3 nap

Mégpedig elég sűrű, és meghatározó napok.
Spanyolországban a Húsvét előtti csütörtök, és a péntek (Nagypéntek) a munkaszüneti napok, és nem a hétfő.  Említettem, hogy volt egy nagyobb darab munka, amit végül sikerült befejeznem, de még ezzel kapcsolatban volt egy üzleti utam Magyarországra. Ha már amúgy is ott vagyok, arra gondoltam, hogy egy kicsit több időt is tölthetnék szülőföldemen, és sikerült is megtoldani az utazást. Ez azt jelentette, hogy Április 21., csütörtöktől már nem dolgozom, de csak szombaton utazok, és következő csütörtökön jövök haza. Ennek fényében a háromnapos rövid hét állt rendelkezésre, hogy mindent rendben hagyjak itt. Mivel Rox 20-án ment haza, és csak 15-én (pénteken) kapta meg a NIE-t, neki is sűrű progi volt a hét ezen három napján.
Ami engem illet, azt is megtudtam, mekkora a tűréshatárom.
A hétfő viszonylag szokványosan telt, aztán keddre már kiürült az idora, így én is eljöttem korábban. Rox nézegetett házakat, amiket bérelhetnének, és most volt egy, amit meg szeretett volna nézni, így kocsiba ültünk, és megnéztük. Egy Madridtól távoleső kisvárostól távoleső falutól távoleső részen volt, és még elég rozzant is. Szóval egyértelmű nem volt Rox döntése.
Azt hiszem, hogy a jót tényleg piszok könnyen meg lehet szokni. Roxxal 34 évig éltünk egy fedél alatt, és nagyon jól kijöttünk mindig. Viszont elég volt fél év, hogy teljesen elszokjak a társaságtól, és természetessé váljon, hogy egyedül vagyok. Mindig is szerettem az egyedüllétet, és amikor végre egy teljes lakás áll a rendelkezésemre, nehéz elviselni, ha kerülgetni kell valakit. Úgy tűnik, nekem pont ez a három hónap volt a határ, amivel még elboldogulok. A három nap alatt volt néhány összezördülésünk, és én már nagyon vártam a 20-át.
Szerdán aztán kivittem Roxot a reptérre, és hazamentem élvezni a magányt.
Este még beszéltem Berangere-rel, aki végre kibökte, hogy a szünetet éppen azért akarta, hogy megvárhassa, amíg újra egyedül vagyok a lakásban, de lássuk meg, hogy 2 hónap szünet - bármilyen indokból is - már szakítás.
A csütörtök egésznapos takarítással telt, amit pénteken reggel befejeztem. Péntek délután pakoltam be, és bár szerettem volna korán lefeküdni, éjjel kettőkor sikerült ágyba jutnom.

Spanish Special VII. - MadriZ

Mert hogy az igazi kiejzése egy határozottan zöngés D betűre végződik, ami szinte már z, olyannyira, hogy sokszor tréfából Z-vel írják.
Említettem a bandukolásunkat Roxxal, a Ciudad Lineal - Ventas Manuel Becera utat, és a sportbolt után a Conde Casal-tól, az Atochán át a Sol-ig.
Ahogy Rox is írja a naplójában nagyon tetszett neki Cortes, és meg is értem. Szeretek erre járni, mert nyugis, és ha jókor jön az ember akkor nincs is nagy tömeg. Mondjuk korival kell egy kicsit ügyeskedni, mert sok a köves utca. Mi éppen nem jókor jöttünk, de így is jó volt. Ez gyakorlatilag Madrid magja. Egész pontosan a Sol Madrid magja, de ezt veszik körbe Justicia, Embajadores, Cortes, Universidad, Palacio.
Arra gondoltam, hogy letapogathatjuk Madrid központját egy kicsit, hátha valakinek még hasznos lehet.
A délre eső Embajadores részen jobb gyorsan túlesni, és nem emlegetni sokat a maga kedves Lavapies-ével együtt, ahogy mondjuk a Zaj utcát, vagy a Mester utcát nem említik együtt a Petőfi, vagy az Aranykéz utcákkal, legfeljebb úgy, ha van köztük egy "bezzeg", "ellenben", "nem így" kifejezés. Gondolom, értitek, mire gondolok. Madridban rengeteg bevándorló él, és Lavapiés az ülepítője. Indiaiak, arabok, feketék, románok, és a többi alja népség. Nyilván itt az alja népség nem a nemzetiséget, hanem a (nemlétező) társadalmi pátoszt hivatott jelezni. Itt szeretném gyorsan megjegyezni, hogy az utcák, és épületek nem különböznek stílusban Madrid központjának többi részétől, csak itt lelakottabbak, és elhanyagoltabbak. Viszont itt már lehet havi száz euróért szobát bérelni. Egyébként az Embajadores magasságában, és onnan délre (Piramides, Delicias, Planetario) már újra süt a nap, és kedves lakónegyedek vannak.
La Latina nyugatra esik Lavapiés-től, és csak annyiban különbözik tőle, hogy az olcsó bulizás fellegvára. Itt sincs gazdagság, és nem kevésbbé sötét környék, viszont rendeteg bár van, ahol minden nap zajlik az éjszakai élet. És persze itt van a Rastro is, a híres madridi bolhapiac. Megjegyzem, amióta itt élek egyszer sem voltam kint. Egyébként a Latina-tól délre van a Puerta de Toledo, ahol egy szép diadalív van, és egy jó kis késbolt, ahol nagyon régen vettem egy jó kis kést. (o:
Cortes, és kicsit északabra Huertas (vagy fordítva) a neve annak a környéknek, ami tulajdonképpen a Retiro, Prado, és az onnan nyugatra eső rész, gyakorlatilag a Sol-ig. Ez Madrid központjának keleti széle. Elképzelhetőnek tartom, hogy ha néhányszáz évig minden pénzemet félretenném, akkor tudnék venni itt egy lakást, de nem vagyok biztos benne. Ez persze elsősorban a Paseo del Pradora igaz, és a főbb utakra (Atocha, Huertas, Alcalá, Cervantes). Megjegyzem, hogy garázs nélkül még egész olcsón lehet bérelni egy-két lakást, de ha bejelöltem, hogy "garázs", akkor csak két találat maradt. Egy 1200€-s, és egy 5900€-s. Segítek: bérelhetsz egy 70nm-es egyszobás lakást kb. 300 ezer Ft-ért, vagy egy 390nm-es követségi irodát nagyjából egymillió hatszázezer Forintért. Egyébként a környéken jellemzően konzulátusok, galériák, menő irodák, és ide született nyugdíjasok találhatók.
Ahogy az írógép (már aki tudja, mi az) kocsiját tosszuk a sor elejére, úgy ugrunk a Palacio-ra.
A Palacio, mint a neve is mutatja, a Palota negyed, és Madrid szuper közepétől nyugatra helyezkedik el. Érdekes, hogy a Latina-tól északra sétálva szinte észre sem vesszük, hogy átértünk a "kinek sikerült az élet" verseny rnagsorának a végéről az elejére. Parkolni ugyan itt sem lehet, de azért a kiráyi palotát látni az ablakból, mogotte a Parque del Moro-t, és kicsit távolabb a Casa de Campo-t mégsem semmi.
Nekem nem különösen nőtt a szívemhez ez a környék, mert egyszer úgy eltévedtem itt, hogy majdnem Rambót kellett hívnom. Kacskaringós egyforma utcácskák, amik ráadásul olyan szűkek, hogy toronyiránt sem tudsz menni. Gyakorlatilag addig bénáztam, amig a Segovián lyukadtam ki, vagy hol. Az a szerencse, hogy valahogy sikerült megtalálnom a Puerta de Toledo-t, amiről tudom, hogy délre van mindentől, és így vissza tudtam sétálni a Latinaig.
Itt jön a Sol, ami gyakorlatilag az Embajadores / Lavapiés-től északra a Triso de Molina, Atón Martin magasságtól kezdődik. Plaza Santa Ana, Plaza del Ángel, Plaza Jácinto, Sol, Sevilla, és társaik. Nekem a Plaza Santa Ana a kedvencem.A környék a populáris szórakozás, és persze a túrista sáskák központja. A bárokban a kidobóemberek mellett bedobólányok teljesítenek szolgálatot, és ha nem vizsázól egy-kettőre bevágnak egy bárba, és a kezedbe nyomnak egy ingyen italt. Persze osztogatják a kártyácskákat, amivel "jutányosan" juthatsz be egy-egy szórakozóhelyre. Itt voltunk egyébként mi is bulizni anno, igaz, hogy időbe tellett, mire találtunk egy olyan helyet, ahol nem spanyol zene ment, dehát itt ez vanInnen északra araszolva az Universidad, és egy kicsit keletre a Justicia negyedek vannak. Az Universidad inkább kereskedelminek, és lakónegyednek mondható. Sok-sok házzal, vásárlóutcákkal, és olyan tüneményes helyekkel, mint a Chamberi tér (ahol az Andén Cero van), a Fuencarral utca, és a Glorieta de Bilbao.
A keletebbre eső Justicia inkább polgári lakónegyed, kivétel a Chueca részt, ami egy elég felkapott környék. Ahogy Rox említette, ez nevezetesen Madrid meleg negyede, de nekem mindig inkább a Calle Barquillo, és társai jutak eszembe a hangulatos pici parkokkal, különleges boltokkal, no meg a Le Cock, ahova nem tudtunk asztalt foglalni, mert a spanyol válogatott ott tartotta a a világbajnokság utáni buliját.
Elég hosszú már a bejegyzés, de azért idebiggyesztem a kledvencemet Madridban:
A metrómegállók nevei.
Sok megálló az utcáról kapta a nevét, jópár a környékről, vagy a közelben lévő fontosabb épületről, vagy létesítményről. A lényeg viszont az, hogy metróval juthatsz el a Fülöp Szigetekre (Islas Filippinas), a Kristálytengerig (Mar de Cristal). Ugyanígy kiszálhatsz a Piramisoknál (Piramides), vagy egyenesen az Édességeknél (Delicias). És ami a legfontosabb, hogy a következő megálló a Remény (Esperanza).

Levezetés

A cullerai hétvége után jól jött a munkahely, hogy egy kicsit kipihenjem magam. Nem azért, mert a tengerparton fekvés, és a lányok cickóinak bámulása olyan kimerítő, hanem inlább a sok gyaloglás, ami kicsit kikészítette a bokámat, és a vezetés miatt. Persze, a munka ment rendesen, de az messze nem vesz ki az emberből olyan sokat. Gondolkodok, döntök, e-mailt írok, telefonálok, vitázok, meggyőzök, meggyőznek, stb. Semmi komoly.
Jobban aggasztott, hogy a bokám fájt, és nem igazán ment a futás. Néhány napon azért elmentem futni, de  sántikálva nyilván nem az igazi.
A héten nem is iagzán volt komolyabb történés. Rox megkapta a NIE-jét, amivel el tud kezdeni állást leresni. Kicsit rosszul jött ki az időzítés, de most ez van. Az ittlétét illetően azt hiszem, hogy pont a határvonalon volt ez a 3 hónap, amíg nálam lakott, mert így a végefelé már kicsit nehezen vettük egymást. Persze, harminc évid egy fedél alatt laktunk, így nincsenek komoly pengeváltások, inkább csak surlódunk.
A hét végére azért lette esemény. Voltunk vásárolni pénteken, aztán szombaton az F1 után bementünk a központba. Ez magában nem lenne esemény, de ha minden nap dolgozok, délutánonként meg nincs komolyabb változatosság, akkor ez is valami. Elsőre beugrottam Beához, leadni neki a cuccait, aztán irány El Carmen. Ez a Plaza de Toroshoz közel eső metrómegálló, gyakorlatilag a Ventas / Concepción környéke, ami a Ciudad Lineal része. Tulajdonképpen olyan, mintha az Amerikai úton parkoltam volna. Innen végigsétáltunk az Alcalan, és mivel a sportboltba indultunk nekem bakancsot nézni, meg azt a kis kütyüt, amivel le tudom menteni az edzéseket az órámról, a Manuel Beceranal felszálltunk ametróta, és irány a Conde Casal. Ez a környék már ismerős lehet, mert itt ettük Bettivel a méregdrága szendvicseket mielőtt Chinchónba indult a buszunk. (Hihetetlen, hogy volt idő, amikor nem volt kocsim). Néhány próbálgatás után úgy tűnt nem lesz bakancsom, mert ami tetszett nem volt a méretemben. Ezen felbuzdulva nem vettem meg a kütyüt sem. (o: Helyette végigsétáltunk a Mediterraneon az Atochaig (a híres madridi pályaudvar, amit egyszer az ETA felrobbantott), és a kertek alatt a Cortes-en keresztül elsétáltunk a Sol-ra. A terv az volt, hogy eszünk egy jó kis fagyit a Cupido-ban, de azt épp felújították, így az Operanál fagyiztunk. Előtte a szokásos Kentucky volt, amit azt hiszem, egy kicsit kezdünk már unni. Főleg a csőcselék (pl.: mi) miatt, akik a KFC-be járnak. (o:
Ezek után irány haza, mert bár a társadalmi tűrőképességem komoly igénybevételnek van mostanában kitéve, ha Rox nem nézhetné a meccset, akkor én repülnék a saját lakásomból. (o:

Cullera II: Kultúra, Fagyi és Városnézés

Mivel a délutáni tengerparti gyaloglásból elegünk lett, kocsival mentünk az óváros központjáig, és utána sétáltunk egy jót.

Az egyik dolog, amit az utazásbanszeretek az, hogy más dolgokat látsz, mint amit megszoktál. Az én esetemben ez nagyon veszélyes, mert  minden újat, és mást szeretek, ezért minden hülyeséget kiváló ötletnek tudok elkönyvelni pusztán azért, mert számomra újdonság, vagy más, mint amit megszoktam. Például ott vannak a tipikus Spanyol házak a polgárháború utáni időkből. A panelt akkor még nem találták fel, de hatalmas kúriákra nem volt pénz, így házakat építettek, mégpedig nagyon kicsi házakat, nagyon közel egymáshoz. Ez egyébként nem csak Spanyolországra jellemző. Ha sok embernek kell kis területen osztoznia, és amúgy sem lógnak sokat otthon az emberek, akkor kicsi házakat építenek. 

Ez elsőre aranyos, és érdekes, és "tök jó", de ha benézel az egyikbe, aminek a lépcsője olyan keskeny, hogy csak egy ember fér el rajta, és olyan meredek, hogy gyakolatilag létra, akkor a "cuki" jelzők mellett elgondolkodsz azon is, hogy még egy ikeás pozdorjabútort sem tudsz felvinni, nem hogy egy valamirevaló ágyat. A mindennapos közlekedésről már nem is beszélve. Persze a fontos az, hogy más, érdekes, és kalandos.

Culleranak van ám vára is, de az egy hegy tetején van, és az igazság az, hogy lusták voltunk felmászni odáig, így csak pár fényképre jutotta a lelkesedésünkből.

Az óvárosi séta után egy kicsit tömörebb túrisztikai területre tévedtünk. Kitaláltuk, hogy megnézzük a kis vidámparkot, amit a városközpont közelében rögtönöztek. Nos, azt kell mondanom, hogy ez pont olyan lehangloló, mint minden más helyen. Nagyon hasonlít egyébként az agárdi vurslihoz, de mondhatnám, hogy minden vurslihoz. Horgászat, céllövölde, ringlispíl, stb. Érdekesség, hogy volt egy olyan "körhinta", ahol a gyerekek pónikon lovagolhattak körbe. A pónik mind egy központi forgó járomhoz voltak kikötve, és az vezette őket. És az igazi érdekesség: Hatalmas felirat, hogy aszongya

"A pónik csak 2 órát vannak itt, utána cserélnek, és pihenni mennek. Nem kínozzuk az állatokat".

Gondolom, volt pár panaszkodó, hogy "Szegény pónik"...

Volt egy érdekes masina is, ami komolyabbnak tűnt, mint a többi, és messziről "jó mozgásúnak tűnt", de nem bírtuk kivárni, hogy elinduljon, és közelről is megcsodálhassuk, ahogy az emberek centrifugálisan hánynak a tömegbe. Ennek tetjébe a céllövöldében sem volt Ecca-ecca-eccarvú, így eljöttünk, és a bárok felé vettük az irányt.

Pijama

Az igazság az, hogy a fagyizás folyamatosan ott lebeg felettünk, és végülis 35°C, tengerpart, együnk már egy fagyit! Ennek szellemében megnézegettük a bárokat, de nem találtunk semmi izgalmasat. Itt is igaz, és ezt meg is beszéltük Roxxal, hogy az emberek abba a bárba mennek, ahol már vannak, vagy ahol többen vannak. Ennek alapján persze ahova az első vendég betér, oda megy mindenki más, kivétel a törzshelyesek. A vége az egésznek természetesen az, hogy egyes bárokba sorba kell állni a bejutásért, mások meg tök üresek.

Végül persze találtunk fagyizót, ahol csodálatos fagyikölteményeket fogyasztottunk el, és végre boldogok voltunk a fagyinkkal. Az enyémnek az volt a neve, hogy Pijama (pizsama - fogalmam sincs, miért), és jó nagy adag volt.

Mondhatnám azt is, hogy "Eddy végre megihatta a Capuccinoját" Igaz, Dok? (o:

A fagyizás után, amikor már a szalvétatartót is majdnem tönkretettem egy bénácska kisérletben, hogy kiderítsem, hogyan töltik újra őket, visszasétáltunk a kempingbe, végigvettük a módokat, ahogy kicsinálhatnánk a sátorszomszédokat (akik egyébként elég messze voltak), majd aludtunk.

Néha érthetetlen, hogy miért kell a spanyol férfiaknak mindig hangosan beszlniük, röhögniük, vagy fütyülniük (hihetetlen, mennyit fütyülnek), a nőknek meg dübörögve járniuk (nem csak klumpában dübörögnek), röhögcsélniük, és nyivákolniuk.Azért jót aludtam.

Mivel reggel még nem volt olyan brekkenő hőség, eldétáltunk Cullera másik végébe is, ahol a világítotorony található. Imádom a világítótornyokat!

 A séta nagyon hasznos volt, mert egyrlészt megsárgultunk az irífységtől, másrészt pedig megállapítottuk, hogy nagyon jó partszakaszok vannak. A homok dominál ugyan, de - ahogy a tengerparti hegyek környlékén szokott lenni - csodás kis sziklás részek vannak, ahonnan jókat lehet ugrálni.

Sziklák ugrásra készen

Búvár zsákmánytasival

Vannak helyek, ahol kifejezetten ugrálásra kialakított helyek vannak. Reggelente egyébként sok a horgészm, lés a búvár, akik a tengeri herkentyűket szerzik be. Bill elárulta a titkot, hogy a búvérok a bóját nem csak jelzésképpen húzzák maguk után, hanem arra akasztják a zsákmánytasit. 

Azt viszont nem tudom, hogy a fogás mekkora részét teszi ez ki a helyi éttermek alapanyagainak.

Az út végén megnézhettem végre a világítótornyot, ami nagy álmom volt. Sajnos nem lehetett bemenni, mert gyakorlatilag egy magánház tetején volt a lényeg, de azért jó volt megbámulni. A séta után felkészültünk a délutáni semmittevésre, majd a helyi Telepizzában elköltött ebéd után egyenesen a partra mentünk aludni. Persze még egyszer kellett fürdőznöm a tengerben, amivel sikerült még egy lapáttal rátennem a bokafájásra. Visszatérve a kempingbe a sátrat olyan 3 perc alatt csomagoltuk el (megelégelve a "szomszédok" többórás töketlenkedését, mintegy megmutatva nekik, hogy nem mindenki taigetoszra való mint ők), majd irány haza.

Fél 6 körül indultunk, és - egy közepes dugót is kifogva - este 10-kor otthon voltunk.

Ha belegondolok, hogy az utazás - pihenés arány nem is volt olyan rossz, és az egész móka 100€-ba se fájt, nem igérhetem, hogy nem fogom ezt csinálni minden adandó hétvégén. (o:  

A hétvége képei: Cullera

Cullera I: Nap, Tenger, Pálmafák

Az eredeti terv szerint szombaton valamikor reggel elindulunk, aztán valamikor odaérünk a tengerpartra, amikor is semmi tennivalónk nem lesz, csak valahova kifeküdni hülyén a homokba.
Ehhez képest, persze Rox idegeskedett, hogy mikor indulunk már, és "megint rád kell várni".
Ez egyébként megszokott jelenség. Kitalálom az utat, megszervezek mindent, megtervezem az útvonalat, előrámolok a pincégől, bepakolok, tankolok, vezetek, sátratverek, stb, és elviszem magammal Roxot, Rox meg többnyire akadályoz ebben (kivétel az elvitelében), és közben sűrűn panaszkodik, hogy rám kell várni. Ezek után, amikor már minden kész van, elmegy pisilni, én meg várok. Tudom, hogy az esetek többségében egyszerűen ott kéne hagynom, de én ilyen jótét lélek vagyok (o:
Az igazság egyébként az, hogy egész jól adjuk elő a dolgot, és lassan már csak sportból bosszantjuk egymást minden indulásnál.
Szóval, reggel valamivel tíz előtt bevágtam a cuccot, és Roxát a kocsiba, és irány Cullera. Cullerát egyébként véletlenül böktem ki a térképen, mert tetszett a part alakja. Ne mondjátok, hogy még nem választottatok úgy uticélt, hogy tetszett az alakja! Az út 370 km, amit 4 óra alatt lehet megtenni, de mivel még kellett Roxnak valami matracot venni, amin aludni tud majd, megálltunk még a Decathlone-ban, ahol megvettük a matracot , meg egy ruhát is neki, én meg vettem egy kalapot, meg egy ostoba felfújható játékot, ami a szörf, és a gumimatrac között van, és feltehetőleg soha nem fogom használni. (o:

Igyekszem hibrid módban közlekedni, tehát vegyesen használom a GPS-t, és az eszemet. Ha a GPS a kocsiban van, akkor ebben a sorrendben is. Meséltem már, hogy veszélyes csak a GPS-re támaszkodni, de néha nagyon jól tud jönni. Hát az biztos, hogy ez alkalommal igazi rutinos helyiként érkeztünk meg, mert valami félreeső mezőgazdasági terület földútjain jutottunk be Cullera-ba, de legalább láttuk a Hollywood-ot megszégyenítő feliratot a hegyoldalban.
Azt hiszem, hogy ki kell találnom, hogy lehet kocsi-, és kanyarkimélő üzemmódban használni a GPS-t, mert néha elképesztő, mikbe akar belevinni. Szóval jó, szemfülesnek lenni.
A kempinget gond nélkül megtaláltuk Culleraban (a GPS-ben ez volt a cél, és segített is). Mivel pénteken a telefonba mondták, hogy nem kell külön foglalás, nem lepődtünk meg, hogy nincsenek sokan. Nem is volt sok faxni. Elkérték a jogsimat, felírták az adatokat, kifizettem a 15€-t, és meg is voltunk. Beálltunk a kocsival, egy szimpatikus helyre, és felvertük a sátrat. Én régen azt hittem, hogy a sátorveréshez feltétlenül szükséges cölöpöket használni. Ez is a neve: sátrat verni, hiszen a cölöpöket a földbe veret. Aztán jött a vadvizi evezés, és kiderült, hogy a dóm, vagy iglu sátrak nem igényelnek különösebb cövekelést.

Nos, ha valaki a Cullera-i kempingben próbál bármilyen "leverős" sátorral boldogulni, csalódni fog. A sátrat pikk-pakk felvertük (mondom felvertÜK), merthogy Rox meglepően agilisnak bizonyult a segítségben, és a kikötözős részeleket is megoldottuk, ismét hála a zseniális kocsinak, amivel rendelkezek. Azért jó, ha mindig van nálad egy kocsi, mert azt mindenre tudod használni. alhatsz benne, ráállhatsz vele a törülköződre, hogy ne fújja el a szél, pihenhetsz az árnyékában, és többek között a sátrat is kikötheted hozzá. Ezzel a megoldással a kocsi csomagtartóját gyakorlatilag gardróbbá változtattuk, ugyanis a sátorból kilépve a csomagtartóval szemben találtuk magunkat..
Az elhelyezkedés után nem is volt kérdés, mi következik: lesétáltunk a partra, és ott töltöttük a délutánt.
Itt szeretném megjegyezni, hogy Április 9-én fürödtem a tengerben. És nem is volt vészesen hideg, hanem csak friss. Most mondhatjátok, persze, hogy könnyű nekem, mert én bírom a hideget, de ez nem úszóvíz-hideg volt, hanem olyan kellemes hűvös. Még Rox is bemerészkedett egy kicsit, bár ő nem olyan orka, mint én. Hogy ne csak semmitevés legyen, elmentünk sétálni egyet a tengerparton, de elég unalmas volt. Homok, tenger, pálmafák, bikinis lányok, meleg, és még egy Burger King is volt. El is határoztuk, hogy majd itt fogunk enni. A mezitlábas sétálás sajnos nem tett túl jót a bokámnak, de nem igazán akartam izületmechanikai dolgokkal foglalkozni. A séta és a BK után visszamentünk a kempingbe, lezuhanyoztunk, és elmentünk a Casco Antiguo-ba (óvárosba).

A kisebb ellenállás

Vannak ugye ezek a mondások, hogy nem erőszak a disznótor, és hogy a kisebb ellennállás, és hasonlók. A helyzet az, hogy én is ilyen vagyok. Egyszer még egy tesztet is kitöltöttem, amiből kiderült, hogy betegesen konfliktuskerülő vagyok. Ami igaz, az igaz: ha valaki jót akar velem tenni, nem ellenkezem.
Úy tűnik, hogy idei sokadik versenyzőnk maga, kedves Időjrás, aki egyenesen Szent Péter véréból érkezett, és hobbija a szivatás, egyébként polgári foglalkozása az Axelkényeztetés.
Bármilyen helyzetből is néztem az időjárás jelentést, bizony meleget mondtak a hétvégére, és mintha hallottam volna valakitől, hogy Sevillaban 30 fok felett volt a hőmérséklet. Ráadásul, nem szogfok, hanem Celsius.
A címadó gondolat mentén haladva, nem is szerettem volna túlszervezni a dolgokat, de az adva volt, hogy a meleggel kell kezdeni valamit. A megoldás, természetesen, a tengerpart, és a legközelebbi Valencia környékén van.
Mindezt a péntek délutáni pizzázás után az irodában gondoltam ki, és értesítettem Roxot is, aki persze nagyon örült a híreknek. Mielőtt elindultam haza, gyorsan kinéztem az uticélt, és odatelefonáltam a kempingbe, hogy akkor mennénk, baje? Mondták, hogy nem, úgyhpogy minden szép és jó.
Mivel a következő hétre nem volt otthon semmi, pénteken délután még elmentünk vásárolni egy-két dolgot, többek között egy hűtőtáskát, ami olyan, mint egy strandszatyor, csak nagyon bélelt. Sajna a hűtőboxomat Veresen hagytam, de most ez is megteszi.
A vásárásból hazaérve gyorsan bepakoltunk másképp nem is lehet: napszemüveg, bankkártya, fürdőgatya.

A köd egyre vastagabb...

...Axel egyre hájasabb. Az Airplane film után szabadon. (o:
Elkezdtem futni, amit nagyon szeretek. Na jó... mondtam, hogy a futást nem szeretem, de olyan jó, amikor vége van. Egyébként szükségem van a futásra, mert a szellemi kimerülés (piha!) ellentételezésére fontos, hogy a testünk is kellemesen elfáradjon, különben csak pislogunk egész éjszaka ébren, mint egér a lisztben.
Az egyszerűség jegyében, nem bonyolítom a dolgokat, hanem minden nap futok. Az első nap nehéz volt, de utána gyorsan beleszoktam a napi 5km-be. A hét ennek megfelelően elég egysíkúan, és energiagazdagon telt. Természetesen a kilók is elkezdtek jönni szépen, ahogy ilyenkor szokott az lenni. Utána is olvastam ennek a titoknak, de nem találtam egyértelmű magyarázatot. Van, aki szerint az izomrost nagyobb fajsúlyú, más szerint az izom vizet raktároz, hogy védje magát. Minden esetre, én nehezebb lettem, de most ez van.
Szerdán nekikezdtem egy nagyobb menetnek munkaőgyben, így otthon dolgoztam délután. Nem tudom, ezt miért volt olyan fontos leírni, de egy sorral így is több lett. Mivel a hétfői pizzázás tetszett, elhatároztam, hogy bevonom Roxot, így pénteken kisétált a Domino's-hoz. Megettük a pizzánkat, és a kötelező fayit utána, és megállapítottuk, hogy a Telepizza jobb. Elég laza hét volt, és akkor jött még a java. (o: