Másnap reggel elkényelmeskedtük az időt, és a legnagyobb csúcsban araszoltunk a központ felé. Egy parkolóban hagytuk a kocsit a vásárközpontban, és szégyenszemre gyalogoltunk a központba. Legalább 400 méterre volt!
Roxnak Granada nagyon fontos volt, mert ez volt az egyetlen dolog, amit kihagyott, amikor itt élt néhány hónapig. Akik voltak Granadában azt mondják, hogy nem nagy kunszt. Egy közönséges város, ahol történetesen a világ legszebb Alcazarja van. Mind méretét, mind szépségét, és állapotát tekintve az egyik első a rangsorban, ha nem az első.
Rövidet sétáltunk a városban, Rox megihatta a kávéját (Jani + Axel ismét megmenekültek). Megállapítottam, hogy Granada egyáltalán nem rossz hely. Dél Spanyolországban amúgy is erős az Arab behatás, de Granadában volt néhány utca, ahol azon sem lepődtem volna meg, ha Fülig Jimmy jön szembe velem az egy darabból készült kagylónyelű késével, aminek enyhény hajlított hosszú pengéje van. A központ kis utcáin, ahova nem hajthatnak be autók végig piac van, zöldségesstandokkal, és virágos bódékkal. És persze rengeteg fűszer.
Mint kiderült, az Alhamba elég komoly séta lenne, így felszáltunk egy buszra, ami a hegyoldal kacskaringós, aprócska utcáin felbaktatott velünk az Alhambaig. A bejárat előtt kilóméteres sor, teljes szervezetlenség. Úgy tűnt, hogy aki kevésbé tájékozott, és nem veszi észre a sort, az gyorsabban kap jegyet, így Jani odasétált a pénztárhoz, és vett három jegyet. Nem mondom, mert 12€ volt, amit én sokallottam, bár valóban gyönyörű a hely. Mivel nemlehet csak úgy uk-muk-fuk besétálni, ki kellett várnunk a turnusunkat (kétórás időszakokban van kapunyitás, hogy ne telljen meg a terület.
Felejthetetlen végigmenni egy ekkora, és ilyen szép nem-is-tudom-min. Csodás kertek, érdekes épületek, magas falak, és hát maga a történelem. Azt nem lehet látni, hogy mi az, ami eredeti, és mi az, amit már felújítottak, de mindenképpen elképesztő, hogy évszázadokkal ezelőtt rakták a téglákat, amiken lépkedünk. A kultúrmaszlagtól megkiméllek, mert azt sok helyen el lehet olvasni. Az élményt viszont nem lehet elolvasni. Az Alhambrában lehet sétálgatni, és élvezni a látványt, a többezer virág illatát, lehet olvasgatni a történelmi tényeket. Ami bennem mégis leginkább megmaradt, az a tudat, hogy évszázadokkal ezelőtt többezer ember több éven át építette ezeket a falakat, és után sok-sok évig egy egész regimentnyi ember gondozta és tisztította az Alhambrát. Ezzel a gondolattal sétálgatni egy ilyen helyen egészen lebilincselő. Egy kicsit szeretnék arab szultán lenni. A hasam már megvan hozzá. (o:
Lejártuk a lábunkat, így lefelé is buszoztunk. Visszasétáltunk a kocsihoz, keresztül valami emlékmeneten, és irány Alicante.
No comments:
Post a Comment