Hogy miért?

2010 Július 1-én költöztem Spanyolországba.
A változás, új környezet, érdekes emberek, és a furcsaságok elég sok mesélnivalót adnak.
Mivel fárasztó lenne mindenkinek mindent minden alkalommal elismételni, rájöttem, hogy kerítenem kell valamilyen tömeges tájékoztatási eszközt, amivel egyszerre tudok mindenkinek mindent elmondani. Így született meg az ötlet, hogy az egészet leírom egy naplóba, aztán mindenki lubickolhat a szóáradatban.
Nos a naplóból "blog" lett a kényelem miatt, a szóáradatból pedig folyócska - néha meg csak cseppek.
Jó étvágyat!
A blog valósággal való egyezése nem a véletlen műve.

Sunday, 10 April 2011

Cullera II: Kultúra, Fagyi és Városnézés

Mivel a délutáni tengerparti gyaloglásból elegünk lett, kocsival mentünk az óváros központjáig, és utána sétáltunk egy jót.
Az egyik dolog, amit az utazásbanszeretek az, hogy más dolgokat látsz, mint amit megszoktál. Az én esetemben ez nagyon veszélyes, mert  minden újat, és mást szeretek, ezért minden hülyeséget kiváló ötletnek tudok elkönyvelni pusztán azért, mert számomra újdonság, vagy más, mint amit megszoktam. Például ott vannak a tipikus Spanyol házak a polgárháború utáni időkből. A panelt akkor még nem találták fel, de hatalmas kúriákra nem volt pénz, így házakat építettek, mégpedig nagyon kicsi házakat, nagyon közel egymáshoz. Ez egyébként nem csak Spanyolországra jellemző. Ha sok embernek kell kis területen osztoznia, és amúgy sem lógnak sokat otthon az emberek, akkor kicsi házakat építenek. 
Ez elsőre aranyos, és érdekes, és "tök jó", de ha benézel az egyikbe, aminek a lépcsője olyan keskeny, hogy csak egy ember fér el rajta, és olyan meredek, hogy gyakolatilag létra, akkor a "cuki" jelzők mellett elgondolkodsz azon is, hogy még egy ikeás pozdorjabútort sem tudsz felvinni, nem hogy egy valamirevaló ágyat. A mindennapos közlekedésről már nem is beszélve. Persze a fontos az, hogy más, érdekes, és kalandos.
Culleranak van ám vára is, de az egy hegy tetején van, és az igazság az, hogy lusták voltunk felmászni odáig, így csak pár fényképre jutotta a lelkesedésünkből.
Az óvárosi séta után egy kicsit tömörebb túrisztikai területre tévedtünk. Kitaláltuk, hogy megnézzük a kis vidámparkot, amit a városközpont közelében rögtönöztek. Nos, azt kell mondanom, hogy ez pont olyan lehangloló, mint minden más helyen. Nagyon hasonlít egyébként az agárdi vurslihoz, de mondhatnám, hogy minden vurslihoz. Horgászat, céllövölde, ringlispíl, stb. Érdekesség, hogy volt egy olyan "körhinta", ahol a gyerekek pónikon lovagolhattak körbe. A pónik mind egy központi forgó járomhoz voltak kikötve, és az vezette őket. És az igazi érdekesség: Hatalmas felirat, hogy aszongya
"A pónik csak 2 órát vannak itt, utána cserélnek, és pihenni mennek. Nem kínozzuk az állatokat".
Gondolom, volt pár panaszkodó, hogy "Szegény pónik"...
Volt egy érdekes masina is, ami komolyabbnak tűnt, mint a többi, és messziről "jó mozgásúnak tűnt", de nem bírtuk kivárni, hogy elinduljon, és közelről is megcsodálhassuk, ahogy az emberek centrifugálisan hánynak a tömegbe. Ennek tetjébe a céllövöldében sem volt Ecca-ecca-eccarvú, így eljöttünk, és a bárok felé vettük az irányt.
Pijama
Az igazság az, hogy a fagyizás folyamatosan ott lebeg felettünk, és végülis 35°C, tengerpart, együnk már egy fagyit! Ennek szellemében megnézegettük a bárokat, de nem találtunk semmi izgalmasat. Itt is igaz, és ezt meg is beszéltük Roxxal, hogy az emberek abba a bárba mennek, ahol már vannak, vagy ahol többen vannak. Ennek alapján persze ahova az első vendég betér, oda megy mindenki más, kivétel a törzshelyesek. A vége az egésznek természetesen az, hogy egyes bárokba sorba kell állni a bejutásért, mások meg tök üresek.
Végül persze találtunk fagyizót, ahol csodálatos fagyikölteményeket fogyasztottunk el, és végre boldogok voltunk a fagyinkkal. Az enyémnek az volt a neve, hogy Pijama (pizsama - fogalmam sincs, miért), és jó nagy adag volt.
Mondhatnám azt is, hogy "Eddy végre megihatta a Capuccinoját" Igaz, Dok? (o:
A fagyizás után, amikor már a szalvétatartót is majdnem tönkretettem egy bénácska kisérletben, hogy kiderítsem, hogyan töltik újra őket, visszasétáltunk a kempingbe, végigvettük a módokat, ahogy kicsinálhatnánk a sátorszomszédokat (akik egyébként elég messze voltak), majd aludtunk.
Néha érthetetlen, hogy miért kell a spanyol férfiaknak mindig hangosan beszlniük, röhögniük, vagy fütyülniük (hihetetlen, mennyit fütyülnek), a nőknek meg dübörögve járniuk (nem csak klumpában dübörögnek), röhögcsélniük, és nyivákolniuk.Azért jót aludtam.
Mivel reggel még nem volt olyan brekkenő hőség, eldétáltunk Cullera másik végébe is, ahol a világítotorony található. Imádom a világítótornyokat!
 A séta nagyon hasznos volt, mert egyrlészt megsárgultunk az irífységtől, másrészt pedig megállapítottuk, hogy nagyon jó partszakaszok vannak. A homok dominál ugyan, de - ahogy a tengerparti hegyek környlékén szokott lenni - csodás kis sziklás részek vannak, ahonnan jókat lehet ugrálni.

Sziklák ugrásra készen
Búvár zsákmánytasival
Vannak helyek, ahol kifejezetten ugrálásra kialakított helyek vannak. Reggelente egyébként sok a horgészm, lés a búvár, akik a tengeri herkentyűket szerzik be. Bill elárulta a titkot, hogy a búvérok a bóját nem csak jelzésképpen húzzák maguk után, hanem arra akasztják a zsákmánytasit. 


Azt viszont nem tudom, hogy a fogás mekkora részét teszi ez ki a helyi éttermek alapanyagainak.
Az út végén megnézhettem végre a világítótornyot, ami nagy álmom volt. Sajnos nem lehetett bemenni, mert gyakorlatilag egy magánház tetején volt a lényeg, de azért jó volt megbámulni. A séta után felkészültünk a délutáni semmittevésre, majd a helyi Telepizzában elköltött ebéd után egyenesen a partra mentünk aludni. Persze még egyszer kellett fürdőznöm a tengerben, amivel sikerült még egy lapáttal rátennem a bokafájásra. Visszatérve a kempingbe a sátrat olyan 3 perc alatt csomagoltuk el (megelégelve a "szomszédok" többórás töketlenkedését, mintegy megmutatva nekik, hogy nem mindenki taigetoszra való mint ők), majd irány haza.
Fél 6 körül indultunk, és - egy közepes dugót is kifogva - este 10-kor otthon voltunk.
Ha belegondolok, hogy az utazás - pihenés arány nem is volt olyan rossz, és az egész móka 100€-ba se fájt, nem igérhetem, hogy nem fogom ezt csinálni minden adandó hétvégén. (o:  
A hétvége képei: Cullera

Saturday, 9 April 2011

Cullera I: Nap, Tenger, Pálmafák

Az eredeti terv szerint szombaton valamikor reggel elindulunk, aztán valamikor odaérünk a tengerpartra, amikor is semmi tennivalónk nem lesz, csak valahova kifeküdni hülyén a homokba.
Ehhez képest, persze Rox idegeskedett, hogy mikor indulunk már, és "megint rád kell várni".
Ez egyébként megszokott jelenség. Kitalálom az utat, megszervezek mindent, megtervezem az útvonalat, előrámolok a pincégől, bepakolok, tankolok, vezetek, sátratverek, stb, és elviszem magammal Roxot, Rox meg többnyire akadályoz ebben (kivétel az elvitelében), és közben sűrűn panaszkodik, hogy rám kell várni. Ezek után, amikor már minden kész van, elmegy pisilni, én meg várok. Tudom, hogy az esetek többségében egyszerűen ott kéne hagynom, de én ilyen jótét lélek vagyok (o:
Az igazság egyébként az, hogy egész jól adjuk elő a dolgot, és lassan már csak sportból bosszantjuk egymást minden indulásnál.
Szóval, reggel valamivel tíz előtt bevágtam a cuccot, és Roxát a kocsiba, és irány Cullera. Cullerát egyébként véletlenül böktem ki a térképen, mert tetszett a part alakja. Ne mondjátok, hogy még nem választottatok úgy uticélt, hogy tetszett az alakja! Az út 370 km, amit 4 óra alatt lehet megtenni, de mivel még kellett Roxnak valami matracot venni, amin aludni tud majd, megálltunk még a Decathlone-ban, ahol megvettük a matracot , meg egy ruhát is neki, én meg vettem egy kalapot, meg egy ostoba felfújható játékot, ami a szörf, és a gumimatrac között van, és feltehetőleg soha nem fogom használni. (o:
Igyekszem hibrid módban közlekedni, tehát vegyesen használom a GPS-t, és az eszemet. Ha a GPS a kocsiban van, akkor ebben a sorrendben is. Meséltem már, hogy veszélyes csak a GPS-re támaszkodni, de néha nagyon jól tud jönni. Hát az biztos, hogy ez alkalommal igazi rutinos helyiként érkeztünk meg, mert valami félreeső mezőgazdasági terület földútjain jutottunk be Cullera-ba, de legalább láttuk a Hollywood-ot megszégyenítő feliratot a hegyoldalban.
Azt hiszem, hogy ki kell találnom, hogy lehet kocsi-, és kanyarkimélő üzemmódban használni a GPS-t, mert néha elképesztő, mikbe akar belevinni. Szóval jó, szemfülesnek lenni.
A kempinget gond nélkül megtaláltuk Culleraban (a GPS-ben ez volt a cél, és segített is). Mivel pénteken a telefonba mondták, hogy nem kell külön foglalás, nem lepődtünk meg, hogy nincsenek sokan. Nem is volt sok faxni. Elkérték a jogsimat, felírták az adatokat, kifizettem a 15€-t, és meg is voltunk. Beálltunk a kocsival, egy szimpatikus helyre, és felvertük a sátrat. Én régen azt hittem, hogy a sátorveréshez feltétlenül szükséges cölöpöket használni. Ez is a neve: sátrat verni, hiszen a cölöpöket a földbe veret. Aztán jött a vadvizi evezés, és kiderült, hogy a dóm, vagy iglu sátrak nem igényelnek különösebb cövekelést.
Nos, ha valaki a Cullera-i kempingben próbál bármilyen "leverős" sátorral boldogulni, csalódni fog. A sátrat pikk-pakk felvertük (mondom felvertÜK), merthogy Rox meglepően agilisnak bizonyult a segítségben, és a kikötözős részeleket is megoldottuk, ismét hála a zseniális kocsinak, amivel rendelkezek. Azért jó, ha mindig van nálad egy kocsi, mert azt mindenre tudod használni. alhatsz benne, ráállhatsz vele a törülköződre, hogy ne fújja el a szél, pihenhetsz az árnyékában, és többek között a sátrat is kikötheted hozzá. Ezzel a megoldással a kocsi csomagtartóját gyakorlatilag gardróbbá változtattuk, ugyanis a sátorból kilépve a csomagtartóval szemben találtuk magunkat..
Az elhelyezkedés után nem is volt kérdés, mi következik: lesétáltunk a partra, és ott töltöttük a délutánt.
Itt szeretném megjegyezni, hogy Április 9-én fürödtem a tengerben. És nem is volt vészesen hideg, hanem csak friss. Most mondhatjátok, persze, hogy könnyű nekem, mert én bírom a hideget, de ez nem úszóvíz-hideg volt, hanem olyan kellemes hűvös. Még Rox is bemerészkedett egy kicsit, bár ő nem olyan orka, mint én. Hogy ne csak semmitevés legyen, elmentünk sétálni egyet a tengerparton, de elég unalmas volt. Homok, tenger, pálmafák, bikinis lányok, meleg, és még egy Burger King is volt. El is határoztuk, hogy majd itt fogunk enni. A mezitlábas sétálás sajnos nem tett túl jót a bokámnak, de nem igazán akartam izületmechanikai dolgokkal foglalkozni. A séta és a BK után visszamentünk a kempingbe, lezuhanyoztunk, és elmentünk a Casco Antiguo-ba (óvárosba).

Friday, 8 April 2011

A kisebb ellenállás

Vannak ugye ezek a mondások, hogy nem erőszak a disznótor, és hogy a kisebb ellennállás, és hasonlók. A helyzet az, hogy én is ilyen vagyok. Egyszer még egy tesztet is kitöltöttem, amiből kiderült, hogy betegesen konfliktuskerülő vagyok. Ami igaz, az igaz: ha valaki jót akar velem tenni, nem ellenkezem.
Úy tűnik, hogy idei sokadik versenyzőnk maga, kedves Időjrás, aki egyenesen Szent Péter véréból érkezett, és hobbija a szivatás, egyébként polgári foglalkozása az Axelkényeztetés.
Bármilyen helyzetből is néztem az időjárás jelentést, bizony meleget mondtak a hétvégére, és mintha hallottam volna valakitől, hogy Sevillaban 30 fok felett volt a hőmérséklet. Ráadásul, nem szogfok, hanem Celsius.
A címadó gondolat mentén haladva, nem is szerettem volna túlszervezni a dolgokat, de az adva volt, hogy a meleggel kell kezdeni valamit. A megoldás, természetesen, a tengerpart, és a legközelebbi Valencia környékén van.
Mindezt a péntek délutáni pizzázás után az irodában gondoltam ki, és értesítettem Roxot is, aki persze nagyon örült a híreknek. Mielőtt elindultam haza, gyorsan kinéztem az uticélt, és odatelefonáltam a kempingbe, hogy akkor mennénk, baje? Mondták, hogy nem, úgyhpogy minden szép és jó.
Mivel a következő hétre nem volt otthon semmi, pénteken délután még elmentünk vásárolni egy-két dolgot, többek között egy hűtőtáskát, ami olyan, mint egy strandszatyor, csak nagyon bélelt. Sajna a hűtőboxomat Veresen hagytam, de most ez is megteszi.
A vásárásból hazaérve gyorsan bepakoltunk másképp nem is lehet: napszemüveg, bankkártya, fürdőgatya.

A köd egyre vastagabb...

...Axel egyre hájasabb. Az Airplane film után szabadon. (o:
Elkezdtem futni, amit nagyon szeretek. Na jó... mondtam, hogy a futást nem szeretem, de olyan jó, amikor vége van. Egyébként szükségem van a futásra, mert a szellemi kimerülés (piha!) ellentételezésére fontos, hogy a testünk is kellemesen elfáradjon, különben csak pislogunk egész éjszaka ébren, mint egér a lisztben.
Az egyszerűség jegyében, nem bonyolítom a dolgokat, hanem minden nap futok. Az első nap nehéz volt, de utána gyorsan beleszoktam a napi 5km-be. A hét ennek megfelelően elég egysíkúan, és energiagazdagon telt. Természetesen a kilók is elkezdtek jönni szépen, ahogy ilyenkor szokott az lenni. Utána is olvastam ennek a titoknak, de nem találtam egyértelmű magyarázatot. Van, aki szerint az izomrost nagyobb fajsúlyú, más szerint az izom vizet raktároz, hogy védje magát. Minden esetre, én nehezebb lettem, de most ez van.
Szerdán nekikezdtem egy nagyobb menetnek munkaőgyben, így otthon dolgoztam délután. Nem tudom, ezt miért volt olyan fontos leírni, de egy sorral így is több lett. Mivel a hétfői pizzázás tetszett, elhatároztam, hogy bevonom Roxot, így pénteken kisétált a Domino's-hoz. Megettük a pizzánkat, és a kötelező fayit utána, és megállapítottuk, hogy a Telepizza jobb. Elég laza hét volt, és akkor jött még a java. (o:

Monday, 4 April 2011

Hétfő

Tudom, hogy széleskörűen elterjedt divat utálni a hétfőt, így bizonyára furcsa lesz megtudni, hogy én nem utálom a Hétfőt.
Nem csak azért, mert rendszerint szembehelyzkedem a széleskörűen elterjedt divatokkal, már csak a személyiségemnél fogva is, hanem mert nem látok semmi szörnyűt a hétfőkben. Sokkal kevésbbé kedvelem az unalmas napokat, vagy a hülyehalmozó napokat - amikor az az érzésed, hogy valaki lapáttal dobálja eléd a hülyéket.
Nos, ezen a csodás hétfő reggelen egy hibát követtem el: bőrdzsekit vittem magammal. Mondhatnám, hogy kést rántok, amikor lövöldözés lesz, de ez inkább kályha volt, ventillátor helyett. Egyébként Április 4-éről van szó, és mindenki tudja, hogy "Április 4-ről szóljon az ének, száljon az égen földön át.." vagy mi...
A munkáról ugye nem mesélek, mert azt mindenki unná. A nap közepe felé megéheztem, és mivel nem akartam műzliszeleteken tengődni, rendeltem interneten egy pizzát, majd beültem az autóba, és elhajtottam érte. A pizzát a közeli sétányig vittem sétálva (hence the name - innen a neve), és a felét elfogyasztottam egy padon ülve. Mármint a pizza felét, nem a sétány felét. Közben élveztem a napsütést, bámultam az embereket, és általánosan nem értettem, hogy miért is kéne visszamennem nekem dolgozni. Rájöttem, hogy a pizza után édességként azért akartam egy műzliszeletet enni, amivel tele van az irodában a fiókom, és ez elég meggyőző érv volt, hogy visszahajtsak a munkahelyemre. A pizza másik felét e hűtőbe tettem.
A munkaidő hátralevő részében még bűvészkedtem egy kicsit egy párszáz soros excel táblával, és - mivel ez nem kötötte le a teljes agykapacitásomat - az élet végtelen könnyedségén tűnődtem.
Otthon az elkerülhetetlen NCIS sorozatnézés fogadott, amibe bekapcsolódtam, majd este 8-kor elmentem futni; Roxot a Skype-ra kapcsolódva hagytam. Meglepő módon végigfutottam fél órát, ami olyan 4-5 km lehet. Ez csak azért említásreméltú, mert "szezon elején" nem szoktam egyből ilyen távot egyben lefutni. Meglátjuk, hogy alakul, de ha így megy, megint gyorsan elérem az "5-ös ezreket 10-en", azaz, hogy 10 km-t futok úgy, hogy 5 percenként futok egy kilómétert, tehát 50 perc alatt. Jaj de szakemberül tudok mán beszélni, mi?
A futástól imét rámtört az a nagyon kellemes fáradság, amit az endorfin ad, és ami miatt mindig rájövök, hogy mennyire szar dolog futni, de utána milyen jó már! (o: Otthon konstatáltam, hogy Rox még mindig beszél, és elgondolkodtam rajta, hogy pont pénteken tűnt fel egy érdekes jelenség: 4 egymás utáni telefonhívásom is 6'36" hosszú volt. Vannak dolgok, amikben igazat adok a szterotipiáknak, főleg, amikor a nővérem 1,5 órát beszélget valakivel. (o:
Zuhany, sali, olvasás, alvás, és kedden szuperkorán, szuperfrissen kelés.

Sunday, 3 April 2011

Lukasjáték

Leszámítva néhány alkalmat a Collin McRae Rally nevezetű autós játékot, soha nem játszottam a számítógéppel. Valahogy nem alakult ki bennem az, hogy játékra is használható. Igazából többnyire örülök, ha nem kell a képernyőt bámulnom. A napokban viszont felfigyeltem egy játékra, aminek "Portal" a neve, és szenzációsan okos kis játék. Maga az ötlet egyszerű, de nagyszerű, és ami a legfontosabb: nem kell lövöldöznöd benne.
A lényege az, hogy különböző helyzeteken kell átjutni "portálok" segítségével. Maga a portál két lyukból ál, amiken egyszerűen át tudsz járni. Ha például belelősz egy lukat a pafonba, és egyet a padlóba, és belépsz a padlón lévő lyukba, kiesel a plafonon levőből. Ha a padlón lévő lyuk a planon lévő alatt van, akkor végtelen ideig esel lefelé. Ha meg mondjuk két lyuk van a padlón, akkor az egyikbe beugorva kiemelkedsz a másikból.
Itt egy kis okítás angolul:
http://www.youtube.com/watch?v=ujYcnO0sIks
Nos a hétvégén befejeztem a játékot, ami egyébként sem tartott túl sokáig. Ha jól számolom, úgy 3-4 nap alatt a végére jutottam, és persze nem csak ezt csináltam. Magán,  a teleportálós / interdimenzionális alapelképzelésen kívül nagyon teszett, hogy humoros a játék, és a legofnotsabb, hogy tortát igérnek, ha sikerül befejezned.
Nem sokára megjelenik a második része. Már várom.

Saturday, 2 April 2011

Matricáért autótmosok

Talán Woody Allen mondta, hogy elmet egy birkózómérkőzésre, de a tizenhetedik percben kitört egy jégkorongmérkőzés. Nos, én beálltam egy autómosóba, a végén meg kaptam egy mászaki érvényességet igazoló matricát. (o:
De menjünk sorjában, hagy fecsegek kicsit...
A kocsim műszakija Április 29-én jár le, de gondoltam, idejében megkezdem az intézkedést. A gépjárművek műszaki felügyelete Spanyolországban a DGT (Dirección general de Trafico, alias közlekedésfelügyelet) alá tartozik, ahogy a jogosítvány, és az átírások is. Tulajdonképpen, minden forgalmi, és jármű dolog.
A műszaki felügyelet fedőneve ITV - Inspección Technica de Vehículos, azaz járművek műszaki felülvizsgálata. Az eljárás lényege, hogy vannak műhelyek, akik úgy (is) reklámozzák magukat, hogy "Pre - ITV" ami tulajdonképpen a "Felkészítés műszakira".  Miután itt "felkészítették" a kocsidat, mehetsz a vizsgára. Mondanom sem kell, hogy csak az amatőrök (tehát én nem) mennek el egy autószerelő műhelybe, hogy "javítson meg mindent a kocsimon", vagy "nézze már át, és hozza rendben", és természetesen "készítse fel vizsgára".
A dolog szépsége, hogy itt a mászakin adnak egy listát a hibákról, amiket - ha átmentél a vizsgán, javasolnak, hogy javíts ki. Ha nem mentél át, akkor 15 napod van a javításra, aztán mehetsz még egy kört az ITV-n. Ilyenkor nem kell újra vizsgadíjat fizetni.
Nos, minden logikusan gondolkodó ember rájöhet, hogy a legjobb elvinni a kocsit vizsgázni, majd a hibalistával elmenni egy szervizbe, vagy megszerelni otthon - esetleg bérműhelyben - a kocsit. A bárműhely egyébként egy 29 beállásos műhelykomplexum, ahol kibérelehetsz egy boxot minden szerszámmal együtt, és magad szerelheted meg a kocsidat. Feltéve, ha "manitas" vagy. Manitas: kezecskék, azaz ügyeskezű / ezermester. Ha belegondolunk, hogy itt a szerelők óradíja 50-75€, akkor érthető miért létezik bérmáhely óránként 10€-ért.
Még egy titok, ami sok helyen bejön. A vizsgáztatók egész héten gürcölnek, így nyilván szombatra már kicsit elegük van, de boldogok, mert jön a hétvége. Ergo: szombaton kell menni. (o:
Interneten foglaltam időpontot Ápr 2. szombat 12:00-re. Ennél jobban már nem is tudtam kicentizni. (o:
A hét folyamán tervezgettem, hogy ezt meg azt meg kéne nézni, de végül maradtam az eredeti cselnél, hogy majd a műszakin megmondják. A biztonság kedvéért, háromnegyed délben elindultunk, hogy legyen még idő egy kis kocsikázásra. Kimentünk a reptéri útra, és húztam egy pár kövéret a kocsinak, hogy szépen kikormoljam, mert kiégetve kisebb a károsanyag-kibocsátása. Megint meglepődtem, hogy a 90 ló / 177 Nm milyen könnyen 130-ra gyorsítja ezt a másfél tonnát.
Délre megérkeztünk a vizsgahelyszínre, ahol egy perc kérdezősködés után kiderült, hogy egyből mehetek a bődéhoz. A dolog úgy néz ki, hogy bemész egy udvarram, ahol van egy irodaépület, itt lehet bejelentkezni, és itt adják utána a papírokat. Az egész kialakítása egy egyirányú út, ami körbemegy a telepen. Az elején van egy sor bódé, ami olyan, mint az autópályafizető fülkék. Beadod a papírokat, fizetsz 51,80€-t, és kapsz egy vizsgalapot. Továbbhajtasz, beállsz a sorba, és vársz. Ha időpontod van, akkor egy lényegesen rövidebb sorba kell állnod. Előttem 3-an voltak. Maga a vizsga olyan, mint egy kocsimosás, vagy ahogy Rox fogalmazott, mint a Lean gyártás, tehát minden teljesen "futószalagosított". Mész végig a vizsgaposztokon, és mindenhol ellenúriznek valamit. Elsőre megnézik az elektromos cuccokat? index, lámpák, duda, stb. , majd elédtolnak egy fényszóróellenőrzőt is.
A továbbiakban belenéznek a motortérbe, ellenőrzik az olajszintet, és mehetsz az alvázas részhez. (Nyilván az elsődleges ellenőrzések közben figyelnek olyan alapokra, hogy minden lámpád meglegyes, és ilyesmik).
A fékpadnál (szigorúan a saját kis ülésvédőjével, nehogy bekoszolja a kárpitodat) beül a helyedre a vizsgáztató, nehogy furfangos legyél a fékekkel. Félezget, nézegeti a mérőórát, hümmög, majd mehetsz a futóműellenőrzésre. Ezt már egy másik ürge csinálja, gondolom ő ennek a szakija. Ráállsz a futóműpadra, ami megrángatja, megforgatja, megméregeti a kerekeket, futóművet. Közben az emberünk az autó alá settenkedik, és megnézi, mi a helyzet. ha ez megvan, akkor kiállsz a csarnokból, és beállsz egy kisebb műhelybe, ahol kipufogógázt mérnek. Aztán papírozás, és kész vagy.
Az igazság az, hogy kicsit féltem a dologtól, mert egy fórumon olvastam, hogy a Coslada-i ITV-n nagyon szemetek, és a közeli gumis tejel nekik, ezért mindenkire ráfogják, hogy szar a gumija, és menjen újat venni. A fékeket is néha furcsának éreztem, és hát ugye a fényszórók tök csálén álltak még pár héttel ezelőtt is (lásd a Kaméleonautó bejegyzést). Nos a fék valóban kicsit felemás, de egyáltalán nem vészes, a fényszórót meg egyik vásárlás alkalmával a Caprabo mélygarázsában a fal elé állva egy mérőszalag segítségével beállítottam, mert égett a képem, hogy nem elég, hogy nem látom az utat, de még vakítok is. Ki hallott még ilyet?!
Ehhez képest, közölték, hogy a jobb hátso indexem kicsit halványítja a helyzetjezőt, a hátsó fék két oldalán a fékerő picit külbözik (ezt éreztem), és cseréljem ki a bal első égót, mert nem világít a reflektorom (hosszúfény). Aláírás, pecsét, matrica 2012 Április 2-ig.