A Kaméleon-Autó - esszé a gépjárművek világításmechanikájáról

Éjszakai/esti autózások alkalmával feltűnt, hogy a tompított nagyon magamelé világít. Zaragozaból hazafelé meg aztán különösen finom volt 320 km-t úgy vezetni, hogy az útszéli macskaszemek alapján lövöm be az utat, mint az ősrégi videojátékon, ahol a képernyő két oldalán kígyózó pöttyök jelölik a versenypályát.
Ami még rátett egy lapáttal, az egy furcsa vinnyogó hang volt, amit akkor észleltem, amikor a zaragozai expo parkolójában ráadtam a helyzetjelzőt. Rövid vizsgálódás után kiderült, hogy a fényszóró magasság-állító motorja vinnyog, de tüneti kezelésként sikerül addig állítgatni, amig csend lett. Mivel nem akartam annyiban hagyni a dolgot, vasárnap, Berangere asszisztálása mellett, nekiálltam megszerelni a fényszórókat.
A szakember egyik legfontosabb tudománya abban rejlik, hogy ha szétszed valamit, azt legalább olyan szinten össze is tudja rakni, mint ahogy a szétszedés előtt volt. Jobb esetben jobban. Ehhez tulajdonképpen nem is kell más, mint hogy odafigyeljen, mit honnan szerelt le.
Ezt szem előtt tartva, kiszereltem a lámpatesteket, és szétszedtem a magasságállító mechanikát. A fényszórónak három állítási lehetősége van. Állítócsavarok segítségével a magasságot, és az oldalállást lehet a lámpatestnél állítani. A harmadik lehetőség belülről egy potméter által vezérelt motor segítségével utánállítani a magasságot (ez akkor használatos, ha az autó hátulja leül, amikor megpakolod). Kiderült, hogy a bal oldali fényszóró mozgatómotorja elvesztette a jelet, és a végállás után is próbál állítani a fényszórón, de mivel nincs már út, csak vinnyog. A jobb oldali állítómotor karját meg egyszerűen eltörték, és visszaragasztották, de így sokkal rövidebb lett, így inkább be sem pattintották a helyére, hanem hagyták fityegni az egész lámpaegységet.

 |\  <-- fényszóróegység
 | |      
 | |-----|_|  <-- állító motor
 |/   ^állítókar        

A fenti ábrán látható a működési elv. Ebben a nézetben az állítómotor ( |_| ) jobbra-balra mozgatja az állítókart (----), ami a fényszóróegységet (lámpabúrát + izzókat) billenti.

Az elsődleges szempont az volt, hogy a fényszórót magasabbra állítsam, és rögzítsem amennyire lehet. A bal oldali lámpával nem tudtam semmit csinálni, mivel a magasság-állító mechanika a legmarasabb állásban volt, így majd sötétben az állítócsavarokkal állítok a magasságon. A jobb oldalon kiszereltem a motort, hogy legyen referenciám, ha veszek másikat. A fityegést a fényszóróegység, és az állítómotor váza közé ékelt filmesdobozzal oldottam meg. (Ezért jó, ha valaki elteszi a fényképezőgép-filmek hengeres műanyag dobozait.) Ezáltal viszont a jobb oldali fényszóróm most az egekbe néz, ami miatt a kocsi úgy néz, és úgy néz ki, mint egy kaméleon. Egyik szeme lefele, másik felfele néz. Vicces, de az előttem haladónak idegesítő, így mielőbb megoldom az állítást, és azért azt a filmesdobozt sem tervezem hosszútávú megoldásként alkalmazni.
Érdekes, hogy az ember bármit szerel, akár autón, akár máshol - akár mechanikát, akár elektronikát, a vége mindig ugyanaz: Kalapács, szigszalag, sziloplaszt, hidegvágó, kábelközegelő, és mindenféle műanyag, és egyéb anyagú "valamire biztos jó lesz még" tárgyak alkalmazása.
A szakember

Zaragoza - még egyszer

Amikor Rox kijött hozzám Madridba, már jelezte, hogy a Zaragozai kutyakiállításra nagyon szeretne eljönni, és mivel most úgyis kirándulóidő volt, elvittem, hogy kutyázzon kicsit. Persze jött Berangere is, így Roxot kirakván az expo területén beautóztunk a városba, és városnézéssel töltöttük a napot.

A nap a reggellel indult. (o: A reggel meg úgy indult, hogy rám kellett várni, ami tökéletesen megszokott dolog. Csak akkor kell másra várni, ha valaki nálam felkészültebb is jön. Én vagyok az, aki mindenkinél tovább tököl induláskor, viszont nem kell a határrol visszafordulnia az útleveléért, vagy a fürdőgatyáért. Bízom benne, hogy nem gyengeelméjüek olvassák a naplóm, mindenki érti a szemléltető példát, és senki nem kezd el az EU-ról, és a határok eltörléséről mesélni.

Beültünk a kocsiba, és uzsgyi nekiugrott a Mondi a reggeli 320 km-nek.

Vannak az életben ismétlődő dolgok, és az utazások körül az ilyesmik mintha sűrűsödnének. Pont ugyanezen az útvonalon, és éppen egy Mondiban érkeztem ide azon a viharosba forduló nyári éjszakán. Ugyanezek a városok, szélerőművek, bikák. Még az útmunkálatok is majdnem ugyanezek voltak. Vannak olyan helyek, ahol az embernek az az érzése, hogy folyamatosan túrják az utat. Itt is ilyesmi a helyzet, a különbség csak az, hogy itt a szűkítések, és lezárások azért vannak, mert az egész autópályát újracsinálják pár méterrel arrább.

Így, hogy nincs a kocsiban féltonnányi ingóságom, egész kényelmesen megy a kocsi. Elhagyjuk Alovera-t, és Valdenochest (Éjek Völgye), Trijueque környékén pedig a két lány eldől mint a krumpli, így magam maradok a zenével. Néha-néha magukhoz térnek, megállapítjuk, hogy Medinaceli biztos olasz város, csak valaki átcsempészte ide, aztán megint kóma. Szeretem a csendet. Visszafelé volt egy pont, amikor Berangere (aki már kicsit átvette a spanyolok ordító beszédmódját) annyira magyarázott hátrafelé Roxnak (tehát pont a fülembe), hogy meg is fájdult a fülem.

Az expo Zaragoza dél-nyugati részén van, így csak megyünk tovább, miután kiraktuk Roxot az exponál.

Elsőre az volt az ötlet, hogy valami bevásárlóközpontban hagyjuk a kocsit, és gyaloglunk, de már ismertek.

Szépen bementünk a város központjába, majd meglátván, hogy ott katasztrófális parkolási helyzetek uralkodtak, az ősi folyóparti-város cselhez folyamodtam.

A folyóparti város csel nagyon egyszerű: A legtöbb olyan város, ami folyóparton épül rendelkezik egy frekventáltparttal, meg egy lakóparttal. Bécs, Zaragoza, Cordoba, stb. Budapest kivétel, mert ugye régen két külön város volt, így mindkét oldalra kellett mindenből pakolni. Bécsben például minden a Dunától délre van, így a Duna északi partján kényelmesen lehet parkolni, aztán besétálni a városközpontba. Nos, Zaragozaban is ez történt. Letettük az autót az északi parton, és 5 perc sétával a pilar negyedben voltunk, ami a városközpont, közvetlen a a katedrális környékén.

A nap nagy részét sétálással töltöttük. Ettünk egy fagyit is, és örültünk a 18 fokos melegnek, és a napsütésnek.

Délután 4-5 felé a kocsi felé vettük az irányt, elindultunk, felkaptuk Roxot az exponál, és jött a visszaút. Akutyakiállításon egyébként, azt hiszem, kutyákat állítottak ki, erről Rox blogján lehet bővebben olvasni. (o:

Visszafelé az út még jobban hasonlított az előző alkalomra, mivel akkor is sötétben vezettem Madrid felé.
Képek: https://picasaweb.google.com/axel.robitz/Zaragoza#

Fél tíz körül értünk haza, és némi szüttyögéssel fejeztük be a napot. Lesz Manzanares El Real is.

Atazar

Vártam a szombatot, mert ezt neveztük ki szabad szombatnak. Ennek az a lényege, hogy a csajok elhúznak otthonról, és én végre egyedül lehetek. Az egyedüllétről már meséltem, de hogy ne csak meséljek róla, múlt héten elhajtottam a lányokat moziba, és még tetszett is nekik, úgyhogy rendszeressé tesszük..
Délelőtt elsétáltunk a Mercados Plaza-ba napi dolgokat venni, aztán elvittem Roxot a plenilunio-ba mert oda beszélték meg a mozit Berangere-rel. Ha már ott voltam, vettem parfümöt, mert kifogytam a Hermes-ből. Ezúttal Lolita Lempicka Au Masculin-jára esett a választás. Mivel otthon nem ettünk, beültünk a Puchera de la Abuela-ba, ami elvileg házias jellegű ételeket kínál szigorúan dél-amerikai felszolgálókkal, ahogy a legtöbb étterem. az étel egész jó volt, legalábbis a disznótoros része. (Itt is van hurka-kolbász, párolt káposzta stb.) Volt némi sült hús is, de az elég ízetlenre sikerült. Ezt is kipipáltuk, és véglegesen megállapítottuk, hogy a jövőben gyorskajálda, ázsiai vagy amerikai étteremben eszünk, ha nem otthon. miután megérkezett Berangere, lepasszoltam Roxot, és irány haza. A nagy nyugalmat kihasználva, megtisztogattam a lencséket, így már minden jó - gondoltam én.
Vasárnap reggel, elhatározásunk szerint, elindultunk Patones-be, ami Torrelaguna felett egy kis település. A későbbiekben kiderült, hogy senki nem tudja, miért pont ide jöttünk. Berangere említette korábban, hogy volt itt, és én ezt amolyan reklámnak fogtam fel, hogy ez milyen jó hely. Nos maga patones nem egy nagy was-ist-das, de mi ravaszak voltunk, és szépen átmentünk az Estanque de Atazar-hoz, ami egy nagy víztározó, és a hozzá tartozó Presa de Atazar-hoz, ami a gátja. Nagyon nagy gát ám ez! Csináltam sok képet, amelyeket itt lehet megtekinteni. A nem tól figyelmes szemlélő is láthatja, hogy a lencsetisztítás kevés volt, így fel kell készüljek egy érzékelőtisztításra. Ez a művelet errefelé 55€+Áfa. piha.
Minden esetre a táj csodás volt, az út kellemes, és még volt egy kis hó is. Rengeteg motoros volt, akiket alaphangon szeretek, de az, hogy egyfolytában a motorzúgást lehetett hallani, egy kicsit zavaró volt. Persze, megértem őket, mert ezek a hegyi utak kérik, hogy menjél rajtuk motorral, és ha lehet akkor húzd is neki. A Mondi nem éppen egy sportkupé, de élvezte az utat. (o:
Sétáltunk is egy jót, de nem erőltettük meg magunkat nagyon, mert szegény Roxnak nem annyira megy ez túrázás (nála inkább cammogás), meg úgy egyáltalán ez a mozgás-téma.
Mindent összevetve egy nagyon jó kirándulás volt. Az Escorial-os kirándulással szemben ezúttal nem duplán hoztunk kaját, hanem egyáltalán nem, így csak akkor ettünk, amikor hazaértünk. Illetve a lányok pizzát ettek, mert már ájuldoztak az éhségtől, én meg este csináltam palacsintát.
Azért itt van Rox változata is, ahol én vagyok a gonosz, mert nincs kaja az asztalon mire hazaérünk.
A következő kirándulás Manzanares El Real-ba várható.

7H

Ma van hét hónapja, hogy itt vagyok.

Pufirizsa

Kedden Rox járkált a városban, én meg azt találtam ki, hogy beszerzek valami eszközt a "koszos lencse" effektus megszüntetésére, így feldobtam, hogy találkozzunk a Plenilunioban. Az egy pláza a közelben. Irdekes dolog, hogy itt nem nagyon törődnek a megközelíthetőséggel. Kicsit olyan, mintha a Krúdy Gyula utcába kéne benavigálnod, hogy eljuss a Pólusba. Szóval nehézkes, és utána kitalálni onnan még nehezebb. Még szerencse, hogy itt türelmesek az emberek, és kényelmesen megvárják, hogy megfordulj, ha rossz irányba indultál el, nem beszélve a körforgalmakról, ahol mindig lehet menni még egy kört. (o:
Szóval a Plenilunioban gyorsan megvettem a lencsetisztító balhét, utána meg csak flangáltunk. Pontosabban, Rox és Bea boltról - boltra járt, én pedig meditáltam. Nézegettem az órákat is, de végük úgy döntöttem, maradok a Pulsar-nál, amit a Corte Inglés-ben láttam. Mostanában kicsit rendszertelenül étkezem. Ez hétköznap napi egyszer étkezést jelent délután 6-körül. Hétvégén szoktam reggelizni is, aztán ebéd 3-5 körül. Néha vacsorázok is, az általában éjjel 1-2 körül van. (o:
A lényeg, hogy éhesek lettünk, és mivel Rox még nem volt itt Sushizni, elmentük a Suchi Tokyo-ba. Ez ott van a Plenilunio mellett, és Kaiten Sushi van, ami azt jelenti, hogy futószalagon jön a sushi, Te meg ráhajtod a fejed a szalagra, és lapátolod befelé a nyers halat. legalábbis, majdnem ilyen. Emellett van kínai, és japán konyha is (mármint nem-sushi japán). Itt egyébként többségben vannak az Ázsiai éttermek a külön Japán, Wok, vagy Kínai éttermekkel szemben, Ferdeszemű, azt kész.
Szóval leültünk enni, és csak ettünk, és ettünk. Tulajdonképpen csak egy órát voltunk bent, de kifelé már a másik ajtószárnyat is ki kellett nyitni, hogy kiférjünk.
Rox írt már a madridi éttermekről a blogján, így én csak röviden térek ki a kajálásra.
Spanyol étteremben enni teljesen fölösleges. Csak azért élnek meg, mert a Spanyolok nacionalisták, és igyekeznek elkerülni azokat a helyeket, ahova túristák, latinok, románok, stb járnak. Gyorsétterem kiesett, mert tele van dagadt amcsival, meg délamerikai bevándolróval. Amerikai- és Angól / Ír stílusú éttermek is kiesnek a külföldiek, és az esetleges túristák miatt. Ettem már pár Spanyol étteremben, mert kollegákkal, barátokkal eljárunk néha, de nem győztek meg. Nem finom, nem sok, nem különleges, de bazi drága. Egy Burger Kingben vagy Kentuckyban 7€ a menü, amiért salátát, húst, kenyeret, sültkrumplit eszel. Egy napi menü egy helyi étteremben 10-12€ amiért kenyeret, húst, krumplit, és esetleg zöldséget eszel, csak sokkal rosszabbat, mert megcsinálják helyi jellegűre, ami bűnrossz. Ismétlem: menüt, ami magyarországon 800-1500 ft. Kihoznak pl. egy paella-t, amitől könyékig trutymós leszel, mivel a tenger gyümölcseit pucolatlanul teszik bele, tehát kézzel kell fogdosnod. Egy másik sláger a borjúcomb, ami gyakorlatilag egy bot tele inakkal, meg pörccel, meg mittomén mivel. Ha rendesen mondjuk vacsorázni mész, az ár 25€/fő, ami vetekszik a Hard Rock Caféval, vagy a Fosters-szel. És akkor ott van a témaindító buffet libre (korlátlan fogyasztás) egy-egy Ázsiai étteremben 12-15€-ért, ami szintén veri a spanyol kaját finomságban. Ki lehet találni, hova megyek szívesebben. (o:
Megjegyzem, a közelben van a La Garnacha, ami amolyan törzshelyünk ebédelésre (már amikor...), ahol viszonylag jókat főznek (sok külföldi eszik itt a környező cégektől), és isteni a sajttortájuk, ráadásul 11€ a menü.

Semmittevés gépteszttel

Kellemes vasárnap, ami majdnem semmittevéssel telt.
A nap nagy részében mindenki elvolt. Olvasás, internet, stb. Én természetesen a gépet buheráltam, mert bőven van, mint tanulni a beállításokról. Egy windows ehhez képest abakusz.
Akinek kalapácsa van, az mindent szögnek néz - tartja egy Pitkairn-szigeteki közmondás. Ennek jegyében mindent lefényképeztem. Ráadásul már olyan képeket is csináltam, amin látszik is valami. Ezúttal ugyanis levettem az objektívsapkát. na jó, ez csak vicc volt. 27 éve tudom, hogy le kell venni az objektívsapkát.
Viszont a beállítások kicsit elkúsztak (persze maguktól, nem ám én állítottam el őket), ezért minden kép sötét volt ezelőtt. Most jók a beállítások, és nem töksötétben akarok fényképezni, mindjárt más.
El is mentük sétálni a Parque de el Cerro-ba, amiről már korábban írtam. Jó tett a séta, és hogy nem lett  egésznapos otthonülés. Csináltam egy csomó képet, amiket válogatás nélkül feltöltöttem ide.
Itt jegyezném meg, hogy nem koszos a lencse, hanem ilyen speciális effekt-beállításokat alkalmazok. (o:
Séta után ebéd, majd megnéztük filmnézés.
Kedden aztán vettem tisztítószettet alencsékhez, az effektek átállításához. (o:

Vagány Magány

Meséltem már, hogy szeretek egyedül lenni? Ha nem akkor elmesélem.
Szeretek egyedül lenni.
Vége. Írta: Én.
Szombaton délelőtt volt egy "kis" vásárlás. Mivel pár hete nem voltam vásárolni, kicsit lemerültek a készletek. Csak a féltve őrzött, ezúttal Jani által biztosított, Magyar specialitások maradtak meg, de azokhoz az életem árán sem nyúlnék, csak különleges alkalmakkor (innen a "különlegesség"). A kis vásárlásból 95€ költés lett, de most egy jó darabig elleszünk. Mellesleg, egy kedvező tendencia látszik kibontakozni: Nem megy el egy nap a vásárlással. Most, hogy fél éve vagyok itt, és nagyjából berendezkedtem, nem kell minden vásárlás alkalmával a polcok között áldogálnom, és gondolkodnom azon, hogy mi a fene kellhet még otthonra, hogy aztán hazaérve tapasztaljam, hogy - például - van tojás, csak serpenyő nincs, amiben kisütném.
Vásárlás után megküzdöttünk a lépcsőkkel, ami a medence-, és parkolóhelyhiányon kívül az egyetlen problémám. Valahogy megszokja az ember, hogy a vásárfiát a csomagtartóból behajigálja a házba, és kész.
Délután aztán lett egy kis fejtörés, hogy mit is csináljunk aznap. Mivel ekkor már kiütéseim voltak attól, hogy ott a fényképezőgép, és nem tudom babrálni, bedobtam a kövér libát, hogy Rox és Bea menjenek el valamit csinálni ("nyiratkozni", ahogy Kufár mondá a Kelly Hőseiben), én meg kényelmeskedem egy kicsit. Itt jegyezném meg, hogy meglepően jól elvagyunk Roxxal 65 nm-en is, nem csak 300-on.
Nekem nagyon kell néha egyedül lennem. A bringázás például az egyik legjobb alkalom erre. Még ha nem is egyedül tekerek, akkor is magam vagyok. Ha meg éppen Hangloose vagy Tamás van velem, az meg nem számít igazán társaságnak, hiszen olyan, mintha még egyszer vagy kétszer lennék odavetítve, magammal beszélgetnék, és a magam viccein nevetnék (amiket persze nem is ismerek mind). Most persze jól megsértődnek, amiért magamhoz hasonlítom őket (vagy magamat hozzájuk), pedig már más is mondta, hogy olyan, mintha két Tamással beszélgetne, amikor én is ott vagyok. (o:
Szóval otthon maradtam egyedül. Hát mit mondjak. Kameranyomkodás, sorozatnézés, olvasás, zene bömböltetése, nasi, dohányzás a lakásban... És mindez egyedül. Fenomenális volt. Úgy este 11-re fel is töltődtem egyedüllétből, így pont jókor jöttek haza a lányok. Persze, megint lazacot ettem.