Nyulak + Nyulak + Wales + Ebek

Aramis óta tudja az emberiség, hogy nem szabad késlelteni a dolgokat, és ha kitalálsz valamit, azt érdemes mielőbb véghezvinni. Ennek szellemében a szombati félreferdítés után vasárnap betettem a kerékpárt a kocsiba, és irány Rivas.

Pikk-pakk ottvoltam, és összeraktam a bringát, felpattantam, és már tekertem is. Eltekertem a víztisztítónak álcázott gólyatelep mellett, amit nyilván a szennyvíz tápértéke miatt preferálnak a gólyák, majd a polárőrség kiképzőközpontja mellett bekanyarodtam a hídhoz, ami átvisz a Jarama folyó felett. Igen, itt a polgárőrségnek komoly kiképzőközpontja van. A híd után érkezett az első akadály egy vas sorompó képében, ami teljes egészében elzárta az utat. Ez egy kicsit aggasztott, mert nem voltam biztos benne, hogy ezen át szabad kelni, de aztán jött két kutya, akik simán átsétáltak alatta, majd a gazdáik is átmásztak. Ezzel én is jogosítva éreztem magam az idegen területre való behatolásra. Jól jöttek a bátor ebek!
A táj gyönyörű, és a domb közelről is szép, de kicsit csalfa. Wales-ben volt utoljára ilyen érzésem. Láttunk már minnyájan szép képeket a Britton hegyekről, amelyek zöldelve hullámzanak, és csalogatják a túrázni vágyokat. Amikor aztán Wales-ben voltam, és elmentek kirándulni kiderült, hogy az csak a látszat. Igazából az egész táj felázott sár, és a zöld fű valami áthatolhatatlan aljnövényzet közelről.
Nos itt az a helyzet, hogy a dombra gyakorlatilag lehetetlen feljutni, mert körben az út mellett egy 2 méteres lőszfallal indul a domb. Csak valamiféle úton lehetne elindulni felfelé, de az meg nincs. A növényzet pedig vad gaz, szúrós kórókkal. Gyakorlatilag kerékpározhatatlan. Nem baj! Nem hátrálunk meg! Kerékpározunk az úton, ami azért szép tájakon visz
Majd később bevetem magam a komoly terepre. A világon sok nyelv van, ahol a kijelentéssel kapcsolt tagadás tagadást jelent, a Magyar nyelvben pedig a dupla tagadás is tagadás. Egyetlen nyelv sincs azonban, ahol két megerősítést (kijelentést) tagadásnak értelmeznek. Aha, persze...

Tekeretem az úton, ami kerüli a dombot, és csak egy helyen, ahol egy nagyobb szikla omlott az útra, talltam egy kicsit komolyabb kerékpáros kihívást. Ezen is átjutottam úgy 5 perc alatt, majd mentem tovább. Kitartóan kerékpároztam, mert nem akartam megfordulni. Hiszen nem hátrálunk meg, ugyebár. A táj változatos volt a domb meg végig kacsintgatott rám, de nem volt olyan hely, ahol nekivághattam volna. Az úton folyamatosan "magán vadászterület" táblákkal találkoztam, és láttam is sörétes hüvelyeket, de nyilván vasárnap délben senki nem vadászik. Egyetlen utat találtam, ami a hegyre ment, de az le volt zárva "Katonai objektum" címmel. Felháborító! Béke van, gyerekek! Ne katonáskodjunk már! De mégis.

Mentem tovább, és végül találtam egy utat, ami nagyon tetszett. Kicsit gyanús volt, hogy két helyen is óriási árkot ástak keresztbe az úton, dehát kerékpáros lévén inkább kihívásnak vettem, és ügyességemet bizonyítva csodásan megoldottam az átkelést. Az út természetesen egy másik katonai bejárathoz vezetett, ahol kicsit megfigyelve éreztem magam, így inkább visszafordultam. Na ez volt a legjobb, és legterepesebb része az útnak. Enyhény lejtő, gyerekfej nagyságú kövekkel megszórt kanyargós ereszkedés! Suhanok ötvennel lefelé, művészieket ugratok, a teleszkópok elöl-hátul szépen sziszegnek, és teli pofával vigyorgok, mert kerékpározni, és repülni jó.
Eztán jött az inferno, és a nyulak.