkor hajlasz rá, hogy romantikus hangulatban, a szabad ég alatt, közértben vásárolt termékek segedelmével mondj búcsút az eszednek, és a májadnak, és b@sszál be mint az ökör.
És ahogy az egyik legjobb barátom szokta mondani: "Viszlát ész, holnap találkozunk!"

Sunday, 20 March 2011

Holdkelte

Mivel szombaton csak futó pillantást vetettünk a Holdra - ami ki is égette a retinánkat - vasárnapra halasztottuk a Holdnézést. A kiadós kerékpározás után kellemes levezetés volt, hogy felgyalogoltunk a Parque del Cerro-ba. Ez megfelelő hely az ég vizsgálgatására, bár a környéken igazi "csillagász hely" nincs, mivel eszméletlen nagy a fényszennyezés. A parkban a szokásos botellón nyomok fogadtak. Erről írok egy külön cikket.
Igazából egy kicsit arra számítottam, hogy tripoderdőt találunk a dombtetőn, és sertepertélő fotósokat, akik mind a nagy eseményre készülnek. A Holdkeltére. Ehhez képest, egy büdös lélekkel sem találkoztunk, de jószagúval sem. Egy sima nyári napon megtehettük volna, hogy tetszőleges időpontban ülünk ki a szabadba, és kénylmesen várjuk az eseményt, de most elég hideg volt, így a neten megnéztem, mikor kel a Hold, és ehhez igazítottuk az érkezést. A Hold persze késett. Egy ideig még azt is hittem, hogy nem is jön, pedig megbeszéltük.
Végül aztán elkezdett derengeni az ég alja. Elsőre olyan volt, mint a többi fényforrás: stadionok, bevásárlóközpontok, ipartelepek. Szerencsére van annyi tájékozódási képességem, hogy tudjam, a Hold is keleten kel, és hogy ez az irány éppenséggel merre található. Felállítottam a tripodot, rátettem a gépet, és gondoltam, rágyújtok addig amíg várakozunk, de kifogyott az öngyújtóm, így az estét füstmentesen töltöttem el, a számban lógó cigarettával.
Holdkelte
Elsőre csak egy csík volt a Hold, majd pontosan úgy kezdett el felkelni, mint a Nap. Narancssárgán, mintha saját fénye lenne.
Azt hiszem, itt az ideje, hogy megosszak egy titkot. Sokszor kérdezgetem az emberektől, hogy miért lehetséges, hogy a Nap és a Hold csak nappal lehet egyszerre az égen, és éjszaka nem. Nos a válasz roppant egyszerű: Ha a nap az égen van, akkor az már nappal. (o: A tudományos magyarázat persze az, hogy a Nap egy saját fénnyel rendelkező égitest, míg a Hold nem az. Ezen felül a Nap - méreténél, és az előbb említett fényfottás-mivoltánál fogva - sokkal fényesebb.
Ha például egy bináris rendszerben élnénk, vagy a Hold fénye valaha is elérné a napét, akkor lenne olyan eset, amikor a Hold is fenn van Nappal, és... olyanis, hogy a Nap is van fenn Holddal. (o:
Nos a Hold felkelt, én meg szépen lefotóztam. Egy kis fényképészet elfér itt, ezért elmondom, hogy a mai napig belebonyolódok, hogy mikor kell túl, és mikor alulexponálni. Itt egy jó példa: a Hold nagyon fényes volt, ezért hiába mutatta a gép, hogy jó a fényarány (vagy mi), az csak azért volt, mert a környező sötétséget is beleszámította. A helyzet az, hogy ha egy fényforrást (figyelem! A Hold továbbra sem saját fénnyel rendelkező fényforrás) fényképezel, akkor elul kell exponálni, különben csak ragyogás lesz, azt meg nem szeretjük ugye, mert jön Jack Nickolson. A képeken látni, mikor sikerült megfejtenem az expoziciót.
Egyébként a Holdkelte alatt megérkezett egy kisebb lánycsapat, akik csiviteltek, de öngyújtójuk nem volt. Utána még jött egy rendőrjárőr terepjáróval, és közölte, hogy most nem lehet fényképezni, majd jót nevetett a saját poénján. (o: Amúgy rendes arcok voltak. Egyébként is jó tudni, hogy járőröznek a parkokban a rendőrök. A Retiro-ban is rendszeresen körbejárnak autóval, vagy robogóval a rendőrök.
Miután feljött a Hold, és minden visszaállt a szokásos esti kerékvágásba, lecammogtunk a dombról, és hazaballagtunk.
Képek a Holdkeltéről.

Az eltévedt kerékpáros esete a cigány edzőtársakkal

A szombati pihentető nap után, és mert amúgy is igényeltem már az aerob (kitartó, közepes terhelésű) mozgást, vasárnap elmentem bringázni. Persze akkor még nem tudtam, hogy lesz sprint is. (o:
Ahogy említettem, igyekszem megismerni a környéket, és felfedezni a látnivalókart, ezért elhatároztam, hogy megnézem a Castillo de Aldovea-t, azaz az Aldovea Kastélyt. Ez igazából a Guindalera környékén van, és véletlenül olvastam róla egy bringás fórumon
Az irányt tehát a Guindalera felé vettem, de ezúttal nem a gát felé fordultam, hanem a mezőgazdasági területek mellett, Torrejón de Ardoz felé mentem. A terület egyébként emlékeztet egy kicsit a Veresegyház - Fót - Mogyoród, vagy a Csömör - Fót - Mogyoród közötti területekhez. Viszonylag vadregényes, de azért a lakott területekhez, és sajnos az autópályákhoz is, közel. Láttam néhány számomra teljesen ismeretlen rendeltetésű létesítményt is. Például a semmi kellős kötzepén van egy háztömb, vagy inkább lakópark. Egy sor takaros kicsi ház szépen utcákba rendezve, mindenféle kiegészítő épületekkel. az egész körbekerítve. Kicsit emlékeztet a Castillo de Amaguaña-ra, ami Ecuadorban egy luxus pihenőhely a semmi közepén. Csak klubtagok mehet oda (ha jól emlékszem), és van strand, labirintus (ez volt az egyik kedvencem a stand mellett), jégpálya (Ecuadorban a trópusokon!), vendéglők, ligetek, rétek, parkok, szabadtéri sütőhelyek (chozas de parilladas), és a többi.
Szóval valami titkos dolognak tűnt. Aztán lehet, hogy pont elkerülte a figyelmemet a "Dharma Kezdeményezés" felirat. (o:

Üzemanyag- vagy gáztartályok - a felfelé kúszó vonal az oldalukon lépcső
Nos tekertem tovább, és eljutottam, a CLH-ig. Ez a Compañia de Logisticas de Hidcocárburos, tehát az Üzemanyag Logisztikai Cég. Magyarul: "Üzemanyagtelep". Ezt onnan lehet megismerni, hogy hatalmas hidroglobusokkal van tele. Úgy néznek ki, mint a Titan AE rajzfilmben az űrhajók, és nagyjából akkorák is, olyan 20 m magasak lehetnek. Talán még a Csillagok Háborújában is volt ilyesmi gömbalakú hajó. Természesen dupla kerítés, védett ipari vágány, és a környék tele mindenféle veszélyre figyelmeztető jelzéssel.

Ez már Torrejón határán van, és hamarosan meg is érkeztem a "Kastélyhoz". Hát... a házunk Veresen kicsit nagyobb. (o: Na jó, ez túlzás, de a "Kastély" megnevezés is. Mivel a kultúrmaszlag nem foglalkoztat nagyon, megnézegettem kívülről, aztán mentem tovább. 
Már azon voltam, hogy betekerek Torrejónba, amikor a mostanában olya gyakori spontaneitásom által vezérelve, elindultam egy alig érzékelhető kis ösvényen, amit alig vettem észre.
A kis ösvény a Jarama folyó partjára vitt be az erdőbe, ahol rájöttem, kik taposták ki. Nem, ez még nem a félelmetes rész. Bringások voltak. Találtam az erdőben egy pumptracket, ami tulajdonképpen egy ugratókkal teli kis terület, akól lehet bohóckodni. Az ugratók, és maga a terület méretéből, meg a kanyarokból arra következtettem, hogy inkább BMX-es terep, így nem is kolbászoltam sokat ott. Egész gyorsan kiszaladt alólam a pálya, így nem volt olyan szórakoztató. Az érdekesség az, hogy mialőtt a kastályhoz értem, egy motoros pályát láttam, amivel meg ugye az a baj, hogy nem lejt, és tekerni kéne, azt meg a kis farmotoros repülőgép fog. Szóval mentem tövább az erdőbe, és rájötte, hogy egy csodálatos ösvényt találtam. A folyó mellet kanyarog, a fák között. Dús, zöld növényzet mindenhol, néha egészen alacsonyan belógó ágak. Majdnem olyan volt, mint a Life Cycles-ben, csak nem esett az eső, nem lett közben tél, és sajnos nem is lejtett. A csapás egyre vékonyabb lett, és felismertem, hogy ez tolajdonképpen két gyakran használt útvonalat összekötő ösvényke. Aztán egyszer csak azt hittem, hogy lakott területre értem, mint amikor a Fóti Somlyóról lefelé a barcag Árokhoz érsz, és egyszercsak az erő mellett vannak házak. Csakhogy ezek nem házak voltak, hanem sátrak, és egyéb lakó-alkalmatosságok. Rájöttem, hogy ez egy cigánytelep, olyasmi, mint ami a Határ útnál van. Egyébként volt minden: kerítés-szerű valami, kutyaházak, ruhaszárító kötél. minden, csak éppen nem házak. Ahogy oldalpillantásokból meg tudom mondani, legalább 5-10 család élhet ott. Mit mondjak, furcsább volt, mint a gyanús létesítmény a semmi közepén. Nem igazán éreztem veszélyesnek a dolgot. Úgy tűnt, hogy ez már egy bejáratott hely, és nem zavarnak senkit. a biztonság kedvéért azért kicsit rákapcsoltam, mert szeretnék még egy fél millert összekuporgatni egy másik ilyen bringára. A sprintelés amúgy is jól esett (és úgy szállok le a bringáról, ahogy akarok). Persze aztán visszavettem a tempóból, majd el is kezdett szélesedni az ösvény, és elérkeztem a másik sűrűbben használt úthoz. Sajnos kiderült, hogy nem pont a jó irányba mentem, és újra Torrejón-nál értem ki az erdőből, csak sokkal arrébb. Miután rájöttem, hogy egyáltalán milyen településen vagyok irányba álltam, és komótosan hazatekertem. A guindalera-n ma rengeteg piknikező ember volt, és sokkal kevesebb nyúl.

Környezetismeret

Nem szeretném húzni az idegeket, de hétvégén 20 fok kölül járt a hőmérséklet, és gyönyörű napos idő volt, így kerékpározni mentem.
Mivel szinte alig ismerem a környéket, minden jelet, írást, tanácsot körbejárok, ami újabb ismerettel gazdagíthat a környéket, és az érdekességeket illetően. Rászoktam például arra, hogy újabb utakon jövök-megyek, így megismerem a környélket, már csak azért is, mert alkalmanként a másik útvonal 5-10 km-rel hosszabnak bizonyul.Persze, van olyan is, amikor benézek egy lehajtót, és az autópályára ellenkező irányba hatok fel. Nem forgalommal szemben, természetesen, csak nem arra, amerre kéne mennem.
Itt érdemes megjegyeznem, hogy a nagyvárosok, de még a kisebbeké is, autópályákkal van kikövezve. Hacsak nem a városkozpontba mész, autópályán haladsz. mivel itt nem csak lehajtás és felhajtás van, hanem áthajtás is egy autópályáról a másikra, vagy éppen egy harmadikra, sokkal bnyolultabb a közlekedés.
Az alábbi képeket például az a csomópont látható, amelyet a Gavia-ba menet kell lekűzdenem.

Gavia csomópont az égből
Gavia csomópont térképen

Nem meglepő ám, hogy minden arra van, hiszen nyugatról Madrid, Északról a reptér, délről meg tulajdonképpen a nagy semmi, mert arra csak áthatolhatatlan autópályák vannak. Szóval a természet (a rengeteg parkot leszámítva) nyugat - északnyugati irányban található.

Saturday, 19 March 2011

Idő - húzás


A hétvége váráslással kezdődött, szinte szokásszerűen. Igazából kólát, és ilyesmit kellett venni, és mivel Rox meg akarta nézni a felsőket az H&M-ben, így ismét a Plenilunio-ban kötöttünk ki, mert itt van Mercadona is. Mivel praktikusak vagyunk, Rox reggeli Starbucks-os kávéja után szétváltunk, és ment mindenki az orra után.

Én már régen gondolkodom, hogy veszek egy órát, így megnézegettem a kínálatot. Az igazság az, hogy kinéztem egy Pulsar órát (még Las Rozas-ban), de nem tudom, hogy annak hogy bírja az eleme. 
Seiko Flight Computer

Pulsar Sahara
Citizen Promaster Air

A Pulsar egyébként a Citizen márkája, így a Citizeneket is nézegettem bőszen.
A Citizeneknek olyan energiarendszere van, ami tölti az elemet, de ha csak úgy otthagyod, akkor is elvan majd' egy évig. Nekem meg ugye az a bajom, hogy veszek egy órát, aztán pikk-pakk lemerül az elem, én meg lusta vagyok intézkedni. Amúgy még mindig a Rolex utánzatot hordom, amit Veronikától kaptam vagy 7 éve, és kifogástalanul működik. Ráadásul az automata, tehát nem kell bele elem. Néha le is teszek az óravásárlásról, aztán később újra rámtör az inger. (o:
Az óranézegetés mellett vettem egy türkíz pullovert a Primarktban (az alsókategóriás bolt, amit Rox szokott emlegetni), és megnézegettem a TV-ket. A műsorokat nem nagyon szoktam nézni, de jó lenne valami minőségi megjelenítés a filmjeimnek... Végül összefutottam Roxxal, és mentünk a mercadona-ba elemózsiát vásárolni.
Délután terveztünk egy kis mozgást, de végül inkább a TV-n tartottuk a szemünket. Este mg eszünkbe jutott, hogy holdat kéne bámulni, de 10-kor már eléggé magasan járt, így nem tudtam volna jókat fényképezni. Azért sétáltunk egy kicsit, aztán rövidesen befejeztük a napot.

Thursday, 17 March 2011

A Tengericsillag napja

Nyilván mindenki ismeri a leghíresebb Patrikot a világon. Bizony! Akiről szó van az nem más, mint SpongyaBob Kockanadrág barátja Patrik. (o:
Az ő tiszteletére tartanak Patrik napot minden évben. Volt valami ír mókus is, aki kiűzte az angolokat Írországból, ezzel felszabadítva őket az elnyomás alól, és megteremtve az ír függetlenséget, és az Ír államot, de ez mellékes.

Szégyen, és gyalázat, de Szent Patrik napját nem tartottam észben, és csak nap közben jöttem rá, hogy az van. A spontán ötletek örömére foglaltam a neten helyet az O'Neill-be, ami egy ír kocsma a Solhoz közel.
Munká után haza, és mivel még volt idő, elszaladtam kondizni is. Utána összeszedtem otthon Roxot, és irány a központ. Nem akartam kocsival menni, mert ki tudja, mi lesz még, és amúgy is ott a metró. Másnap ráadásul munka van, így biztos nem maradunk éjszakábanyúlóan, tehát a metró járható út. Nem úgy mint az ominózus éjszakán...
A Gran Viaig mentünk metróval, mert könyebb volt gyalogolni, mint a Ventas útvesztőin átszállni még egy metróra. Az igazság az, hogy volt egy sejtésem a tömeggel kapcsolatban SZt. Patrik napon egy ír kocsmában, de optimistán szemléltem a világot. Persze, ez elmúlt (mármint az optimizmus), amikor bejutni alig tudtunk a kocsmába. Azért a rend kedvéért, mepréseltük magunkat, de látható volt, hogy mission impossible helyet találni, nem hogy vacsorázni. A foglalást egyébkét interneten keresztül ejtettem meg, és intő jel volt, hogy lehetetlennek bizonyult telefonon megerősíteni azt, mivel a személyzet a tömeg miatt nem hallotta, amit mondok a telefonan.
Vígaszképpen beszélgettem egy kicsit a helyi Szent Patrikkal, aki egy pápának öltözött amerikai csavargó képében jelent meg a kocsma bejáratánál. Nem is sikerült komolyabb eszmecserébe fognom.
A rend kedvéért, megpróbáltunk a Moor's (szintén ír) kocsmába is bejutni, de az is kilátástalan vállalkozás volt, így beértük egy Burger Kinggel. Mivel a gyorskaja hízlal (a szték, és sültkrumpli persze nem, csak a gyorskaja, amire rámondják, hogy hízlal), elatároztuk, hogy kiadósat sétálunk. Hála a google maps-nek, és a madridi korizásoknak, nagyjából képben vagyok, hogy mi hol van, így minimális segítséggel (metrómegállóknál található térkép) végül a Gregorio Marañón-on szálltunk fel a metróra, egy laza 4 kilométeres séta után.
Kimerülten értünk haza, így csak az alvás volt hátra a mai programból. Az O'Neills.be meg majd elmegyünk nem-szent-partik napon.

Sunday, 13 March 2011

Nővérsétáltatás

Eltelt a hét, különösebb incidens nélkül. Fogyókúráztunk, és konditerembe jártunk. Nem éppen szerencsés párosítás, de valamit kell csinálnia az embernek éhség ellen, és a testmozgás az egyik ilyen dolog. Vicces egyébként, ahogy az ember szervezete értetlenül néz, hogy most mi is van. (o:
A fogyókúra eredménye -5 kiló izom. A zsír maradt.
A hétvége kiemelkedően pihentető volt. Szombaton takarítottam, amíg Rox a gép előtt ült. Végül sikerült rávennem, hogy felálljon, amíg kiporszívozok körülötte, és ha már felállt, akkor maszatolt egy kicsit a moppal. (o:
Eredetileg szombatra terveztünk egy kis kimozdulást, de aztán itthon maradtunk, és ki tud kevesebbet csinálnit játszottunk. Az eredmény döntetlen volt.
Vasárnap aztán végre felkerekedtünk. Elhatároztam, hogy elviszem Roxot sétálni, és megmutatom neki a környék egyik legjobb területét, a Los Prados de la Guindalera-t (A Guindalera-i Mezőket). Az tulajdonképpen egy sokáig parlagon hevert terület, amit rendesen megbolygattak az útépítések, de tulajdonképpen mezőgazdasági területek közötti természetes közeg. Régebben meséltem az infrastruktúráról, éppen az ebbe a parkba tett látogatásom alkalmával. Nos, a park nem változott sokat. Szépen kiépített ösvény, szabadtéri "konditermek", és a "társasági bevezető" (az a rész, ahol parkolni lehet, és a játszótér van) zsúfoltságas után megritkul a forgalom, majd szinte teljesen eltűnnek az emberek. Olyan, mint a "Recinto Ferial" (vásárterület), ami egy hatalmas lekövezett terület, ahol a lálek se' jár, csak péntekenként van 8-tól 12-ig piac.
A terület ilyenkor is félelmetesen szép, pedig még nem is indult be komolyabban a tavasz. Persze nyulak, és nyúlfiak vannak bőven, de azok nem csak tavasszal. A tizen akárhanyadik nyúl után az embernek az az érzése, hogy ezek az állatok tényleg nem csinálnak mást, csak esznek, alszanak és dugnak. Láttunk őznyomot, és terepszemléző vércsét is, de csak elvétve. A nyulak ugrálás közben fehéren villogó farkincája viszont állandó látvány volt.
Végigsétáltunk az ösvényen, persze, az általam már ismert kitérőkkel, pélgául a delta felé, és megnéztük a hídpilléreket is. Egészen a gátig sétáltunk, aminek legútobb a másik oldalára érkeztem bringával, és át is kellett kelnem rajta. Itt szeretném reklámozni, hogy egy kicsit pofoztam a bejegyzésen, úgyhogy érdemes lehet még egyszer elolvasni.
Ezúttal csak megbámultuk, aztán elindultunk szépen vissza, a nyulakkal tarkított úton.
Néhány mobilos kép:
 https://picasaweb.google.com/axel.robitz/LosPradosDeLaGuindalera#
És a korábbi képeim:
https://picasaweb.google.com/axel.robitz/BikingGuindalera#

Thursday, 10 March 2011

Rezsim

Komolyan! Vajon a spanyolok annyira szeretnek enni, és ezért hívják a fogyókúrát rezsimnek? Ugyanis spanyolul a fogyókúra "regimen". Persze tudjuk mindnyájan, hogy a rezsim, regula, regla, és egyéb szavak a reglum - rend szóból erednek, tehát tulajdonképpen a fogyókura egyfajta rendszabályozott evés.
Na, ezt csináljuk most Roxxal. Csináltunk káposztalevest (ami azonnal megszinezte a botmixeremet), és az érdekes az, hogy nem is olyan vészes. Tulajdonképpen, olyan, mint egy vadas, és simán lehet inni. Így gyorsabban túl van rajta az ember. (o;
Maga a diéta nem nehéz, mert már hozzászoktam, hogy délután 5 előtt nem eszek semmit. Most meg olyan napok vannak, hogy 4 alma, meg a leves, meg saláta és leves. Egy nap lehet krumplit is enni, vasárnap meg rizs van. Mondjuk vasárnapra már olyan éhesek voltuk, mint Paudics Béla, ahogy Krisz  mondaná, így a rizst a legfinomabb formájában, tejberizsként fogyasztottuk. (o: A fogyókúra nehézsége inkább abból állt, hogy a hét 5 napján konditerembe jártunk, és éhesen kicsit nehezebb játszani a 70-80 kilókkal, meg a huszas egykezesekkel.
Egyébként, a fogyókúra kiváló alkalom arra, hogy az ember egy szem mogyorót is tudjon értékelni, amit a kanapé párnája alatt talál.
A ofgyókőra befejeződött, és boldogan jelentem, hogy egy büdös kilót sem fogytam. Azt hiszem, a szervezetem ragaszkodik minden egyes kalóriácskához. Tudom, hogy az ember vagy evésben, vagy mozgásban fogyókúrázik, de semmiképpen nem testépítés közben. Viszont, azt gondolom, hogy minden nap, amit viszonylag egészséges étkezéssel töltesz, a hasznodra válik.
Ha már említettem a testedzést, elmesélem, hogy még Veresen Takácsékhoz jártam konditerembe. Takács Mária olimpiai aranyérmes súlyemelő, és Takács István (az apukája) az edzője, aki nekem is az "edzőm" volt a konditeremben. Itt láttam, olyan esetet, amikor egy vékony kissrác emelgetett olyan sőlyokat, hogy meghajlott a rúd. Itt inkább az erőre, mint a küldőre mentek. Nost valahogy ez a technika megmaradt nálam, mert bár ugyanolyan súlyokkal edzek, mint a terembe járó hurkagyurkák, igyekszem megtartani Axelesen kerekded formáimat. Az egészben a mozgás a lényeg. Még három hét, és kiszabadulok a szabadba, és végre jöhet a kori, bringa, futás. Azért súlyokat emelgetni is vicces néha, csak kicsit unalmas.

Sunday, 6 March 2011

Hájtek

A hájtek, vagy High Tech, esetleg csúcstechnika természetesen az új vezeték nélküli billentyűzet + egér kombómra vonatkozik. Még vasárnap, ahogy hazajöttünk a bolti razziából, beüzemeltem. Azaz betettem az elemeket. Az ember meglepődik, mennyi vezeték vesz körül egy számítógépet. Már, ha használja az ember. A laptop egy más tészta, mert az amolyan kempingszámítógép, de ha kényelmesen, és hatékonyan akarod használni, ahhoz sem árt egy töltő, monitor, billentyűzet egér, stb. És máris ott vagy, mint egy asztali gépnél.
Nos én megszabadultam két vezetéktől, ami jó dolog. Főleg a HMI periféria vezetékektől jó megszabadulni (HMI - Human Machine Interface / Ember - Gép Közvetítőeszköz). Azaz az olyan cuccok (és vezetékeik), amik körbevesznek, és folyamatosan piszkálod őket. Billentyűzet, egér, kamera, hangszórók, mikrofon. Ezeknek a vezetékei ott kígyóznak körülötted, és csak foglalják a helyet, és akadályoznak a munkádban, vagy éppen a szórakozásban. Amikor például beleakadsz az egér vezetékébe, ami lerántja a kakódat az asztalról, na az a HMI. (o:
És akkor most néhány szó a lustaságról...
Van nekem ez a TV-m, amin csatornák is vannak, de azokat csak Rox nézi. A számítógépem rá van kötve a TV-re, és ott nézem a filmeket. A probléma az volt, hogy minden alkalommal, ha érdekes  jelenet volt, vagy valamit nem értettem (mindem filmem angolul, vagy spanyolul van), és vissza akartam tekerni a filmet, fel kellett állnom, és odasétálni a billentyűzethez (komoly 1,5 lépés). Ez tarthatatlan állapot volt! Nos, ez most megszűnt! A billentyűzetet odahelyezem magam mellé, és azt csinálok film közben a géppel, amit csak akarok. (o: Csodás. Futurisztikus filmekben szokott lenni, hogy az emberkék kis mindent irányító kütyükkel sétálnak, és kapcsolgatják a villanyt, a képeket, a TV-t, stb. Nos most már tudok mindent csinálni a géppel, akár a konyhából is.
Ezmondatot az ebédlőből yírom, és Rox nem érti, mit csinálok itt. (o:
Szóval, ez egy csoda!

Megint pufi, és a kor csodája

Általában odafigyelek arra, hogy mit eszek, és szerencsére nem csak húson meg kruplin tudok élni. Ettől függetlenül van, hogy úgy érzem, kicsit meg kell húzni a nadrágszíjjat, illetve, hogy éppenséggel nem tudom addig a furatig húzni a szíjjat, amíg szeretném. Van egy határ, amíg nem zavar a pocak, és úgy általánosságban nem szoktam törődni a küldődégekkel, de amikor már kényelmetlen a kövérség, akkor tenni kell valamit. Ha felbuksz cipőkötés közben, vagy az űgyon égnek meredt lábakkal kapálózva húzod fel a zoknit, akkor tenni kell valamit. Illetve nem-tenni kell az evést.Elhatároztam, hogy fogyókúrázok egyet. Ez nálam pont olyan egyszerűen megy, ahogy Tibi is mondta egyszer: ha eszek hízok, ha nem eszek fogyok. A nem evéshez viszont kell egy-két dolgot venni. Igazából nem is nagyon szoktam hízlaló dolgokat venni, de azért egy-egy csipsz beugrik néha a bevásárlókocsiba, és van ugye rizs, krumpli, némi édesség is otthon, és Rox kedvéért tészta. A fogyókúrához viszont speckó cuccok kellenek, mint káposzta zöldség, és hasonló szörnyűségek. Szóval, adott volt a feladat: botmixert venni, zöldségeket venni, lógni egy kicsit szenvedés előtt, és bezabálni.
Erre a legalkalmasabb hely a Plenilunio.
Mondhatnám, hogy a legközelebbi pláza lévén, amolyan törzshely lett a "Pleni". Nagyjából tudom, mit lehet várni tőle, és a boltok között is jól eligazodom. ennek megfelelően inkább lődörögtünk, mint kirakatot néztünk. Persze, az ilyen alkalmak jók arra, hogy az ember felmérje, miből mi a kínálat, és amikor oda kerül a sor, akkor már nem kell keresgélni. Például, ha öltönyt veszek majd, tudni fogom, hogy Las Rozasba kell mennem az Armani öltönyömért, a Corte Inglésbe a Pulsar órámért, és a Decathlone-ba a kondigépért. Nos a turmixgépet egy szempillantás alatt megvettem, és ha már arra jártam, megvettem a szűrőt a gépre, mert zavart, hogy tejes a kép, ha egy kicsit is a nap felé fényképezek. Végre elérkezettnek tűnt a pillanat, hogy a régen kinézett klaviatúra + egér párost is beszerezzem, természetesen vezeték nélküli változatban. Erre igazából a filmnézés miatt került sor, és persze azért, mert bent is vezeték nélküli egerem van, és nagyon szórakoztat, hogy a seggemen is tudok vele "kurzorálni", vagy éppen az asztalra tehénkedve teljesen kinyújtott kézzel. Mindezt anélkül, hogy a vezetéket rángatnám, mert hogy az nincs. A benti egérnek, mondjuk, havonta lemerül az eleme, de amit én vettem az Logitech, így ez nem fordulhat elő.
Az eredeti terv szerint a jövendő fogyókúrára is be akartunk vásárolni, de a Mercadona nem volt nyitva, ami érdekes, mert a hónap első vasárnapján azért nyitva szokott lenni minden. Más vasárnapokon nem, ahogy ezt írtam már. A megoldás persze az lesz, hogy a fogyókúrát stílusosan kezdjük, és egyszerűen nem eszünk semmit. (o:
A beszerzések után, ismét a Sushi Tokyoban kötöttünk ki, de ezúttal valahogy nem ettülk annyira halálra magunkat. Most, hogy kiderült, akármikor ehetnénk itt, már nem igyekszünk egy evés alkalmával pótolni / tartalékolni mindent, amit nem tudunk majd enni egy ideig. Főleg, mivel az "egy ideig" pont addíg tart, amig a kedvünk tartja.

Csak hogy tiszta legyen a kép

Kaptam ugye Anikótól ezt a csodálatos Canon EOS D20 fényképezőgépet, ami a csodás élmények magasszintű megörökítése mellett arra is jó, hogy sokat foglalkozhassak vele, és legyen mivel múlatnom az időmet, valamint hogy megőszüljek. Még nem találtam ki, hogy tudom meghálálni neki, de azóta ezen gondolkodom. Csendben szövögetem terveimet... höhöhö...
Az egy másik kérdés, hogy nem is tudok vele rendesen fényképezni, és az ujjaim is csak azért nem lóg bele a képekbe, mert olyan hosszú az objektív, de meggyőződésem, hogy a hobbik 60%-a (ha nem több) azért születik, hogy piszkálhassuk hobbink tárgyát, és nem azért, hogy effektíve használjuk. (o:
Tudok - nem tudok, elkezdtem fényképeket csinálni a géppel, amolyan P&S módra (point and shoot - meglátsz valami, és lefényképezed, minimális állítgatással).
Van nekem az ominózus 28 éves Pentax gépem egy 18 - 35-ös, és egy 80-200-as objektívvel, ami részben bonyolultabb, részben egyszerűbb ezeknél a digitális csodáknál.
Egy 28 éves gép is tud
 Bonyolultabb, mert ha itt rontasz azt nem törlöd ki, helyette viszont komoly pénzbe kerül. Aztán persze, mindent kézzel kell csinálnod. Nincs auto fókusz, sem más állítások. Nincs kijelző, amin láthatod, milyen lesz a kép. Van egy keresőben  abban egy fénymérő (A Pentax K1000-es korának egyik legtutibb gépe volt), és a fókuszálást segíti egy prizma (ami nem éles, az kikockásodik). A többit oldd meg te. Mindig tudni, milyen ISO van, milyen zársebesség, felhúzni (!) a gépet, kézzel fókuszálni, fényt ellenőrizni, filmet fűzni, ésatöbbi. Azért nagyon jó képek születtek vele.Az egyszerűség abban merült ki, hogy nem volt menüje. (o:
Szóval első körben el is szaladtam az állításokkal. Valahol a második - harmadik nap környékén már olyan képet is sikerült csinálnom amin látszott valami. (o: A többi az mind sötét volt. El tudom képzelni, ahogy Anikó áll a postán készen, hogy feladja a csomagot, és hirtelen gonoszan mosolyogni kezd, mejd úgy elállítja a fényképeződ, hogy csak na. Emlékeztek rá, hogy régen volt az a kiszúrás, hogy átállították görög, vagy török nyelvre a tefefont? Na ez a 21. századi változata lehet annak. Azért idővel rájöttem, hogy egyszerűbb nem állítani semmit, csak azt, amit a Pentax-szal is állítanék, és így már majdnem jó.
Az első látható képeken több is látható volt, mint akartam, mert az érzékelő valamiért koszos volt. Tuti tipp: Ha sikeres fotoművész szeretnél lenni, mint az unokahúgom, koszold be az érzékelődet. (o: De komolyan! Ilyen érzékelővel csinál képeket, aztán kiállításai vannak Ausztriában, meg mittoménhol.  Na mindegy. Lehet, hogy fényképezni is tud.
Szösz - a biológiai kosz az érzékelőn
A kedvenc koszom, egy kis kettes ("2") alakú szösz volt, amit el is neveztem Szösznek. Leginkébb azért, mert emlékeztetett a mikroszkópban látható mikrobiológiai látványra. Mármint azért adtam neki nevet, mert élőlényre emlékeztetett. Arról most ne ejtsünk szót, hogy milyen elmeállapot jellemző arra, aki nevet ad egy kosznak a képen. Persze "Szösz"-nek voltak társai is, és komolyan zavaró volt. Uzsi, például, a rá jellemző tapintatossággal semmi mást nem mondott a képekről, csak azt, hogy  koszos a lencse, vigyem el kitisztíttatni. Hogy milyen képeket csináltam, azt tőle nem tudnám meg. (o: Koszosakat. (o:

A lényeg, hogy ki kellett tisztítani a gépet. Na most egy digitális tükörreflexes fényképezőgép nem szőnyeg, így nem lehet egyszerűen kiporolni. Első körben nekiálltam szakembert keresni, akire rábízhatom a feladatot. Közeli és távoli fotós boltok - múhelyek, internet, telefonálgatás. Eredmény: kitisztítják potom 60€-ért, és pár napba telik, plusz a műhely valami baromi messze van.Pontosan tisztában vagyok vele, hogy az autószerelés nem minden tekintetben finommechanika, de van hasonlóság: oda kell figyelni, körültekintően dolgozni, és semmit nem összetörni. Utánaolvastam a neten ennek a tisztítás-dolognak, és az volt az általános nézet, hogy meg lehet házilag is tisztítani, csak baromira oda kell figyelni. Tamáska javaslatára vettem egy lenspen-t (tisztítóceruza), és vettem egy külön géptisztításra való készletet is. Fúvóka, tisztítólötty, és -kendő. Elolvastam a neten néhány szakember útmutatását, és nekiálltam a nagy feladatnak.Szépen megtisztítottam az objektívlencséket, elől - hátul, kifújtam a port a gépből, és persze közben folyamatosan készítettem az ellenőrzőképeket. Szösz enm tágított.Elkerülhetetlennek látszott, hogy az érzékelőt is meg kelljen tisztítanom. Teremtettem gyorsan laboratóriumi körülményeket, és hozzáláttam nagyon óvatosan az érzékelő tisztításának. Elsőre szép eredményeket értem el, de valahogy nem volt az igazi. A kosz eltűnt, de csíkot hagyott a tisztítófolyafék.Az érzékelő elég mélyen van a géptestben, ezért a tisztításhoz az ablakpucoló, és a nőgyógyász tulajdonságait kell magáraöltenie az embernek. Némi próbálkozás után kiderült, hogy a tisztítókészlet alkalmatlan erre a feladtra. Találékonyságra is szükség volt. Utánaolvastam a profi érzékelő-tiztító szerek összetételének, és rájöttem a megoldásra. Remélem, Anikó ezt nem olvassa el. Ablakpucoló lötty, és fültisztítópálca. Az ablakpucoló összetevői megegyeznek a lencse-, és érzékelőtisztító összetevőivel, de nincs bennük szappan, pontosabban az a zselésítőszer, ami megakadályozza, hogy túl folyósak legyenek, és egyben nyomot hagy mindenen. Egy negyed csepp ablaktisztítót tettem egy szösztelenített fültisztító pálcára, és nagyon óvatosan egy irányba húzva, megtisztítottam az érzékelőt. Utánajárás, óvatosság, körültekintés. Most már nincs kosz a képeken, és a gép is tökéletesen működik.
Előtte                                            Utána

Saturday, 5 March 2011

Carneval de Madrid

A héten minden nap konditeremben voltam. ÍEz ngayon jól hangozhat, de nem kell aggódni, nincs eredménye. Inkább csak azért vagyok ott, hogy ne otthon egyek. (o:
Ennek megfelelően ingerszegény volt a hét, de szerencsére jött a Madrid Carnaval (nem fordítom le), és némi kétellyel neki is vágtunk a dolognak szombaton. Hozzátenném, hogy a Cabalgata de los Reyes, amiről korábban írtam már, nagyon tetszett, de hideg volt, és iszonyatosan tömeges.
Szóval szombaton végre nem konditerem volt. Reggel kitakarítottunk, majd úgy időzítettük az indulást, hogy ebédre (du. 2) érjünk be, és így is lett. Megebédeltünk a Kentucky-ban (a Spanyol kaja kontra Kentucky-ról a Pufirizsában már meséltem, és Rox is részletesen írt róla.). Úgy döntöttünk, hogy a kaja után, én dohányzom (mindig így döntök), és járkálunk egyet a városban. Úgy csinálunk majd, mint a túristák. Rox gyorsan beszerzett egy Carnaval programfüzetet, és abból megtudtuk, hogy 7-kor kezdődik a mulatság. Mivel bőven volt még időnk, rendeztünk egy gyors kis városnézést. Gran Via, Callao, Preciados, Sol, Arenal (Starbucks Roxnak), Calle Mayor, Plaza Mayor, Opera, megint Arenal, megint Sol, Jerónimo,  Cánovas del Castillo, és a Prado mellett irány a Retiro, mert innen indul a buli. Tökéletesen időzítettünk, mert pont az indulásra érkeztünk (ééértitek? indulásra - érkeztünk. Ez nagyon jó!).
Na én egyből besz@rtam, olyan jól indult az egész egy olyan dobos bandával...! Mindjárt mondom is.
Maga a karnevál, mert ugye erről van szó, ha eddig valaki nem tudta volna lefordítani a Carnaval-t, nagyon hasonlított a Cabalgata-ra. Tulajdonképpen egy óriási felvonulás Madrid főbb utcáin. Mutatványosok, táncosok, érdekességek, és így tovább. A Cabalgatan nekem a franciák tetszetek a legjobban, akiket sajna nem sikerült lefényképeznem közelről, egyrészt mert olyan tömeg volt, másrészt megt pont kifogyott a film a gépből. Azt hiszem, hogy ezekben a dolgokban azt szeretem a legjobban, hogy olyan dolgokat láthatok, amik a fantáziának valami egészen távoli zugában keletkezhetnek. A másik számomra kedves dolog, hogy megnyugszom, hogy nem csak én vagyok ilyen agyament.
Szóval a felvonulás egy fekete dobos osztaggal indult. Nem tudom másképpen nevezni őket. Tüntetés-oszlató szerű fekete ruhába öltözött emberek menetelve doboltak, de valami olyan jó ütemben, és ütemet, hogy ha mást nem is látok az egészből, már úgy is megérte volna. Kicsit robotokra hasonlítottak, egyszerre léptek valami nagyon furcsa koreográfia szerint, és közben félelmetesen jó ütemet nyomtak. A nevük egyébként Dadadang Percussioni és Olaszok. http://www.dadadang.it/web/index_eng.php
Sikerült felvennem őket videóra, itt és itt tekinthető meg a felvétel.
Innentől kezdve már nem is nagyon érdekelt a felvonulás többi része, és Rox sem mutatott nagy érdeklődést más iránt, így végigkövettők a dobosokat. Az útvonal a Retiro-ból a Puerta de Alcalá mellett, a Banco de España felé, majd a Paseo de los Recoletoson vezetett egészen a Colón-ig. A Colón-nál aztán megálltunk, és megvártuk a többi felvonulót (nem. ezek nem olyan felvonulók voltak, mint Magyarországon Május 1-én, akiket a Markos-Nádas duó is bemutat).
Na azért a többiek sem voltak kismiskák. Itt szeretném elmondani, hogy a gólyaláb önmagában már nem kunszt. Egyrészt mert kiderült, hogy gyakorlatilag mindenki tud gólyalábon járni, aki megpróbálja, másrészt, mert már túl sokan csináltak belőle produkciót. Így most egészen új dolgok indultak el. Volt például gólyalábas görkoris, és ami nekem nagyon tetszett, egy "mad-mex"-szerű csapat, akik gólyalábon meneteltek, valami őslény-szerű dologgal maguk körül, amitől olyan volt az egész, mintha gép-őslényeken motoroznának. Értitek már, miért mondom, hogy szeretem az elszált dolgokat? "Gép őslényen motorozni", és még így sem tudom megfogni a szürrealitását a dolognak.
Volt persze a karneválokra jellemző táncos felvonulás is, ami kicsit kiábrándító volt. Egy-egy táncos csapan mögött ment egy autó, ami bazi nagy hangszórókat vitt, és iszonyúan torzított zenét bömböltetett. Volt egy dél-amerikai asszonyokból álló tánccsoport, ami inkább szánalmas volt, mint szórakoztató, és néhány nagyon fiatal kislányból álló csoport. Ez utóbbi meg inkább a pedofiloknak kedvezett. Nekem nem annyir atetszik, amikor tizenéves kislányokat akarnak "szexinek" eladni tangában, alig valami felsőben, és mindezt 12 fokban.Volt aztán további zene is, például egy zenekar (két gitáros, és egy dobos), akik egy nagy kerék három pontján ültek, és ahogy a kerék forgott, a székeik óriáskerék-szerűen kerülgették egymást. Szóval a karnevál nem olyan volt, mint Rióban, de mindenképpen nagyon érdekes volt. Ilyenkor mindig kiváncsi vagyok, hogy ezek az emberek honnan jönnek elő, és milyen életekbe bújnak vissza, amikor nem engem szórakoztatnak...
Képek itt.