Hogy miért?

2010 Július 1-én költöztem Spanyolországba.
A változás, új környezet, érdekes emberek, és a furcsaságok elég sok mesélnivalót adnak.
Mivel fárasztó lenne mindenkinek mindent minden alkalommal elismételni, rájöttem, hogy kerítenem kell valamilyen tömeges tájékoztatási eszközt, amivel egyszerre tudok mindenkinek mindent elmondani. Így született meg az ötlet, hogy az egészet leírom egy naplóba, aztán mindenki lubickolhat a szóáradatban.
Nos a naplóból "blog" lett a kényelem miatt, a szóáradatból pedig folyócska - néha meg csak cseppek.
Jó étvágyat!
A blog valósággal való egyezése nem a véletlen műve.

Sunday, 28 November 2010

El Escorial

Ez egy olyan kirándulás volt, amit már nagyon régen terveztünk. Mindig közbejött valami: rossz idő, Roberto munkája, stb. Végül november 28-án, vasárnap mégis sikerült eljutnunk oda. Eredetileg úgy terveztük, hogy túrázni megyünk, mert én meg akartam nézni a Sillón de Felipe-t (Fülöp székét), ami egy érdekes sziklaképződmény/faragvány, és gyönyörű a kilátás onnan. http://es.wikipedia.org/wiki/Silla_de_Felipe_II
Mivel a társaság többi része inkább kultúrkedvelő, viszont nem rendelkezik megfelelő túrafelszereléssel, inkább megnéztük a monostort. Igazából a monostor neve El Escorial.
A kultúrmaszlagot nem írom le, de a látvány elképesztő bent. És most jön a legviccesebb: A mosotror teljes területén, kivétel néhány helyet, tilos fényképezni. szóval se képek, se kultúrmaszlag. Helyette olvasgassatok itt: http://es.wikipedia.org/wiki/Monasterio_de_El_Escorial
Egyébként nagyon kis takaros kirándulás volt. Bearangere hozott gyümölcsöt, Claudia bacadillot (harapnivalót), ami tortillás kenyér volt (sültkruplis-rántottás kenyér), Roberto kocsijával mentünk (Audi A3 - nem hiszem el, hogy ilyen kicsi autókat is gyártanak - viszont Ő legalább nem busszal jár), és én csináltam téliszalámis szendvicseket. Hihetetlen, de a Spanyolok őszintén hiszik, hogy a Jamón Bellote finom. Már rájöttem, hogy ezekbe kár a Pick szalámi.
Egyébként olyan 5-10 fok kötül lehetett a hőmérséklet, szép napos idővel. A monostorban viszont iszonyatosan hideg volt. A kriptákban dideregtünk, és nem a félelemtől. Egyébként ez a legérdekesebb része az Escorialnak. Néhányszáz négyzetméternyi "pincehelység", 4 méteres belmagassággal, és padlótól plafonig minden márvány. A plafon is márvány. Elképesztő!
Egy érdekesség a sok közül: II. Fülöpöt kivégezték, mégpedig megsütötték rácson. Gyakorlatilag grillezték. Ezért az Escorialban mindenhol a rostély jelkép látható.

Az Escorial után még sétáltunk egyet a faluban, és ittunk egy forró kávét. Én csokit.
Hazafele a kocsi motorvédő szoknyája (a motor alatti müanyag, ami véd a víztől) megadta magát, és egészen vicces hangot adott, ahogy húztuk a földön. Este hétkor 5 fokban Escorialban (a falut is így hívják) az utcán fetrengtünk Robertovan, és autót szereltünk. Akkor nem volt olyan mókás, mint most, ahogy visszagondolok rá.
A legtöbb dolog, amit szenvedésnek élünk meg, kedves emlékké szelidül.

Monday, 1 November 2010

CsirkeÓra ÓraCsirke

Itt a kép a CsirkeÓráról, vagy ÓraCsirkéről. Kinek, hogy tetszik...

Sunday, 17 October 2010

Repost

Felfedeztem, hogy vannak hozzászólások. hihi

Friday, 15 October 2010

Spanish Special IV. - Kaja

Hihetetlen, de Spanyolországban is esznek az emberek. Ráadásul, nem állandóan Paella-t.
Az egyik legjellegzetesebb ételük a Cocido (koszído), ami főzöttet jelent. Párolt káposzta, kolbász, hurka, főtt krumpli, és garbanzo (csicseriborsó). Ismerős? A minap Rabo de Toro al Vino tinto-t ettem, ami vörösboros bikafarok (mármint farok-farok, nem a nemzőszerv). Tulajdonképpen ez is elég jellegzetes.
Alapvetően nincs nagy különbség az európai konyhák között. Persze, mindenkinek megvan a maga jellegzetessége, de az emberek minden nap ugyanazt eszik minden országban. Magyarországon disznótoros, vagy csülök pékné módra, itt Cocido, vagy vörösboros bikafarka. A levesek viszont itt nincsenek divatban, és amit csinálnak, az elég lötyi. Nem megy nekik. Helyette van Caldo-juk, ami valójában leves alaplé. Megfőzik a húst, zöldséget, majd a vizet félreteszik róla. A húsból, zöldségből lesz a második (pl. Cocido), a léhez meg főznek tésztát, és kész a leves.
A munkahelyen az otthonról hozott étel itt nem divat. Szinte mindenki kimegy enni valahova.
Az igazi különbség viszont az árakban, és a körülményekben van. Egy menü 10-15€ körül mozog. A legolcsóbb 8€. Ebben minden esetben van egy kenyér (majszolni, amig hozzák a kaját), egy ital (víz, üdítő, sör vagy bor), két fogás, és a desszert. A kiszolgálás pont olyan, mint egy vendéglőben, csak az étlap rövidebb.
Szóval itt az emberek napi 2-3.000 Ft-ból telezabálják magukat. Csoda, hogy sziesztázniuk kell?
Megvallom, van ennek is hangulata. Amikor kimegyünk a Garnacha-ba (egyik törzshelyünk), kiülünk a teraszra, és egy ráksaláta után eszek egy fincsi sztéket, utána egy sajttortát (mindig azt kérem desszertnek), mindezt ingben, 25 fokban, október közepén... és munkaidőben! Nem rossz, na.

Monday, 4 October 2010

Spanish Special III - Közlekedés

Egy kis útinform azoknak, akik a Népköztársaság útjáról rossz utcába kanyarodnak be, és Madridban találják magukat.
Az emberek nem versenyezni és harcolni járnak az utakra, hanem közlekedni. Itt is vannak persze hülyék, de azért nem olyan vészes. Az össze-vissza parkolás általános, ami csak annyit jelent, hogy néha le kell lassítani az 'útszűkületeknél'. Ha valaki dudál, akkor nem anyázik, hanem hangjelzést ad.
A gyalogos szent. Nem csak a szándéknak van elsőbbsége, hanem az ottlétüknek is. Ha egy gyalogos megjelenik egy zebra közelében, akkor már mindenki megáll. Ha nem akar átmenni, akkor addig várnak az autósok, amíg inkább átmegy a gyalogos, csak menjenek már tovább a kocsik. (o:
Ha sávot akarsz váltani, nyugodtan kiteheted az indexet, az aki elé be akarsz sorolni, nem fog rátaposni a gázra.
A legtöbb kereszteződésben van 'kifelé vezető' lámpa is, ami azoknak szól, akik a kereszteződésből már kifelé jönnek, be egy utcába. Amikor zöldet kapsz, és elindulsz mindig figyelned kell a kifelé lámpára. Például, ha jobbra kanyarodsz, akkor megkapod a zöldet, de a kifelé lámpa még piros marad. Ez azt jelenti, hogy kanyarodás befejezése előtt meg kell állnod, és elengedni a gyalogosokat (akik szintén zöldet kaptak veled. Egy idő után sárgán villogóra vált a lámpa, ami azt jelenti, hogy mehetsz, de csak akkor, ha nincs már gyalogos. Ha zöld a kifelé lámpa, az azt jelzi, hogy a gyalogosoknak piros van.
Néhány körforgalom előtt is van lámpa, ami a gyalogosokat védi, és szabályozza a körforgalmat. Ilyen helyeken is van kifelé lámpa. A körforgalmak egyébként kétsávosak. Ha jobbra mész, akkor a jobb oldali sávban hajtasz be. Ha egyenesen mész, akkor mindkettőben mehetsz, és ha a bal oldaliban mentél be, akkor a bal oldaliból is hajtasz ki. Ha balra mész (tehát 180°-nál, vagy 2 kijáratnál többet mész a körforgalomban), akkor a bal oldali sávban hajtasz be, és mielőtt kihajtanál, kisorolsz a jobb olldaliba.
A legtöbb zebra egyébként fekvőrendőr is egyben, így oda kell figyelni. Az erősen megemelt zebrát, ahol nagyon le kell lassítani, külön feléd mutató háromszögekkel jelzik. (Ettől egyébként úgy néz ki a zebra, mintha a csíkok nyilak lennének.)

Spanish Special II - Meleg

'- Sűrűn járnak itt a vonak?'
'- Olyan sűrűn, hogy észre sem veszed.'
A fenti reposzt a Blues Brothersben hangzik el, és nagyon találó. Vannak olyan dolgok, amik annyira elemiek, hogy bármilyen zavaróak, egy idő után észre sem vesszük. Nem mondom, hogy a meleg nem kényelmetlen néha, de ha az ember abban él, akkor szinte el is felejti, milyen 30°C alatt az élet.
Arra gondoltam, hogy megkisérlek egy kis leírást adni a melegről.
Az izzadás olyan dolog, ami hűvösebb éghajlaton is előfordu, de itt egy kicsit más. Izzadtan ébredsz, izzadtan fekszel. Ha elfelejtesz rövidujjú trikót venni az inged alá, vagy csak egyszerűen nem szoktál, akkor az oldaladhoz szorított karokkal kell járkálnod, vagy úgy jársz, mint a reklámban a nő a hónaljtavakkal. Napi 2-3-szor zuhanyzol, de minden zuhanyzás után 5 perccel már izzadt vagy. Az egészben az a legviccesebb, hogy csak akkor érzed, amikor egy légkondicionált helységben elkezded a hideg vizet érezni a hátadon. Folyamatosan kezet kell mosnod, hogy ne csússzanak ki a dolgok a kezedből. Minden zoknit, minden alsót, minden trikót, minden inget, minden nadrágot egyszer veszel fel, és utána irány a szennyes. Ha szerencsés az ember, mint én, akkor talán a nadrágot fel tudja venni még egyszer.
Az igazi érdekesség viszont a hőleadás. Mivel a környezeti hőmérséklet magasabb, mint a saját testhőmérsékleted, nem tudsz hőt veszíteni. Állandóan szomjas vagy, és álmos. Ahogy megfigyeltem, nagyjából 3 liter ásványvizet, és 1 liter egyéb folyadékot (gyümölcslé, cola, tej, stb) iszom naponta.
A hő elől nem tudsz menekülni, mert napközben úgy felhevülsz, hogy te magad válsz radiátorrá. Bemész egy kicsit hűvösebb helyiségbe, és befűtöd. Saját magad elől, és az általad keltett hő elől nincs menekvés. Ha leülsz valahova, nekidőlsz egy falnak, vagy befekszel az ágyba, mind olyan érzés, mintha éppen akkor ment volna el onnan valaki, aki addíg melegítette neked a helyet.
Az emberek tehát a légkondicionált lakásból a légkondicionált autóba ülnek, és elhajtanak a légkondicionált munkahelyükre.
A szieszta nem azért van, mert lusták az emberek ebés után, hanem azért, mert 40 fokban nem lehet semmit csinálni, hacsak nem szafarin van az ember.
Egyébként a Madridiak 18 fokban már fáznak, és hazatelefonálnak, hogy mindenki öltözzön fel rendesen, mert piszok hideg van kint. (o:


>> Itt kell megjegyeznem, hogy ez egy korábbi bejegyzés volt, még Augusztusból. A valóságban az emberek itt nem félnek a hidegtől. Olyan, mintha tiltakoznának az évszakok ellen. Én egy vékony polárt már magamraveszek, ők meg csodálkoznak, hogy "Az Északi" öltözik a legmelegebben. Persze, mert én nem egyszer hallottam: "Öltözz fel rendesen, mert megfagysz". (2010. Október. Hétfő,  23°C)

Saturday, 2 October 2010

Warner Park

Mint minden valamirevaló kapitalista országban, Spanyolországban is az Amerika a király. Ennek megfelelően van a sima vidámpark, meg a Warner Park. A fedőneve az, hogy "parque tematico" (tematikus park), de igazából egy hely, ahol rengeteg pénzt költhetnek a szülők a gyerekeikre, a fiatalok meg összeszarhatják a gatyájukat a különböző atrakciókon. Lássuk csak... hídugrottam már, siklóernyőztem és vadvizi eveztem elég sokat, bringával is szoktam bohóckodni elég rendesen, szóval nem a sakk a kedvenc sportom. Elmondhatom, hogy elég jól birom a szédítő dolgokat, de itt azért volt olyan, ami közelített a határhoz. A Superman nevezetű hullámvasút egyszerűen csak irtózatosan magas, és úgy kezdődik, hogy szinte függőlegesen hasítasz lefelé, aztán csinál egy csomó csavart, meg olyan légörvény-érzetű dolgot. Aztán van egy "Stunt Fall" nevezetű, ahol indulásképpen hátrafelé felhúznak úgy egy tízemeletes ház magasságába, hogy függőlegesen lefele nézel... aztán elengednek. Mész össze-vissza, pörögsz-forogsz, aztán a végén függőlegesen felfelé lelassulsz, és felhúznak orral felfelé, szintén egy tízemeletes magasságába... aztán megint elengednek, de ezúttal hátrafelé. A harmadik "Batman"-es azért tetszett, mert ott meg fent van a sín így a lábad alatt nincs semmi. Végig a cipőmet fétettem, nehogy lerepüljön.
Egyébként van vizes atrakció is, ami után örültünk, hogy majd' 30 fokos meleg van, így meg tudunk száradni. Ez tulajdonképpen olyan, mint a budapesti Vidámparkban az a hajós menet, amikor egy vizicsúszdán jön le az ember, csak itt úgy van kialakítva, hogy az utasok és a nézők is egyaránt ronggyá ázzanak. Rettentően vicces, a szárazon maradtaknak.
Azért október 2-án egy laza nyári programnak pont jó volt.
Képek: http://picasaweb.google.com/axel.robitz/WarnerPark#