Hogy miért?

2010 Július 1-én költöztem Spanyolországba.
A változás, új környezet, érdekes emberek, és a furcsaságok elég sok mesélnivalót adnak.
Mivel fárasztó lenne mindenkinek mindent minden alkalommal elismételni, rájöttem, hogy kerítenem kell valamilyen tömeges tájékoztatási eszközt, amivel egyszerre tudok mindenkinek mindent elmondani. Így született meg az ötlet, hogy az egészet leírom egy naplóba, aztán mindenki lubickolhat a szóáradatban.
Nos a naplóból "blog" lett a kényelem miatt, a szóáradatból pedig folyócska - néha meg csak cseppek.
Jó étvágyat!
A blog valósággal való egyezése nem a véletlen műve.

Saturday, 31 July 2010

Egy nap Madrid

A legolcsóbb kaja az, amit otthon csinálsz. Madridban ez többszörösen is igaz, mivel a napi megélhetés, és a vendéglátóipar között nagyjából 5-10-szeres a szorzó. Nem vicc. Egy igényes pizza, amit 10 percre sütőbe raksz 2€, két liter kóla 1€, míg egy étel egy bárban minimum 8-10€, és ez inkább olyan falatozó volt, mert egy rendes étteremben 15-20€-tól indul.
Ennek szellemében a Chamberi után bementem egy Dia-ba (Dia% - eitsd: "dia porszientó"), és vettem egy másfél literes szénsavmentes Fanta citromot (itt ilyen is van), és egy 10-es conitos-t. Ez utóbbi 10db miniatűr tölcséres jégkrémet jelent.
Ilyet:
Mivel szombaton a Nave de Motores (a metrómotorok kiállítása) 3-kor zár, úgy döntöttem, sétálok egy kicsit Madridban. Amúgy is akartam venni egy térképet, és esetleg valami könyvet, így irány a Corte Inglés vagy Fnac.
Mivel a térképen így láttam jónak, az Alonzo Martinez felé elgyalogoltam a Colón-ig. Konstatáltam, hogy Szeptember 22-én Peter Gabriel játszik a Hard Rock Café-ban, majd folytattam az utam a Goya-n az Alcalá-ig. A Goya és az Alcalá jereszteződésénél van két hatalmas Corte Inglés így betértem az egyikbe, és vettem egy Lovecraft könyvet. Nem mondom, hogy nem érzékenyültem el, amikor a térképkeresés közepette Buenos Aires mellől egy Budapest utikönyv akadt a kezembe. (o:
Megint megbámultam a videojátékokat, és médialejátszókat, aztán elsétáltam a Retiro-ba az Alcalán.
A séta egyik tanulsága az volt, hogy felfedeztem a vásárlóösvényt, ami tulajdonképpen pontosan ez az útvonal a Colón-tól. Prada, Salvatore Ferragamo, Cortefiel - Pedro Del Hierro, stb. Plusz találtam egy boltot, ahol tudok vagány mandzsettagombokat venni. (o;
Ez megint egy olyan nap volt, amikor sokat sétáltam, jól éreztem magam, és megismertem egy kicsit többet Madridból.
Van, hogy a legcéltalanabb dolgokról derül ki, hogy a legkellemesebbek és leghasznosabbak.

Chamberi

Nem tudom, említettem-e korábban, de a Madridi Metrónak van két múzeuma. Tulajdonképpen kiállítások ezek, amik a Metró korai szakaszát mutatják be. Egy plakáton láttam róluk információt az Avenida de Amerika megállóban, ahol mindig átszállok a Retiroba menet, és elhatároztam, hogy szombaton elmegyek. El is mentem.
Mivel egy régi állomást újítottak fel, a kiállítás nem nagy. Van egy vetítőterem, amit a metrólejáróból alakítottak ki. Itt a metró történetét elmesélő filmet lehet megtekinteni spanyol nyelven, de talán van angol változat is.
A többi látnivaló gyakorlatilag maga az állomás. Nem is a látványosságok miatt érdemes ide eljönni, hanem inkább a történelem miatt. Csak érezni, hogy olyan helyen jársz, ahol majd' száz évvel ezelőtt dolgozó emberek jártak nap-mint-nap munkába. Tamáskának tuti nagyon tetszene.
És egy kis kultúrmaszlag:
A Chamberi a Madridi Metró első vonalának egyik első megállója volt. A Madridi Metró a Londoni (1863), Budapesti (1896), Párizsi (1900), és Berlini (1902) metrók után 1917 januárjában kezdte meg működését. Szellemi atyjai Carlos Mendoza, Miguel Otamendi és Antonio González Echarte.
A Madridi Metró jelenleg a világ 7., Európa 3. leghosszabb vonala, az utasok számát tekintve a 17. Megjegyzem, a fenti listákon olyan metróvonalak előzik meg, mint Shanghai, Tokyo, New York, Peking, és Európai viszonylatban is csak London és Moszkva.

Friday, 30 July 2010

Family Guy és még több kori

Említettem, hogy a címben szereplő sorozatot nézem most viszonylag nagy frekvenciával. Van benne ordenáré rendesen, de alapvetően elég szellemes sorozatnak tartom. Nagyon jó, ahogy pontosan elkapja, majd a szélsőségekig karikaturázza az amerikai gondolkodást - életformát. Egyik sajátossga a sorozatnak, hogy egy-egy rész több szálon fut, és a címben nem mindig van benne az összes szál. Azt hiszem, ebben a naplóban is így van ez egy kicsit. Elég sokmindent írok (de semmit nem mondok) egy-egy bejegyzésben, de a címet igyekszem rövidre fogni, így muszáj disztingválnom.
Pénteken - mondhatnánk - megtört a jég, és szóba elegyedtem a korisokkal. Aki ismer, az tudja, hogy olyan végtelenül beképzelt vagyok, hogy kevés embertársamat méltatom szóra. Egyfelől, ha lesz kép, látni fogjátok, hogy a szóban forgó embertársamat miért méltattam szóra. Másfelől, egy kicsit érzem ám, hogy ideje beilleszkedni, már amennyire tölem telik. Ugyan a telefonomat befogtam MP3 lejátszónak, közlekedésbiztonsági szempontból mégsem lenne szerencsés ha Dexter Holland süvöltését hallanám egy mögöttem jövő autó dudája helyett. Így, hogy ne legyen unalmas, beszélgettem a korisokkal. Most jönne az a rész, hogy miről beszélgettünk, de azt sajnos elfelejtettem. Azt hiszem, sekélyes beszélgetés volt, de többnyire arról szólt, hogy ellenőrizzem a korábban felállított teóriáim helyességét. Egyébként helyesek: korisboltok klubja, és önálló klubok szerveződnek, és egymástől függetlenül tartanak oktatásokat, és kisebb gurulásokat (mint említettem, a járda nem túl jó).
Ahogy a netet nézegettem, azért vannak útvonalak is szép számban, amiket idővel felfedezek majd.
Pénteken egyébként megint voltam korizni, de most inkább csak tingli-tangli volt. Azért mentem jónéhány kört a Retiro-ban. Egy kör, a számkedvelők kedvéért, kb. 950m.

Intermezzo I.

Azoknak, akik idegölő feszültségben várták a csütörtöki nap kimenetelét elmondom, hogy kiséltáltam az irodából, jött a busz, felszáltam rá, és 20 perc alatt otthon voltam. (o:
Pénteken már felkészülten sétáltam ki a buszmegállóba, és fél óra múlva jött is a busz. Hétfőn már rutin lesz a tömegközlekedés is.
Mivel szerdán nem volt korizás, áttettem csütörtökre.
Úgy nézem, hogy itt tulajdonképpen görkorcsolyás iskolák vannak (több is), és görkori oktatást tartanak, meg játékokat szerveznek. Nagyon pöpec. Van egyébként szép számmal gyorkoris, és kezdek hajlani rá, hogy kéne venni egyet fittnessz célból, de szerintem egyelőre jó lesz a Rollerblade-em. Ilyen egy gyorskori:



Kéne egy lapát

Nem vagyok a pihenés ellensége, de azért ez már kicsit sok. Azt mondják, hogy az intelligens emberek soha nem unatkoznak, márpedig én mások (MENSA) által intelligensnek mondott ember volnék, de mégis... Persze, ott van a kerékpározás és a görkorcsolya, a strand, és a futás, no de ezeket sem lehet állandóan csinálni. Azt hiszem, az igazi baj a meleggel van, mert kilövi a nap közepét.
Egyébként az egész kényelmes lenne, ha nagyobb lenne a hajtás bent, de a nyári időszakban a fű se' nől itt. Így mikor hazamegyek a nehéz nap után, lelkiismeret-furdalást érzek, ha nem csinálok semmit. Most még a hétvége is jön. Azt hiszem, hülyére fogom bringázni magam. (o:
Egyébként hétvégén Forma-1 Magyar nagydíj! Mivel nincs TV-m nem fogom nézni, de érdekes módon még nem haltam bele a TV nélküliségbe. Biztos azért, mert akkor sem néztem nagyon TV-t, amikor volt...
Szóval, kéne egy lapát, hogy legyen mire támaszkodni...

Thursday, 29 July 2010

Kocsi nélkül

Szerdán már muszáj volt vásárolnom, már csak azért is, mert előre nem látható ideig kocsi nélkül leszek. El is mentem a Carrefour-ba, amit GPS nélkül elsőre megtaláltam. Persze hazafelé nem sikerült elsőre jó irányba kanyarodni az autópályára, de ez az előttem levő hibája, mert megzavart. Feltételeztem, hogy ő is arra akar menni, amerre én, aztán meg nem.
Ahogy elnéztem a vásárlásokat, az eredeti számításaim, miszerint heti 50 Euroból el lehet lenni helyesnek bizonyultak. Igazából 50€ közelebb áll egy havi bevásárláshoz, de két hétre simán elég, de azért hozzájönnek a fogyó dolgok, mint az ásványvíz, meg ilyesmi.
Miután felcipeltem a cuccot (ezúttal egyszerre), elvittem a kocsit szereldébe, és hazabattyogtam. Sajnos a pénzemet a boltban hagytam, ráadásul pont elfogyott a metrójegyem, így már nem mentem korizni. Amúgy is az ember egy kicsit meghal belül, amikor kocsi nélkül matad. És itt még nem is tudtam, hogy másnap mik várnak rám... (Igaz, hogy ezt csütörtökön írom, azaz "másnap", és még haza is kell mennem a munkából, szóval csak a felét tudom még annak, hogy mi várt rám ma.)

Tuesday, 27 July 2010

Egy jó nap

Azt hiszem, nem fogok külön kitérni arra, hogy minden nap bemegyek dolgozni, és kettőig ott vagyok, mert az unalmas lenne. Majd említem, ha valami érdekes történt.
Az ütemtervnek megfelelően, kedden strandon voltam. Napoztam, úszkáltam, megmutattam a helyi vagányoknak, hogy kell pillangózni. Nagyon jó pihenés volt. Kezd megint meleg lenni egyébként, hétvégére kánikulát mondanak. A kis meteóm ezt úgy jelzi, hogy vörös lánggal égő hőmérőt mutat. Szóval érdemes vízpartot keresni.
Strand után úgy döntöttem, hogy megérdemlek egy mozit is. A Coslada-i moziban amúgy is kedd a "közönségnap" (Dia del Espectador). Meg is néztem a Noche y Dia-t, ami eredetileg Knight and Day Tom Cruise és Cameron Diaz közreműködésével. Kicsit a Mission Impossible és a Serving Sarah keveréke, de vicces, és sokat lőnek, meg ugrálnak benne.
Ezúttal nem nyugdíjasokkal teli moziban voltam, ami azért előrelépés. Vicces volt, hogy a moziban a film előtt olyan volt a hangulat, mint egy vidéki búcsúban. Mindenki köszönt mindenkinek, és váltott pár szót a másikkal. Úgy tűnik, itt törzsközönség van. (o: A film után kellemes séta haza.
Mindent összevetve, egy nagyon kellemes nap volt.