A Költözés

Kezdhetném úgy, hogy azt hittem, másodjára könnyebb lesz, de az igazság az, hogy fel voltam készülve rá, hogy több raklapnyi cuccot nehezebb lesz költöztetni, mint egy Mondeonyi dobozt.
Egy kicsit nehézkes volt meghatározni, hogy mi lesz az, ami végig kell majd, és mit lehet előre átvinni az őj helyre. A tulajokkal sikerült úgy megegyezni, hogy Július 18-án már odaadták a kulcsokat, így volt több mint egy hetem a rámolásra.
Szépen bedobozoltam mindent, és szépen apránként átvittem a Nanclaresbe a dobozokat. Mivel az út 10 perc a Ponientéből, a szekrényeket szét sem szedtem, csak bevágtam őket a Mondiba, és egyben átvittem őket.
Kezdésnek csak bedobáltam minden bútort, dobozt, satöbbit a lakásba, hogy majd elrendezgetem.
Időközben telefonon leszerződtem az áramot, és a vizet, és drukkoltam, hogy be is kapcsolják őket, mire megyek, mert sötétben és szároz lenni napokig nem lett volna túl jó kezdés.
Volt egy kis késlekedés is, mert a tulajnak valahogy nem sikerült elsőre megérteni a "minden" szót, a "vigyen el mindent a tárolóból" mondatban. Néhány alkalommal benéztem a tárolóba, hogy mikor ürül ki, hogy vihessem a saját cókmükomat, de valahogy csak egy-két dolog tűnt el. Éppen a felfújható "Zodiac" motorcsónakot, és a hozzá tartozó 115 lovas Yamaha motort vitte el, amit pedig nem bántam volna, ha otthagy nekem. Végül aztán a felügyeletem mellett kirámoltuk a "szarjait" a tárolómból, és jöhettek a cókmókjaim.
Ahol a bringám, ott az otthonom... Augusztus 1-én átadtam a lakást szépen kitakarítva.
Utolsónak természetesen a bringám jött át.

Pedig másodjára egyszerűbbnek kéne lennie

Amikor az első lakást kerestem itt Spanyolországban, azt hittem, nehéz lesz. Ehhez képest, két ingatlanportálon keresgéltem, csináltam egy listát, majd leszűrtem mindenféle szempontok alapján. A végén két lakás maradt, azokat megnéztem, és kiválasztottam azt, amelyik jobban tetszett.
Most, hogy kitaláltam, hogy másik lakásba költözök, valahogy nehezebbnek tűnt választani. Az árak, és az igényeim alapján nagyjából behatároltam, hogy hol, és mit fogok keresni, de valahogy sokkal nagyobb a kínálat ebben a körben. A paraméterek, azok számára, akit érdekelnek az adatok: minimum egy hálószoba, légkondi, garázs, medence, max 700€, Madrid északi - északkeleti rézse. Úgy tűnik, hogy volt egy építészeti hullám, illetve még most is tart, amiben rengeteg ilyen lakást épeítenek. Valamelyest megkőnnyíti a helyzetet, hogy nagy részük úgynevezett "apartamento turistico", ami olyan, mint egy szállodai szoba megtoldva egy hálószobával, és egy kis konyhával, ami többnyire a nappali egyik sarka, és "cocina office"-nak, azaz irodakonyhának hívják. Ezek nem tetszettek.
Augusztus 1-ei kiköltözéssel felmondtam a Calle Ponientét, és durván egy, de inkább két hét alatt megtaláltam a lakást, ahova költözni fogok. A Poligono de Las Mercedes-ben, egy csendes utcában van. Az ilyen környékeket "zona residencial-nak" azaz lakónegyednek hívják. Nincs bár az ablakom alatt, és a hálószobám sem fiatalok italozási, sem anyukák gyereksüvölttetési törzshelyére nem fog nézni. Van medence, garázs, központi légkondi, és még konditerem is szaunával. Kiváló választás. A tulajok kicsit elhanyagolták a lakást, és egy kicsit előreszaladva elmondhatom, hogy volt némi problémám a háztartási gépekkel, meg a villanyboilerrel, de ez igazán szót sem érdemel.
Találtam egy jó kis lakást, és ez a lényeg. Mondhatnám "ideális".

Idealista

Mit is jelent az, ha valaki Idealista? Az idea ötlet, elgondolás, nézőpont Latinul, az ideális pedig a körülmények, és elvárások alapján elérhető legjobb állapotot jelenti. Az idealista az az ember, aki ezt az ideális állapotot szeretné elérni, illetve aki feltételezi, hogy ez az ideális állapot elérhető, és/vagy jóhiszeműen feltételezi, hogy más emberek, sőt, még a körülmények és esemányek is erre az ideális állapotra törekednek.
Ezek kívül az Idealista.com egy spanyol ingatlankereső pontál.
Nézzük, hogy kapcsolódik a kettő.
Néha elgondolkodom azon, hogy hol van az idealista, és az elégedetlen határa. Aki mindig jobbat akar, az ambíciózus, vagy elégedetlen? És aki csak úgy változtat, mert szereti a változatossák, esetleg nincs jobb dolga, az...? Opportunista? Sokszor eszembe jut, ahogy Aramis irányítja a változásokat. Nem törtet, nem nyomul, csak tesz-vesz, és egyre jobb neki, egyre közelebb kerül az ideéálishoz. Azt hiszem, Aramis ügyes. (o:
Én elég sokáig törtettem, és nyomultam, hogy előrébb jussak, de valahogy úgy nem sikerült. Pont úgy jártam az életben, mint a Balaton átúszásnál: tempózok a tó közepén (nem, nem jött az Iminimi-szeminimi Hullámszörny). Szóval megejelenik mellettem egy néni, mellúszásban tempózgatva. Feje teljesen kinn a vízből, rajta a domború rózsás úszósapka (aki járt az Újpesti, Komjáti, MÁV-telepi, vagy más szocreál uszodába kiskorában, az tudja, miről beszélek). Szúval, éppen csak nem kötött, vagy horgolt nagy kényelmességében. Gondoltam magamban, éppen lehagyom. Jópár perccel, és karcsapással később látom, hogy a néni nem csak hogy nem marad le, de előrébb is került hozzám képest... Ennek fele se tréfa! Belehúzok kicsit, de csak gyorsabb nálam a nyugdíjat tempójával. A lényeg az, hogy lehagyott a francba, bármennyire kapálóztam.
Azt hiszem, hogy az élet, és a jó dolgok is ilyenek. Ha kapálózol, lehagynak. Ha nyugis vagy, visznek magukkal.
Amióta hátradőltem az életemben, és befejeztem a kapálózást, azt hiszem, egész jó nekem.
Nos a fenti szösszenet azt hivatott bevezetni, hogy a változásokat az életemben egyre inkább a "nézzük meg, így milyen" vezérli, és nem a "csakazért is jobbat akarok".
Persze, vannak apróbb dolgok, amik irányba bökdösnek.
Az egyik nap elmentünk Berangere-rel a Retiroba fagyizni meg sétálni egyet, és a kocsit a La Elipa-nál hagytam. Éjfél körül indultam haza. Kényelmesen elmetróztam a kocsihoz, majd irány Coslada. Most jön a trükkös rész: 16 perc alatt voltam a ház előtt, majd 40 (negyven!) percet kőröztem, hogy találjak parkolóhelyet. Alapvetően nem ilyen drámai a helyzet, de sajnos az év nagy részében a hétköznapok katasztrófálisak ilyen szempontból. A másik bökdösés az volt, amikor éjjel kettőig bőgették a gyereket az ablakom alatt, illetve ezt kombinálták egy bazi hangos botellón-nal. Elivel csendes játszótérre néz a hálószobaablakom, gyakorlatilag meg... A harmadik apróság, hogy csak a hálóban van klíma, ami azért lássuk  be, kevés egy olyan orszában, ahol három hónapon át szinte nem megy 30 alá a hőmérséklet.
A fentiek figyelembevétele mellett kitaláltam, hogy lakást váltok.
Igazából ez az utolsó mondat volt az egész bejegyzés mondandója. hihi

Spanish Special VIII - Humor

Ez lehetne az egyik legrövidebb bejegyzésem. Valahogy úgy, mint a Franciákat kedvelő nemzetek-, vagy az ősi kínai fogamzásgátlók listája. Még szerencse, hogy én mindenről hosszasan tudok csacsogni.
Röviden összefoglalva, a spanyoloknak nincs humoruk. Vannak vicceik, meg nevetnek is, de a mélyebb humort nem értik. Egy példa: "Két léggömb megy a sivatagban, és az egyik ezt mondja: Vigyázz, ott egy kaktusssssz..". Erre egy átlagos spanyol csak néz. Jobb esetben megérti, és elkezdi megmagyarázni, hogy "Ja, hogy azért mondta így mert leeresztett?" Az a legrosszabb, hogy ha rákérdezek, akkor nem értik, hogy mi a probléma. És valóban, a TV-ben néztem az "El Club de la Comedia"-t, ahol tehetséges fiatal komikusok állhatnak a szinpadra nevettetni, és ők nagyon is jó humorral rendelkeznek. A közönség nevet is. Azt hiszem, hogy a humorra is igaz, hogy ha nem spanyol, akkor nem is az igazi. Ha olyan dologról beszélsz, aminek nincs spanyol vonatkozása, akkor egyszerűen nem bírnak ráhangolódni. Spanyolország egy nagy ország, és azt hiszem, kicsit úgy játrak, mint az Egyesült Államok, hogy van itt minden, "minek törődjünk a világ többi részével".
Nyilván hallani a beszédemen, hogy külföldi vagyok, és a humorban ez is hátrány kicsit. 5 évig fordítottam, tolmácsoltam, lektoráltam, és azt hiszem, hogy amúgy is van érzékem a szavakhoz - szófordulatokhoz. Szerintem  lehetek annyira beképzelt, hogy azt mondjam, elég szellemes vagyok. De itt... Mondok egy szóvoccet, és kijavítanak. Van példűul egy szófordulat, amit úgy lehet elsütni, mint a "Van egy gyanda sanúm" mondást. Nos itt szemrebbenés nélkül kijavítanak, hogy az "Sanda gyanú". Egyszerűen nem értik.
Ha van olyasmi, ami nem tetszik itt nekem, akkor a top 3-ban benne van, hogy nem tudok úgy lövöldözni a szavakkal, mint Magyarországon. Egyszerűen nem értik, na!

PC Guru

A számítógépem a lakás központja. Olyan ez, mint máshol a TV, de azt én ugye nem nagyon nézem. Mégis, ha filmet nézek, az is "A Gépről" megy, mint ahogy a zene is, a térképek, útvonaltervek, a Portal (az egyetlen játék, amit játszok számítógépen), fényképek, stb.
Nos a gépem elkezdett szarakodni valamikor nyár elején, és ez nyárra már komollyá vált. Túlmelegedett, lekapcsolgatott, néha lefagyott, szóval vészes volt. Mivel elég ősi darab - 7 éves, ami az 1-3 évig tartó számítógépek között matuzsálemi kor - nem volt érdemes alkatrészeket felújítani, így eldöntöttem, hogy veszek egy másikat. Persze, körbenéztem, de kiderült, hogy ha alkatrészből rakom össze. Már azon voltam, hogy megveszem a Corte Inglésben, mert meglepően jó áron voltak a gépek, amikor kaptam promo e-mailt a Carrefour-tól, hogy ott most olcsó az a számítógép, amit éppen kinéztem. Nosza, rendeljük meg. Mivel Galícia lemerítette kicsit a kártyámat, megkértem Roxot, hogy intézzük az övéről. Semmi baj, megadom az adatokat, minden oké. Másnap jön egy levél, hogy küldjek be egy halom doksit, hogy igazoljuk, hogy fizethető ezzel a kártyával. Pompás. Beküldök mindent, semmi válasz. Hívom őket, közlik, hogy "ja, igen. megkaptuk, de nem tudjuk elolvasni". És mikr terveztek szólni nekem??? Elküldöm megint, semmi. Végül elküldtem faxon, mire közölték, hogy ez tök jó, továbbítják a számlázásnak. Végül két hét múlva töröltem a rendelést, és megrendeltem átutalással, ami odaért két nap alatt, és nekem lett gépem. Néha elképedek az itteni ügyintézésen. Nem értik, na!

Navacerrada - Cabeza De Hierro

Berangere-re már régebben elhatároztuk, hogy el kéne járni túrázni, és hogy meg kéne nézni Navacerrada-t.
Mivel vasárnapra egyikünknek sem volt programja, csapásszerűen elhatároztuk, hogy akkor elmegyünk kirándulni.
Reggel be a kocsiba, és irány ismét a Carretera de Burgos. Ezúttal azonban Collado Villalba felé lekanyarodtunk, és megkezdtük a felkapaszkodást a hegyekbe.
Navacerrada Madrid északi részén van, és a Sistema Central (Spanyol Középhegység) egyik területe. Ahogy mentünk fel a hegyekbe, jöttek sorba a táblák Mindjárt az első 1.200 m volt, és eszembe is jutott, hogy már az, ahol elkezdik kiírni a magasságot, több, mint Magyarország legmagasabb pontja. És akkor hol vagyünk még a többitől, hogy a Pirineusokról, vagy Sierra Nevada-ról ne is beszéljek.
1.400 - 1.500 - 1.600 - 1.800 - 1.880m. És ez még csak a parkoló.
Azt hiszem, futólag mintha említettem volna, hogy a Ford Mondeo mennyire jó autó. Nah... hát ide is elhozott minket.
Cipőcsere, illetve szandál le - bakancs fel, és irány az orrunk után. Az eredeti terv egy interneten kinézett útvonal volt, de végül másmerer volt kedvünk menni, így elindultunk a sífelvonó mentén. Nem mondom, mert a formám mostanában inkább a "kerek", így fárasztó volt, de a lűtvűny mindig elvonja a figyelmet a fáradtságról. Pedig akkor még nem is tudtuk, mi vár még ránk. A sífelvonó tetején a Bola Del Mundo nevű kisebb csúcsra jutottunk, ami csak 2.265 m. Itt nyíltan megbámultunk pár bringást, akik éppen felfele(!) tekertek a hegyre. Komolyan! Felfelé tekertek, érted Tamáska? Komolyan mondom meg vannak ezek őrülve!
Innen tovább elindultunk egy meghatározhatatlan létesítmény irányába, ami leginkább rakétakilövő silónak tűnt. El is jutottunk odáig, de nem derült ki, mi lehet az. Gyanítom, hogy valami hegyi dolog, ami kapcsolatban van a hegyekkel, és az időjárással. Út közben egyébként láttunk teheneket legelni, és egy halom ló is megközelített minket, és persze nem bírták kihagyni, hogy molesztáljanak. Pedig én utálom a ovakat... /o:
mivel - Editke szavaival élve - mi ilyen kis fittik vagyunk, mentünk tovább felfelé, és kiderült, hogy ahova tartunk az a Cabeza de Hierro (Vasfej), ami a Sistema Central második legmagasabb pontja. Itt most lelövöm a poént, de erre csak akkor jöttünk rá, amikor már megmásztuk, mert hogy megmásztuk végül. (o:
Egyébként ez a nap a nyár egyik legmelegebb napja volt, és nekem volt is egy olyan sejtésem, hogy ahegy vicceskedni fog, de nem nagyon törődtem a dologgal. Örültünk neki, hogy fent jár a levegő, és kellemes hűvös van. Itt jegyzem meg, hogy a szemközti hegycsúcson (Peñalera) hófoltok voltak. Mondom: Júnisusi kánikula... A gyaloglás kellemesen fárasztó volt, és a bakancs is jól vizsgázott igazi terepen.
Ahogy mentünk felfelé a Cabeza de Hierro-ra, arra lettem figyelmes, hogy van a környéken rajtunk kívül "valaki". Ez alapvetően nem különleges, mert voltak kirándulók, sőt futók is szép számmal. Nem is nagyon törődtem volna a dologgal, de amikor odapillantottam, kiderült, hogy egy hegyi zerge az. Persze a gép éppen nem volt kéznél, így nem tudtam lefényképezni. Próbáltam követni szemmel, de úgy elugrált, hogy csak néztem, de nem láttam.
A csúcson aztán jött a következő furcsaság, vagy inkább érdekesség. Hihetelen mennyiségű katicabogár (Cocchinella Septemputata). Egyszerűen tele volt velük a levegő, és a kövek. Most tapasztaltam csak igazán, hogy a katicabogár nem egy levegőakrobata. mindennek nekiszállnak, főleg nekem, és landolni sem igazán tudnak rendesen, inkább csak rázuhannak a kiszemelt területre. Olyanokat koppantak, hogy elsőre azt hittem, hogy "ennek annyi", de nem. Nekik ez a leszállás. "Úgy szállok le a bringáról, ahogy akarok". Szegény Berangere sapkáját tele is szarták. (o:
A csúcson nem időztünk sokat, mert mi ilyen kemény hegymászok vagyunk, hogy csak felszaladunk 2.383 méterre, megvonjuk a vállunkt (eláll a lélegzetünk a látványtól), aztán már megyünk is tovább. Lefelé aztán kideült, hogy a zerge, amit láttam nem egy magányos lovas volt. Belefutottunk ugyanis egy komplett zergecsordába, vagy hogy hívják azt, amikor a zergék bandáznak. Voltak kicsik, és öregek is, és nem nagyon zavartatták magukat a jöttünkre. Elugrabugráltak az útból, ha nagyon közel mentünk, de nem voltak félősek. Persze a szakirodalom ír róla, hogy ezen a környéken tanyáznak, de azért érdekesség volt számunkra.
Mivel elég sokat jöttünk, nem akartunk egy nagyobb kört csinálni már, így arra indultunk vissza, amerről jöttünk. Az út lefelé már könnyebb volt, bár volt itt is felfelé kaptatás, mivel a tóra idáig nem folyamatos emelkedő volt, hanem két kisebb völgyön is átvezetett.
A haladást csak az nehezítette, hogy belefutottunk egy vegye csapatba, ahol a nőknek be nem állt a szája. Egyszerűen nem értettük Berangere-rel, hogy hogy van az, hogy a Spanyolok kijönnek a szabarba, mit szabadba, hegyvidékre, és itt is a gyerek iskoláztatásáról, és a tankönyvekről karattyolnak. Inkább megvártuk, hogy elmenjenek, és csak komolyabb követési távolságban sétáltunk mögöttük.
Jó fáradtan értünk a kocsihoz. Bakancs le, szandál fel, és irány haza, ismét gyönyörű utakon.
Epilógus:
Este aztán rájöttem, hogy miért volt nekem gyanús az időjárás. Verőfényes napsütés volt, igazi nyári kánikula, de a hegyen hűvös volt. Ettől függetlenül a nap tűzütt, és még 2 km-rel közelebb is voltunk hozzá, mint rendes esetben. A karom úgy leégett, hogy nem tudtam elaludni. Végül "friss sajtot", azaz tejfölt kentem rá, és az egy kicsit megnyugtatta az égési sérüléseimet.
Azt azért még a hegyen elhatároztuk, hogy jövünk még egy vagy több körre, és legközelebb a Peñalera következik, ami a legmagasabb pontja a hegységnek.

Islas Cies helyett

Bizony, bizony. Vártuk a jóidőt, de nem jött. Az utolsó napra így elhatároztuk, hogy elmegyünk Vigoba, és reménykedünk a jóidőben. Persze az idő átvert mindket, mert az időjárás már csak ilyen. Egész délelőtt borús volt, és amikor odaértünk Vigoba, úgy határoztunk, hogy nem megyünk a szigetre. Pedig még meg is talált egy animátor, vagy mifene, hogy most aztán nagyon menjünk, mert az milyen jó. Szóval Vigoban maradtunk, és úgy egy órával azután, hogy elment a hajó, kisütött a nap. De az a hajó már elment... Azért megnéztük Vigot, ami Rox elmondása ellenére nekem nagyon tetszett. Kicsit olyan, mint egy Madrid a tengerparton. A kocsit persze most is a központban hagytuk, és onnan sétáltuk körbe a belvárost. modern, nyugis, kellemes, szép, tiszta város, és szerintem nagyonis élhető. Vettünk Gall csokit, és sajtot, és a kötelező hűtőmágneseket. Megnéztük a kis utcácskákat, a kikötőt (ott álltunk meg), megebédeltünk egy barátságos kis étteremben, szóval egy igazán jó napot töltöttünk el ott.
Délután aztán visszaültünk a kocsiba, és lenyomtuk a visszaút 600 valamennyi kilóméterét.
Most nézhetek egy időpontot, amikor elmegyek végre az Islas Cies-re.