Cullera I: Nap, Tenger, Pálmafák

Az eredeti terv szerint szombaton valamikor reggel elindulunk, aztán valamikor odaérünk a tengerpartra, amikor is semmi tennivalónk nem lesz, csak valahova kifeküdni hülyén a homokba.
Ehhez képest, persze Rox idegeskedett, hogy mikor indulunk már, és "megint rád kell várni".
Ez egyébként megszokott jelenség. Kitalálom az utat, megszervezek mindent, megtervezem az útvonalat, előrámolok a pincégől, bepakolok, tankolok, vezetek, sátratverek, stb, és elviszem magammal Roxot, Rox meg többnyire akadályoz ebben (kivétel az elvitelében), és közben sűrűn panaszkodik, hogy rám kell várni. Ezek után, amikor már minden kész van, elmegy pisilni, én meg várok. Tudom, hogy az esetek többségében egyszerűen ott kéne hagynom, de én ilyen jótét lélek vagyok (o:
Az igazság egyébként az, hogy egész jól adjuk elő a dolgot, és lassan már csak sportból bosszantjuk egymást minden indulásnál.
Szóval, reggel valamivel tíz előtt bevágtam a cuccot, és Roxát a kocsiba, és irány Cullera. Cullerát egyébként véletlenül böktem ki a térképen, mert tetszett a part alakja. Ne mondjátok, hogy még nem választottatok úgy uticélt, hogy tetszett az alakja! Az út 370 km, amit 4 óra alatt lehet megtenni, de mivel még kellett Roxnak valami matracot venni, amin aludni tud majd, megálltunk még a Decathlone-ban, ahol megvettük a matracot , meg egy ruhát is neki, én meg vettem egy kalapot, meg egy ostoba felfújható játékot, ami a szörf, és a gumimatrac között van, és feltehetőleg soha nem fogom használni. (o:

Igyekszem hibrid módban közlekedni, tehát vegyesen használom a GPS-t, és az eszemet. Ha a GPS a kocsiban van, akkor ebben a sorrendben is. Meséltem már, hogy veszélyes csak a GPS-re támaszkodni, de néha nagyon jól tud jönni. Hát az biztos, hogy ez alkalommal igazi rutinos helyiként érkeztünk meg, mert valami félreeső mezőgazdasági terület földútjain jutottunk be Cullera-ba, de legalább láttuk a Hollywood-ot megszégyenítő feliratot a hegyoldalban.
Azt hiszem, hogy ki kell találnom, hogy lehet kocsi-, és kanyarkimélő üzemmódban használni a GPS-t, mert néha elképesztő, mikbe akar belevinni. Szóval jó, szemfülesnek lenni.
A kempinget gond nélkül megtaláltuk Culleraban (a GPS-ben ez volt a cél, és segített is). Mivel pénteken a telefonba mondták, hogy nem kell külön foglalás, nem lepődtünk meg, hogy nincsenek sokan. Nem is volt sok faxni. Elkérték a jogsimat, felírták az adatokat, kifizettem a 15€-t, és meg is voltunk. Beálltunk a kocsival, egy szimpatikus helyre, és felvertük a sátrat. Én régen azt hittem, hogy a sátorveréshez feltétlenül szükséges cölöpöket használni. Ez is a neve: sátrat verni, hiszen a cölöpöket a földbe veret. Aztán jött a vadvizi evezés, és kiderült, hogy a dóm, vagy iglu sátrak nem igényelnek különösebb cövekelést.

Nos, ha valaki a Cullera-i kempingben próbál bármilyen "leverős" sátorral boldogulni, csalódni fog. A sátrat pikk-pakk felvertük (mondom felvertÜK), merthogy Rox meglepően agilisnak bizonyult a segítségben, és a kikötözős részeleket is megoldottuk, ismét hála a zseniális kocsinak, amivel rendelkezek. Azért jó, ha mindig van nálad egy kocsi, mert azt mindenre tudod használni. alhatsz benne, ráállhatsz vele a törülköződre, hogy ne fújja el a szél, pihenhetsz az árnyékában, és többek között a sátrat is kikötheted hozzá. Ezzel a megoldással a kocsi csomagtartóját gyakorlatilag gardróbbá változtattuk, ugyanis a sátorból kilépve a csomagtartóval szemben találtuk magunkat..
Az elhelyezkedés után nem is volt kérdés, mi következik: lesétáltunk a partra, és ott töltöttük a délutánt.
Itt szeretném megjegyezni, hogy Április 9-én fürödtem a tengerben. És nem is volt vészesen hideg, hanem csak friss. Most mondhatjátok, persze, hogy könnyű nekem, mert én bírom a hideget, de ez nem úszóvíz-hideg volt, hanem olyan kellemes hűvös. Még Rox is bemerészkedett egy kicsit, bár ő nem olyan orka, mint én. Hogy ne csak semmitevés legyen, elmentünk sétálni egyet a tengerparton, de elég unalmas volt. Homok, tenger, pálmafák, bikinis lányok, meleg, és még egy Burger King is volt. El is határoztuk, hogy majd itt fogunk enni. A mezitlábas sétálás sajnos nem tett túl jót a bokámnak, de nem igazán akartam izületmechanikai dolgokkal foglalkozni. A séta és a BK után visszamentünk a kempingbe, lezuhanyoztunk, és elmentünk a Casco Antiguo-ba (óvárosba).