Mindenki tud lakberendezni. Bemegy egy szobába, és megmondja, hogy tetszik-e neki, vagy nem. A nehéz dolog ott kezdődik, hogy egy üres szobába érve kéne tudni, mi fog ott tetszeni, és azt hol lehet megszerezni. Ezen kívül nem árt, ha a megrendelőnek / használónak, és az emberek nagy többségének símogatja-e majd a szépérzékét a berendezett szoba.
Ezt csak azért mondom, mert ha egy szobát havi 2-3 szor átrendezel, és futkosol a különböző lakberendezési boltokba / áruházakba, akkor határozottan nem vagy lakberendező. Én nem vagyok lakberendező.
Ott van kapásból a fekete íróasztal. De most komolyan! Fekete??? Pedig tényleg azt vettem az IKEAban (említettem is a ”Dolgozó és otthon” címú bejegyzésemben).
Biztos vagyok benne, hogy volt valami nagyon frappáns magyarázatom a fekete íróasztalra, mondjuk, hogy „jól megy a sötét bútorokhoz”, vagy hogy „nem vonzza a figyelmet a munkára”. A lényeg, hogy végre kicseréltem egy fehér / juhar színűre. Persze, megint rendezkedtem egy kicsit, és tovább szinesítettem a lakást. Kezd egész jó lenni.
Ez a beírás, és az IKEA-ba, valamint A Loja de Gato Preto-ba rohangálás nem jöhetett volna létre Bearangere nélkül, aki nagyon segítőkészen fuvarozza a seggem. (o:
No comments:
Post a Comment