Santiago de Compostela

Próbáltunk lavírozni az időjárás rejtelmei közt, és úgy gondoltuk, hogy az idő majd javul, így a természeti szépségeket későbbre hagyjuk. Az aktuális borongós idő tökéletes a városnézésre. és hogy ne is menjünk messze, kezdjük Santiagoval.
Nem hiszem, hogy nagyon részleteznem kell milyen fontos dolog az El Camino Spanyolországban, és Galíciaban, és hogy Santiago de Compostella, a zarándoklat célja mekkora jelentőséggel bír.
Őszintén szólva, én azt gondoltam, hogy egy nagy szentfazék kommunát találok, de kellemeset csalódtam. Persze Róma alapján tudhattam volna jobban is, de ha Firenzét nézem pl., ahol a szobrokon, meg a szent szarokon kívül nem sok minden van, akkor jogos a félelmem a vallási központoktól. Arról nem is beszélve, hogy ha véletlenül lelocsolnak szenteltvízzel még hamuvá is válok a végén.
Santiago egy csodálatos, és nagyon élhető város. Van neki iparnegyede, és vannak itt is nagy tömbházak, de ahogyan sok Spanyol városban, látszik, hogy a kényelemre többet adnak, mint a szürkeségre és olcsóságra. Természetsen ott van a Catedral de Santiago, és forog a világ rendesen a Camino körül, de nem csak arról szól a város. Szép terek, parkok, sétálóutcák, bárok, éttermek, szóval minden ami egy igazán kellemes városba kell. Kicsit több a hostal, és panzió, mint máshol, és az utcán sok a gyalogtúrás, és kiemelkedően sok a kerékpáros zarándok. Egyébként nem mondanám meg, hogy Európa egyik vallási központja a város.
Ahogy szoktam, ezúttal is a város kellős közepén parkolok, E GPS-ének köszönhetően (az enyémet sikerült kidobni a kocsiból Cullera után). A parkoló persze fizetős, de ez megint egy olyan dolog, amiben különbözik a nyaralás a hétköznapoktól: tojok rá. A parkolóból kiérkezve azonnal a fő sétálóutcán találjuk magunkat, és megkezdjük a túrista programot. megy, fényképez, bámul, fényképez, szájtát, fényképez.
A belváros Toledora és Sevillara hasonlít (inkább Sevilla). Kis utcák, boltocskák, túristacuccok, túristák, és minden ilyen város elengedhetetlen kérdése: milyen lehet itt lakni? Lehet, hogy csak én vagyok így vele, de ez mindig megfordul a fejemben. milyem látni a Colosseumot a hálószobádból? Milyen az Eiffel toronyra nézni ebédidőben? Milyen a Parque del Retiroban futni reggelente? Vagy a Torres Jemelast látni az irodádból? Várjunk csak! Én a Torres Jemelast, és a Navacerradat látom az irodám ablakából. Bizony - bizony: Az exotikus helyek, csodás városok, túristaparadicsomok pontosan azért olyan érdekesek, mert messze vannak. Mert nem vagy minden nap ott. Ha minden nap Karácsony lenne, akkor megunnánk (és én iszonyatosan öreg lennék). Persze, néha rátör az emberre, hogy "Apám! Madridban lakok, ééérteed? Madridban!".
Szóval Santiago de Complostella számomra elsősorban egy nagyon kedves, és élhető város, és másodsorban a Camino vége.

Eszünk végre?

Galícia gyönyörű hely, és rengeteg látnivaló van, nem beszélve a hírességekről. A Camino gyakorlatilag Galíciáról szól. A Coruñaban van a Torre de Hercules, az 1900 éves római világítótorony, amihez hasonló csak három (vagy négy) van a világon. Finisterre, azaz a Világ Vége, a félsziget, amiről sokáig azt hitték, hogy nincs is utána semmi. A Cies szigetek, amiről annyit beszéltem már, és persze Vigo, Pontevedra, Ourense, és még sorolhatnám a csodás kisebb-nagyobb városokat.
De amit a spanyolok igazán szeretnek kiemelni Galíciaval kapcsolatban az az, hogy "se come bien", azaz jókat lehet enni.
Mielőtt eljöttem szabadságra, Ricardo listát iratott velem, hogy miket kell kipróbáljak. Pontosabban ő csak sorolta, én meg körmöltem szorgalmasan, mert különben elfelejtem. Íme a listám:
A rákok: Bogavante, Langoste, Langostino, Gambon, Gambas - Az első három nyilván mind a langosztához hasonlít, csak kicsit kisebbek. Az utóbbi kettő cselesebb, mert nem helyi rákok, hanem a mediterraneumból származak - azaz enyhe megvezetést jelentenek az étlapon.
Kagylók: Mejillon, Almeja, Berberecho, Navaja. A mejillón a hagyományos fekete kagyló, a Navaja pedig egy igen érdeket hosszúkás kagyló (ezért is a neve: "bicska)", a többi pedig a klasszikus "shell" kagylóhoz hasonlít.
Halak: Bacalao, Merluza. A bacalao igazából Portugál specialitás, de ugye ide közel van Portugália.
És ezek csak a tengeri kaják voltak. (o:
Mindjárt az első nap a séta után átmentünk Murosba vacsorázni. Mivel a mi falunkban nem volt semmi, szinte minden nap autózni kellett, de ezt így is terveztük. Szállás egy nyugis helyen, és aztán onnak csillagtúra a látnivalókhoz. Az autó nélkülözhetetlensége egyébként végigkisérte a vakációt, de ha van autója az embernek, akkor ez nem olyan vészes. (Az autó nélkülözhetetlensége nyilván inkább a talpalóknak okoz gondot.)
Szóval az első vacsora Murosban esett meg, és igazán jó volt. Az étterem egy kicsit furcsa volt, mert volt hordó, ami inkább olyan kocsmás érzés volt, de a berendezés meg amolyan avantgard stílus volt. E bacalao a la plancha-t evett, ami tulajdonképpen fokhagymás natúr hal (a la plancha = vasalón), itt viszont sajt volt ráolvasztva. E nem szereti a fokhagymát, deszerintem volt rajta, csak E olyan, mint a gyerekek: ha nem mondod meg, hogy van benne kriptonit, akkor megeszi. (o:
Én  merluza a la Gallega-t ettem, és ahogy kihozták eszembe jutott, hogy melyik az az elkészítési mód, amelyiket nem szeretem. A "Gallega", azaz Gall mód olajos - pirospaprikás szószt jelent, amibe már egyszer belefutottam egy ebéd alkalmával. Azért nem volt olyan rossz. És persze, ez még csak az első evés volt.

Halálos nyugalom

Meséltem, hgy szeretek egyedül utazni, és volt egy olyan verzió, hogy ha nem jön E, akkor egyedül nézem meg Galíciat. Na, amikor a szállást megláttam, pontosabban azt, hogy hol van, akkor nagyon örültem, hogy nem vagyok egyedül. Félreértés ne essék, csodálatos a szállás, de egy kicsit talán túl nyugodt.
Spanyolország nagy ország, és tudni kell róla, hogy elég komoly különbségek vannak a régiók közt. Galícia nem túl gazdag tartomány, és meglehetősen konzervatív is. Megőrizték az identitásukat, a nyelvüket, és a mentalitásukat. Amíg madridban, és más felkapott helyeken dúl a fogyasztói társadalom, addig itt egy-egy bolt, nagyobb üzlet, és elvétve bevásárlóközpontok vannak. Kevesebb pénz, és kevesebb fogyasztói idomítás van.
Ahogy Ourense után elértük Santiago de Compostelat, és a partvonal felé vettük az irányt, a boltok elkezdtek ritkulni. Persze, nem baj, ha nincs lépten nyomon egy közért, de azért az, hogy úgy kell vadászni bármiféle éttermet, boltot, akármit, az azért kicsit furcsa volt nekünk. A szállás Carnota körzetben volt egy Miñarzo nevű falucskában, ahol konkrétan egyetlen bolt volt csak. Ez is inkább egy kisebb éjjel-nappalihoz hasonlított, leszámítva, hogy a nyitvatartás teljes egészében ad-hoc rendszerben működött. Ha a tulajnak kedve volt, kinyitott.
A szállást interneten kerestem "casa rural"-ként, ami nagyjából falusi túrizmust jelent. Maga a ház egy dombtetőn helyezkedik el, és mivel a "special" opciót kértem, nem szobát kaptunk, hanem egy komplett lakosztályt. Saját nappalival, és külön hálószobával. Említésre méltó a fürdő-wc felosztás sajátságossága, ugyanis egymás mellett helyezkedtek el, és egy tolóajtón osztozkodtak. Ez azt jelenti, hogy ha "becsuktad" a wc ajtaját, akkor a fürdőszoba elől húztad el az ajtót. Hát izé... "Frappáns megoldás", maradjunk ennyiben. A ház környékén nincs semmi, csak további házak, és egy rövid sétára a tengerpart. No igen, a tengerpart. Itt abból olyan sok van, hogy az ember egy idő után szinte megszokja. Gyönyörű sziklás vonal, derekasan hullámzó Óceánnal. Amilyennek lennie kell, na!
Mindjárt, amikor megérkeztünk, el is mentünk egy jó nagyot sétálni. Találtunk világítótornyot, tanösvényt, pici homokos strandokat, lazactelepet, és sajnos elég sok szemetet, vagy inkább hordalékot. Gyanítom, hogy itt a partot nem takarítják naponta (mert mint mondtam, sok van belőle), ezért amit kihoz a víz (pl. hihetetlen mennyiségű hajókötelet), az mind ott marad a parton. Az idő így június idusán sem volt meggyőzően strandidő, és valljuk be, a strandidő, mint olyan, az itt nem olyan sűrű. Helyette szél van. Sok szél. Szél, meg tengerpart. És hullámok, meg sziklák. A világítótornyokat mondam? Atlanti Óceán!

Észak - Északnyugat - Castilla y León

A szállást 10-ikétől foglaltam, így reggel szépen beültünk a kocsiba, és irány az Atlanti Óceán, és Galícia.
A pakolást viszonylag egyszerűen megoldottam, bár amikor E látta, hogy mennyi hosszújjút rakok be, az aggodalom árnyéka azért átsuhant az arcán. Ő erre az alkalomra vett új gyönyörű narancssárga bőrönddel érkezett, ami bevallása szerint nem túl nagy, de azért az egynapos utazóbőröndnél nagyobb. Én azt a bőröndött inkább Harry Potter gardróbszekrényt megszégyenítő utazóládájához hasonlítanám, ráadásul meg is pakolta rendesen. El nem tudom képzelni, mennyi mindent lehet vinni néhány nap pihenésre, bár igaz, hogy például hajszárítót nálam ugye nem fog találni. (o: Persze kiderült, hogy ideút, meg visszaút, meg cucc, meg izé. Javára szóljon, hogy nagyon kis nettül becsomagolt, és ennyi mindent nettül becsomagolni művészet.
Az úttal kapcsolatban tudni kell, hogy 7 órás vezetésről 730 km-ről van szó. A tény, hogy ezt egy Mondeoban tesszük meg nagyban enyhít a dolgon, így azt is gyorsan elfelejtettem, hogy egy napja cserélték a komplett kormányművet, szervófolyadékot, előtte meg Janival az olajat, szűrőket, és izzítógyertyákat cseréltük le. Teljesen megbíztam a kocsiban, és nem is jutott eszembe többet a "szerelgetés". A másik előny, ugyebár, a kényelem, és a hely, de ezt nyilván nem kell magyaráznom.
Részben fizetős autópályán mentünk, ami most valahogy nem zavart, mert a nem fizetős sokkal hosszabb lett volna, és lassabb. Délután megálltunk enni, ami végül egész jól sikerült. Egy benzinkút melletti étterembe mentünk be, és mivel nem voltunk farkaséhesek, csak "zóna" adagot kértünk, de az annyira zóna volt, hogy végül kértünk még egyet, mert egy adaggal nem lőttünk volna nyulat. Amíg toaletten voltam megérkezett egy nagyob adag helyi munkaerő, akik persze kiszúrták az asztalunknál egyedül ücsörgő Emőkét, de agyon kedvesek voltak, mert nem piszkálták, csak a szemük gúvadt. Messziről nagydarab munkásembereknek tüntek, de közelebb érve megint csalódnom kellett, mert ők is (Aramis szavaival élve) "zsokéformák" voltak hozzám mérve. Mivel láttuk, hogy nem lesz verekedés, pedig E már előkészítette a boxereit, és a láncfűrészt, meg a láncosbotot, továbbáltunk, és mentünk az utunkon Észak - Északnyugat irányba.
Az út Madridból a 6-os autópályán vezet (Carretera de A Coruña), és nagyrész Castilla y León tartományon megy keresztül. Ávila, Medina del Campo (Spanyolország régi fővárosa), Valladolid (ahol az igazi Castilliait beszélik), és egyéb hihetetlen városok estek ám útba. Mi viszont csak mentünk, mert most Óceán van. Benaventenel aztán elfordulunk Ourense felé, és irány egyenesen nyugatnak. Nagyjából itt derült ki, hogy nem válogattam zenéket a kocsiba, így E kénytelen volt dzsidzsimetállal beérni, amit nagyon jól tűrt.  Ha egy utitárs csak megközelíti E szintjék, akkor ott már nyert ügy van. A jó utitárs pedig jó utazást jelent.

Utitárs kerestetik

Szeretek utazni, és nagyon szeretek egyedül utazni. De, ahogy mondják, az élmények úgy az igaziak, ha megosztja őket valakivel az ember. Egy időben azt gondoltam, hogy majd az igazival, meg a nagy Ővel, és egyéb mesebeli lényekkel osztom meg az élményeimet, de rájöttem, hogy tulajdonképpen pátosz nélkül is lehet közös élményekre szert tenni. Nem is csak rosszakra. A pátosz hiánya természetesen nem vesz el semmit az élmények fontosságából, és minőségéből.
Mivel a vakáció a Francia Riviérán, és az Alpokban kiesett, elkezdtem más utazásokat tervezgetni. Az alapfelállás az volt, hogy tengerpart, és ha már tengerpart, akkor semmiképpen nem Július - Augusztus, mert az szaunaszezon, és heringinvázió (kurva meleg van, és rohadt sok ember) (o: Erről írtam a Bevált módszer bejegyzésben.
Még ötlet fázisban volt a dolog, amikor Emőkével, aki a munkatársnőm, felmerült, hogy elmehetnénk együtt is, mivel ő is tervez egy ilyesmi nyaralást. Elsőre félvicc volt, de aztán kiderült, hogy tulajdonképpen egyáltalán nem hülyeség, ha már amúgy is ilyen jól kijövünk egymással. Innen aztán már ment minden magától. A választás azért esett Galiciára, mert itt vannak a legszebb tengerpartok, és mert még egyikünk sem járt ott. Emőke intézte az ideutazását, én meg szállást foglaltam, és megterveztem, hogy miket kéne megnézni. Aztán már csak vártuk a dátumot.
Júni 9-én, csütörtökön végül megérkezett Emőke. Mivel kora délután érkezett, és én szabin voltam, elmentünk egy kis városnézésre Madridban. Az út másnap indul, mert 700 km autózásra érdemes rápihenni egy cseppet.

Mennyi???

Hétfőn délelőtt hívott a márkaszervizes ember, hogy megvan az árajánlat a kormánymű cserére. Majdnem szóról szóra játszottuk el a Lottó reklámot, bár nagyon kedves volt, mert előrebocsátotta, hogy két opcióra is van árajánlata.
Ha utángyártottra cserélik, akkor 1.194,67 € (szépen végigmondta a centeket is) szereléssel együtt.
Mennyi??? Amikor elkezdtem kacarászni még megkérdezte, hogy elmondja-e a gyári alkatrésszel is az árat, de mondtam, hogy arra igazán nem lesz szükség, délután megyek a kocsiért, és ha kell inkább vezetek izomból, vagy lábletétellel irányítom a kocsit, mint egy szánkót. Miután újraélesztettek, felhívtam a szerelőt, ahova Rox kocsiját is vittem. Itt 480€ ajánlatot adtak, amit még mindig baromi soknak éreztem egy 2.000€ autóhoz, de mit volt mit tenni. Rájuk ijesztettem, hogy szerdára kész kell legyen a kocsi, és délután át is vittem. A meglepetés akkor ért, amikor kedden a buszon (érted: buszon!) hazafelé menet hív az ember, hogy kész a kocsi. Haha! A buszról leszállva egyenesen a műhelybe mentem, és hoztam is el a kocsit. Hazaérve aztán nagy boldogan töltöttem negyed órát parkolóhely kereséssel. (o:
A kocsi meghibásodása kicsit rámijesztett, és még a kocsibérlés gondolata is felvetődött, de végül úgy tűnik, minden akadály elhárul (nyilván magától) az utazás elől.
Megvan a terv, megvan az uticél, megvan a kocsi. Jöhet a nő. (o;

Porszívóvadászat II.

Mivel a kocsi szervizben volt, Roxék autós jóindulatára voltam bízva a hétvégén. Az aktuális téma persze a porszívóvétel volt, így elszaladtunk a Plenibe, hátha szerencsém lesz. És lett! Jelentem, hogy sikerült porszívót vennem, ráadásul pont olyat, amilyet szerettem volna. (o:
Persze, ez nem volt ám olyan könnyű.
A tavalyi évben már volt egy ilyen kalandom, a jövőben viszont tudom, hogy nem lesz éves program.
Annak idején, amikor megérkeztem Madridba természetesen meg kellett vegyem a lakáshoz elengedhetetlen dolgokat, így a porszívót is. Most, mivel Roxéknak adtam a porszívómat, újra neki kellett állnom a porszívókeresésnek. Bevallom, nem volt olyan nehéz a választás, a kiválasztott porszívó fellelése annál több gondot okozott.
Az elgondolás egyszerű: a hagyományos "elefánt" porszívó helyett a "seprű" rendszerűt preferáltam, és mindenképpen vezeték nélkülit akartam. A seprű rendszerű egyébként régebbi találmány, és ha jobban belegondolunk a 70-es 80-as években volt is egy nyeles porszívótípus Magyarországon is. Márka tekintetében Rowenta, Hoover, Philips, lehetőleg olyan, amit kézi porszívóként is lehet használni. Mindent egybevetve a Hoover mellett döntöttem, lehetőleg narancssárga, vagy zöld színben.
Na ehhez képest voltam olyan helyen, ahol az internetes oldalon hirdették a porszívót, amiről kiderült, hogy nem is az, nem is olyan, és még csak nem is porszívó (na jó ez utóbbi már tulzás volt). Aztán volt olyan hely, ahol a szétnyúzott - törött kiállítási darabot akarták rámsózni. Meglepően nehéz volt egy porszívót vennem, amit ráadásul már kiválasztottam, tehát még csak nem is keresgélni kell. Végül a hétvégén a Pleni Media Marktjában sikerült elcsípnem az utolsó darabot. Így elmondhatom, hogy már megvan, és csodálatos, és végre kitakaríthatom a lakást, mielőtt megérkezik Emőke.