Hogy miért?

2010 Július 1-én költöztem Spanyolországba.
A változás, új környezet, érdekes emberek, és a furcsaságok elég sok mesélnivalót adnak.
Mivel fárasztó lenne mindenkinek mindent minden alkalommal elismételni, rájöttem, hogy kerítenem kell valamilyen tömeges tájékoztatási eszközt, amivel egyszerre tudok mindenkinek mindent elmondani. Így született meg az ötlet, hogy az egészet leírom egy naplóba, aztán mindenki lubickolhat a szóáradatban.
Nos a naplóból "blog" lett a kényelem miatt, a szóáradatból pedig folyócska - néha meg csak cseppek.
Jó étvágyat!
A blog valósággal való egyezése nem a véletlen műve.

Friday, 3 June 2011

Kormányváltás

Másnap, munka után irány a műhely. Ahogy odaértem, láttam, hogy nem örülünk, ugyanis a kocsi alatt egy hatalmas tócsa állt, ami nyilván a szervófolyadék. Kerék le, kocsi megemel, és már nézem is, honnan jön a lé. Viszonylag gyorsan kiderült, hogy a kormánymű az összekötőnél ontja az olajat. Az összekötő az a rúd, ami tulajdonképpen a kereket fordítja el. Jön a szakember, és mondja, hogy kormánymű csere. Hurrá. Ha már ott volt az ember, megnézte az légtelenítési dolgot, és cselesen felpumpálta az üzemanyagszivattyút. Nem akarok senkit technikai részletekkel fárasztani, elég annyi, hogy ha pontosan tudod, hogy mi a titok akkor tényleg semmiség az eset.
Talán említettem, hogy az alkatrészek a márkaszervizben sokkal olcsóbbak voltak, mint az utángyártott cuccok a sima alkatrészboltokban. Ezen felbuzdulva átgurultam a rendes (nem "csináld magad") márkaszervizbe, hogy adjanak egy árajánlatot a kormánymű cserére. Le a kalappal, mert az autóval úgy bántak, mint egy 30ezer Eurós szalonautóval. Patyolat tiszta munkafelvételi helyiség, inges emberkék, derékszög - párhuzam. Felvették a a kocsi, és az én adataimat is, és annyit szüttyögtek, hogy kezdem kellemetlenül érezni magam. A végszó: hétfőn kapok ajánlatot. Hurrá!
A hétvége kocsi nélkül telt, amiről nem szeretnék sokat írni, mert még elsírom magam. Azért egy meghatárózó esemény még történt.

No comments:

Post a Comment