Hétfő

Tudom, hogy széleskörűen elterjedt divat utálni a hétfőt, így bizonyára furcsa lesz megtudni, hogy én nem utálom a Hétfőt.
Nem csak azért, mert rendszerint szembehelyzkedem a széleskörűen elterjedt divatokkal, már csak a személyiségemnél fogva is, hanem mert nem látok semmi szörnyűt a hétfőkben. Sokkal kevésbbé kedvelem az unalmas napokat, vagy a hülyehalmozó napokat - amikor az az érzésed, hogy valaki lapáttal dobálja eléd a hülyéket.
Nos, ezen a csodás hétfő reggelen egy hibát követtem el: bőrdzsekit vittem magammal. Mondhatnám, hogy kést rántok, amikor lövöldözés lesz, de ez inkább kályha volt, ventillátor helyett. Egyébként Április 4-éről van szó, és mindenki tudja, hogy "Április 4-ről szóljon az ének, száljon az égen földön át.." vagy mi...
A munkáról ugye nem mesélek, mert azt mindenki unná. A nap közepe felé megéheztem, és mivel nem akartam műzliszeleteken tengődni, rendeltem interneten egy pizzát, majd beültem az autóba, és elhajtottam érte. A pizzát a közeli sétányig vittem sétálva (hence the name - innen a neve), és a felét elfogyasztottam egy padon ülve. Mármint a pizza felét, nem a sétány felét. Közben élveztem a napsütést, bámultam az embereket, és általánosan nem értettem, hogy miért is kéne visszamennem nekem dolgozni. Rájöttem, hogy a pizza után édességként azért akartam egy műzliszeletet enni, amivel tele van az irodában a fiókom, és ez elég meggyőző érv volt, hogy visszahajtsak a munkahelyemre. A pizza másik felét e hűtőbe tettem.
A munkaidő hátralevő részében még bűvészkedtem egy kicsit egy párszáz soros excel táblával, és - mivel ez nem kötötte le a teljes agykapacitásomat - az élet végtelen könnyedségén tűnődtem.
Otthon az elkerülhetetlen NCIS sorozatnézés fogadott, amibe bekapcsolódtam, majd este 8-kor elmentem futni; Roxot a Skype-ra kapcsolódva hagytam. Meglepő módon végigfutottam fél órát, ami olyan 4-5 km lehet. Ez csak azért említásreméltú, mert "szezon elején" nem szoktam egyből ilyen távot egyben lefutni. Meglátjuk, hogy alakul, de ha így megy, megint gyorsan elérem az "5-ös ezreket 10-en", azaz, hogy 10 km-t futok úgy, hogy 5 percenként futok egy kilómétert, tehát 50 perc alatt. Jaj de szakemberül tudok mán beszélni, mi?
A futástól imét rámtört az a nagyon kellemes fáradság, amit az endorfin ad, és ami miatt mindig rájövök, hogy mennyire szar dolog futni, de utána milyen jó már! (o: Otthon konstatáltam, hogy Rox még mindig beszél, és elgondolkodtam rajta, hogy pont pénteken tűnt fel egy érdekes jelenség: 4 egymás utáni telefonhívásom is 6'36" hosszú volt. Vannak dolgok, amikben igazat adok a szterotipiáknak, főleg, amikor a nővérem 1,5 órát beszélget valakivel. (o:
Zuhany, sali, olvasás, alvás, és kedden szuperkorán, szuperfrissen kelés.