Zaragoza - még egyszer

Amikor Rox kijött hozzám Madridba, már jelezte, hogy a Zaragozai kutyakiállításra nagyon szeretne eljönni, és mivel most úgyis kirándulóidő volt, elvittem, hogy kutyázzon kicsit. Persze jött Berangere is, így Roxot kirakván az expo területén beautóztunk a városba, és városnézéssel töltöttük a napot.

A nap a reggellel indult. (o: A reggel meg úgy indult, hogy rám kellett várni, ami tökéletesen megszokott dolog. Csak akkor kell másra várni, ha valaki nálam felkészültebb is jön. Én vagyok az, aki mindenkinél tovább tököl induláskor, viszont nem kell a határrol visszafordulnia az útleveléért, vagy a fürdőgatyáért. Bízom benne, hogy nem gyengeelméjüek olvassák a naplóm, mindenki érti a szemléltető példát, és senki nem kezd el az EU-ról, és a határok eltörléséről mesélni.

Beültünk a kocsiba, és uzsgyi nekiugrott a Mondi a reggeli 320 km-nek.

Vannak az életben ismétlődő dolgok, és az utazások körül az ilyesmik mintha sűrűsödnének. Pont ugyanezen az útvonalon, és éppen egy Mondiban érkeztem ide azon a viharosba forduló nyári éjszakán. Ugyanezek a városok, szélerőművek, bikák. Még az útmunkálatok is majdnem ugyanezek voltak. Vannak olyan helyek, ahol az embernek az az érzése, hogy folyamatosan túrják az utat. Itt is ilyesmi a helyzet, a különbség csak az, hogy itt a szűkítések, és lezárások azért vannak, mert az egész autópályát újracsinálják pár méterrel arrább.

Így, hogy nincs a kocsiban féltonnányi ingóságom, egész kényelmesen megy a kocsi. Elhagyjuk Alovera-t, és Valdenochest (Éjek Völgye), Trijueque környékén pedig a két lány eldől mint a krumpli, így magam maradok a zenével. Néha-néha magukhoz térnek, megállapítjuk, hogy Medinaceli biztos olasz város, csak valaki átcsempészte ide, aztán megint kóma. Szeretem a csendet. Visszafelé volt egy pont, amikor Berangere (aki már kicsit átvette a spanyolok ordító beszédmódját) annyira magyarázott hátrafelé Roxnak (tehát pont a fülembe), hogy meg is fájdult a fülem.

Az expo Zaragoza dél-nyugati részén van, így csak megyünk tovább, miután kiraktuk Roxot az exponál.

Elsőre az volt az ötlet, hogy valami bevásárlóközpontban hagyjuk a kocsit, és gyaloglunk, de már ismertek.

Szépen bementünk a város központjába, majd meglátván, hogy ott katasztrófális parkolási helyzetek uralkodtak, az ősi folyóparti-város cselhez folyamodtam.

A folyóparti város csel nagyon egyszerű: A legtöbb olyan város, ami folyóparton épül rendelkezik egy frekventáltparttal, meg egy lakóparttal. Bécs, Zaragoza, Cordoba, stb. Budapest kivétel, mert ugye régen két külön város volt, így mindkét oldalra kellett mindenből pakolni. Bécsben például minden a Dunától délre van, így a Duna északi partján kényelmesen lehet parkolni, aztán besétálni a városközpontba. Nos, Zaragozaban is ez történt. Letettük az autót az északi parton, és 5 perc sétával a pilar negyedben voltunk, ami a városközpont, közvetlen a a katedrális környékén.

A nap nagy részét sétálással töltöttük. Ettünk egy fagyit is, és örültünk a 18 fokos melegnek, és a napsütésnek.

Délután 4-5 felé a kocsi felé vettük az irányt, elindultunk, felkaptuk Roxot az exponál, és jött a visszaút. Akutyakiállításon egyébként, azt hiszem, kutyákat állítottak ki, erről Rox blogján lehet bővebben olvasni. (o:

Visszafelé az út még jobban hasonlított az előző alkalomra, mivel akkor is sötétben vezettem Madrid felé.
Képek: https://picasaweb.google.com/axel.robitz/Zaragoza#

Fél tíz körül értünk haza, és némi szüttyögéssel fejeztük be a napot. Lesz Manzanares El Real is.