Szerdán már muszáj volt vásárolnom, már csak azért is, mert előre nem látható ideig kocsi nélkül leszek. El is mentem a Carrefour-ba, amit GPS nélkül elsőre megtaláltam. Persze hazafelé nem sikerült elsőre jó irányba kanyarodni az autópályára, de ez az előttem levő hibája, mert megzavart. Feltételeztem, hogy ő is arra akar menni, amerre én, aztán meg nem.
Ahogy elnéztem a vásárlásokat, az eredeti számításaim, miszerint heti 50 Euroból el lehet lenni helyesnek bizonyultak. Igazából 50€ közelebb áll egy havi bevásárláshoz, de két hétre simán elég, de azért hozzájönnek a fogyó dolgok, mint az ásványvíz, meg ilyesmi.
Miután felcipeltem a cuccot (ezúttal egyszerre), elvittem a kocsit szereldébe, és hazabattyogtam. Sajnos a pénzemet a boltban hagytam, ráadásul pont elfogyott a metrójegyem, így már nem mentem korizni. Amúgy is az ember egy kicsit meghal belül, amikor kocsi nélkül matad. És itt még nem is tudtam, hogy másnap mik várnak rám... (Igaz, hogy ezt csütörtökön írom, azaz "másnap", és még haza is kell mennem a munkából, szóval csak a felét tudom még annak, hogy mi várt rám ma.)
No comments:
Post a Comment