Lakberendezés

Mindenki tud lakberendezni. Bemegy egy szobába, és megmondja, hogy tetszik-e neki, vagy nem. A nehéz dolog ott kezdődik, hogy egy üres szobába érve kéne tudni, mi fog ott tetszeni, és azt hol lehet megszerezni. Ezen kívül nem árt, ha a megrendelőnek / használónak, és az emberek nagy többségének símogatja-e majd a szépérzékét a berendezett szoba.

Ezt csak azért mondom, mert ha egy szobát havi 2-3 szor átrendezel, és futkosol a különböző lakberendezési boltokba / áruházakba, akkor határozottan nem vagy lakberendező. Én nem vagyok lakberendező.

Ott van kapásból a fekete íróasztal. De most komolyan! Fekete??? Pedig tényleg azt vettem az IKEAban (említettem is a ”Dolgozó és otthon” címú bejegyzésemben).

Biztos vagyok benne, hogy volt valami nagyon frappáns magyarázatom a fekete íróasztalra, mondjuk, hogy „jól megy a sötét bútorokhoz”, vagy hogy „nem vonzza a figyelmet a munkára”. A lényeg, hogy végre kicseréltem egy fehér / juhar színűre. Persze, megint rendezkedtem egy kicsit, és tovább szinesítettem a lakást. Kezd egész jó lenni.

Ez a beírás, és az IKEA-ba, valamint A Loja de Gato Preto-ba rohangálás nem jöhetett volna létre Bearangere nélkül, aki nagyon segítőkészen fuvarozza a seggem. (o:

Barca

Mondtam, ugye, hogy mulatságos új utakon járni, és néha még eltévedni is érdemes, mert szép helyeket lehet felfedezni. Beírtuk a GPS-be, hogy irány Barcelona, nem akarunk útdíjat fizetni, mire azt mondta a GPS, hogy "Máris hozom, 5 óra 20 perc lesz..."

Kérem???

A helyzet az, hogy a Carretera Mediterranea, vagyis az út, amin a Costa Brava, és levante nagy részének városai között autózhat az ember, na az tökre fizetős.

Valencia - Barcelona ingyen 5h20', fizetősen 3h...

Fizettünk.

Igazából Viladecans-ba mentük, ami Barcelonatól délre egy kisváros. Itt van Etap Hotel. (o:

Kényelmesen megérkeztünk (a szakadó esőbe), lepakoltunk, és elmentük vacsizni a McDonalds-ba, ami tele volt gyerekekkel. Sajnos Rox a kocsiban felejtette a géppuskáját, Jani otthonhagyta a baseball-ütőjét, és az én fejszém sem volt kéznél, így békésen tűrtük a gyerekzsivajt.

Másnap reggel bementünjk a városba Cercanias-szal ('Cercanias Renfe' az itteni HÉV).

Elég felemás idő volt, de azért jót sétáltunk. Mászkáltunk a Ramblan, megnéztük a Casa Batillot, és a Pedrera-t, de igazából nem vittük túlzásba a dolgot.

Barcelona nem tartozik a kedvenc városaim közé. Olyan, mintha a katalánok annyira spanyolellenesek lennének, hogy a spanyolok inkább átengedték az egész várost az araboknak, cigányoknak, románoknak, törököknek, afrikaiaknak meg mittudomén még kiknek. Azzal nincs baj, ha egy városban vannak bevándorlók. Elvégre én is az vagyok. De amikor egy egész város abból áll, ráadásul az egész a katalán nyelvvel, és feliratokkal még érthetetlenné is válik... Nemszeretem. Azért van tengerpartjuk stranddal, da a helyzet az, hogy az is olyan, amilyen egy strand tud lenni 2 km-re egy hatalmas nemzetközi kikötőtől...

Viszont szép hűtőkiállítás volt a pályaudvaron. (o:

Képek: http://picasaweb.google.com/axel.robitz/Barcelona#

Szóval, megnézegettük Barcelonat is, aztán visszavonatoztunk Viladecans-ba. Már nagyjából összepakoltam, így el is indultunk Girona-ba, ami Barcelona-tól 120 km-re van. Elbúcsúztunk, felültem a gépre, és hazajöttem.

Bearangere kijött elém a reptérre, és hazahozott.

A harmadik központ (Valencia II.)

Igen. Valenciának van egy harmadik központja is. Mondhatnám, hogy a kikötős rész híján ez a csoda húzza ki Valenciát a slamasztikából.

Madrid Spanyolország fővárosa, és egy gyönyörű hely, ahol nagyon jó élni. Barcelona a buli, és a kalandorok városa, no meg a rengeteg bevándorlóé, no és persze itt van a Szuperszámítógép. A Coruña az északi főváros, és a Camino központja. Valencia pedig a tudomány fővárosa.

Gondoltak egyet a Valenciaiak, és az ezredforduló tiszteletére rittyentettek egy olyan varásrészt, hogy - Karesz szavaival élve - a pofám leszakad. Nem kell Sci-fi-t nézni, hogy jövőt láss. Pirx kapitány helyszínei, de még a Csillagok háborúja legfuturisztikusabb épülete is vályogviskók Santiago Calatrava épületei mellett.

Nem tudom, Anikó járt-e erre, de szerintem itt 1-2 hónapot simán ellene fényképezéssel.

Még előző este eljöttünk ide, mert kerestük ugya a kikötős központot, és már akkor is lélegzetelállító volt a lkátvány. Ma egy kicsit nehezebb volt parkolni, de megoldottuk, mint mindig, és jó pár órát elsétálgattunk a környéken, kellemes időjárási körülmények között. Ezután bementünk a közeli bevásárlóközpontba, és végre sikerült strandsortot vennem. Jeee.

Miután kinézelődtük magunkat, irány Puig.

Puig Valenciatól északra helyezkedik el, nem túl messze, és gyakorlatilag egy tengerpartból áll, meg házakból a tengerparton. Valenciatól északra amúgy végig ilyen kisvárosok vannak. Annyi itt a tengerpart, hogy csak na, így azért nem olyan tömeges, mint mondjuk benidorm, vagy Alicante. nem véletlen, hogy a spanyolok inkább ide járnak, mint a szardíniatelepekre. (o:

Kiválasztottunk, egy nekünk tetsző öblöt, ahol csak mi voltunk, és fürdőztünk egy jót. Megszáradtunk, aztán irány Barcelona.
Képek: http://picasaweb.google.com/axel.robitz/Valencia#

Valencia

Azt hiszem, egy kicsit azért vágtam neki ennek az útnak, hogy eljussak Valenciába. Persze azért tudtam, hogy nem kell kétszer megnézni Sevilla-t az utcai villamosával, vagy Málaga-t, az utánozhatatlan Arab-Meditárrán érzésel, hogy tudjam, megbántam volna, ha nem jövünk arra.

Valencia a Forma 1-es közvetítéseken mindig olyan szépnek tűnt. Egy metropolis a tenger partján. Szép utcák, mediterrán hangulat, minden egyben. Hát izé... Csalódtam.

Az első benyomásom Valenciáról az volt, hogy a közlekedésmérnökök vicces kedvükben voltak, ezért egy csomó sunyi akadályt találtak ki. A körforgalmak egy része hagyományos körforgalom (ha balra akarsz menni, akkor a bal oldalon hajtasz be), másik részük pedig az a fajta körforgalom, amin a főútvonal keresztülmegy középen, és úgy tudsz balra kanyarodni, ha a jobb oldali sávba húzódsz, és megcsinálod a félfordulatot, majd egy lámpa után mész balra (mint pl. a Nov 7 tér). Aztán vannak még humoros kereszteződések a tarsolyban, amikbe 3 sáv megy be, de csak 2 jön ki. Gondolom a három sáv megküzdött, és egyikük otthagyta a fogát. Ennek analógiájára, a kocsiknak is meg kell kűzdeniük. Három autó küzd kettő sávért. mint a székes játékban. Ehhez jön hozzá, hogy az autósok tök lassan vezetnek, nem tudnak kanyarodni, és úgy általánosságban, azt sem tudják, milyen rendezvényen vannak. Ezen felül esett az eső, nehezetn találtunk parkolóhelyet, és szállást meg egyáltalán nem találtunk a belvárosban. Ja, és nincs Etap Hotel...

Szóval a szokásos módon behajtottunk a központba, ami igazából nem is a központ, csak a város közepe. Az autót letámasztottuk egy mélygarásban, és sétáltunk egyet a városban. Mint mondtam, nem találtunk szállást, így csak városnéztünk, de az is érdkesre sikeredett. Tulajdonképpen azzal telt a városnézés, hogy a központot kerestük. Furcsa, de úgy tűnt, hogy Valenciának nincsen központja, vagy éppenséggel több van. Elárulom a megoldást: az utóbbi. Van neki egy kikőtő környéki hangulatos központja (nem találtuk meg), és egy metropoliszos városközpontja (forgalmi dugók, és áruházak - megtaláltuk).

Végül telefonon intéztünk szállást a város szélén egy hotelban, ami nagyon igényes volt, de még elfogadható árú. Egy kis pihenő után elindultunk központot keresni, de nem találtuk a tengerparti kikötős központot, csak a Forma 1-es pályát, így visszasettenkedtünk a metropolisz-központba, ahol estére a buszsávok parkolókká változnak, és mindjárt barátságosabb a hangulat az autós szívének. Az egyik sétálóutcában megvacsoráztunk, battyogtunk egy kicsit az utcákon, és irány a hotel, aludni.

Úton

Nem tudom, hiba volt-e, de a GPS-ből kivettük a fizetős utakat. Idő szempontjából, talán nem volt olyan jó ötlet, viszont azokat a helyeket, ahova így eljutottunk kár lett volna kihagyni. Amúgyis volt némi kavar GPS versvs Térkép versvs Útjelző táblák tárgykörben, de mivel kényelmesek vagyunk, és autóval utazunk, nekünk mindenhogy kényelmes, és mulatságos volt. Alicante és Valencia között csak 170 km van, ami nem tűnik túl soknak.

Kivétel, ha az ember pár centiméterrel arréb vezet, mint kéne. Mármint a térképen pár centiméterrel. Eleve nehézkes volt kikavarodnunk Valenciából, ráadásul iskolapéldája volt a Spanyol kitáblázásnak sok kereszteződés, ahol minden irányban ugyanaz van. Minden irányba ki van írva, hogy Barcelona és Alicante is arra van. He?

Az A7-es helyett sikerült az N-340-esen menni. Nagyon közel vannak egymáshoz, és mág ugyanoda is mennek, de a domborzat merőben más. Mondjuk az A7-et éppen felújították, így nyulat azzal sem lőttünk volna. Ha megnézed a nyomvonalát az N-340-esnek, látni fogod, hagy Xixona után elég érdekes a nyomvezetése. Na, az azért van, mert egy Mátra nagyságú dombocskán vezet át. Néhány kilóméter alatt laza 800 métert emelkedik.

A hegy másik oldalán Tibi van. Komolyan, ez a település neve.

Itt szeretném megjegyezni, hogy imádom a Ford Mondeot, és csodás élmény volt vezetni a hegyi utakon, még így megrakodva is. A végére már becézgettük a sebességeket, és ahol négyeske már sok volt, ott hármaska szépen behúzta a hajó orrát a kanyarba. Ha érted, mire gondolok. Szeretek úton lenni.

'Der Weg is das Ziel', ahogy Timcsi mondaná.

Az út a cél.

Alicante

Granadából az út Alicantéig 350 km. Az út első fele még a Sierra Nevada hatása alatt telt. Gyönyörű hegyes-völgyes út, majd visszalapult átlagos országúttá. Mivel későn értünk Alicantéba, elfoglaltuk gyorsan a szállás (Etap hotel - mi más), és alvás. Másnap reggel irány a tengerpart. Rox szokásos kávéja, és néhány mókás kép egy érdekes fa társaságában után lementünk a Playara, ahol nagyjából elütöttük a napot. Nem említettem még gyengeemléjűségemet, de nem hoztam fürdőruhát magammal, így csak Jani pancsizott, mi Roxxal a partról néztük. Alicante egy nagyon szép heléy, de sajnos nagyon túristahely, így tartós ottélésre gyakorlatilag alkalmatlan. Amúgy olyan, mintha a Costa Brava Monaco-ja lenne. Van egy szép hegye, valami erőddel a tetején, dehát oda menjen fel, aki siklóernyőzni akar. Majd, ha túrázó leszek felcaplatok egyszer.

Tenger + pálmafák + strand + kikötő + jachtok + áruházak = Alicante.

Képek: http://picasaweb.google.com/axel.robitz/Alicante02#

Alhambra (Granada II.)

Másnap reggel elkényelmeskedtük az időt, és a legnagyobb csúcsban araszoltunk a központ felé. Egy parkolóban hagytuk a kocsit a vásárközpontban, és szégyenszemre gyalogoltunk a központba. Legalább 400 méterre volt!

Roxnak Granada nagyon fontos volt, mert ez volt az egyetlen dolog, amit kihagyott, amikor itt élt néhány hónapig. Akik voltak Granadában azt mondják, hogy nem nagy kunszt. Egy közönséges város, ahol történetesen a világ legszebb Alcazarja van. Mind méretét, mind szépségét, és állapotát tekintve az egyik első a rangsorban, ha nem az első.

Rövidet sétáltunk a városban, Rox megihatta a kávéját (Jani + Axel ismét megmenekültek). Megállapítottam, hogy Granada egyáltalán nem rossz hely. Dél Spanyolországban amúgy is erős az Arab behatás, de Granadában volt néhány utca, ahol azon sem lepődtem volna meg, ha Fülig Jimmy jön szembe velem az egy darabból készült kagylónyelű késével, aminek enyhény hajlított hosszú pengéje van. A központ kis utcáin, ahova nem hajthatnak be autók végig piac van, zöldségesstandokkal, és virágos bódékkal. És persze rengeteg fűszer.

Mint kiderült, az Alhamba elég komoly séta lenne, így felszáltunk egy buszra, ami a hegyoldal kacskaringós, aprócska utcáin felbaktatott velünk az Alhambaig. A bejárat előtt kilóméteres sor, teljes szervezetlenség. Úgy tűnt, hogy aki kevésbé tájékozott, és nem veszi észre a sort, az gyorsabban kap jegyet, így Jani odasétált a pénztárhoz, és vett három jegyet. Nem mondom, mert 12€ volt, amit én sokallottam, bár valóban gyönyörű a hely. Mivel nemlehet csak úgy uk-muk-fuk besétálni, ki kellett várnunk a turnusunkat (kétórás időszakokban van kapunyitás, hogy ne telljen meg a terület.

Felejthetetlen végigmenni egy ekkora, és ilyen szép nem-is-tudom-min. Csodás kertek, érdekes épületek, magas falak, és hát maga a történelem. Azt nem lehet látni, hogy mi az, ami eredeti, és mi az, amit már felújítottak, de mindenképpen elképesztő, hogy évszázadokkal ezelőtt rakták a téglákat, amiken lépkedünk. A kultúrmaszlagtól megkiméllek, mert azt sok helyen el lehet olvasni. Az élményt viszont nem lehet elolvasni. Az Alhambrában lehet sétálgatni, és élvezni a látványt, a többezer virág illatát, lehet olvasgatni a történelmi tényeket. Ami bennem mégis leginkább megmaradt, az a tudat, hogy évszázadokkal ezelőtt többezer ember több éven át építette ezeket a falakat, és után sok-sok évig egy egész regimentnyi ember gondozta és tisztította az Alhambrát. Ezzel a gondolattal sétálgatni egy ilyen helyen egészen lebilincselő. Egy kicsit szeretnék arab szultán lenni. A hasam már megvan hozzá. (o:

Lejártuk a lábunkat, így lefelé is buszoztunk. Visszasétáltunk a kocsihoz, keresztül valami emlékmeneten, és irány Alicante.

Képek: http://picasaweb.google.com/axel.robitz/Granada#