Hogy miért?

2010 Július 1-én költöztem Spanyolországba.
A változás, új környezet, érdekes emberek, és a furcsaságok elég sok mesélnivalót adnak.
Mivel fárasztó lenne mindenkinek mindent minden alkalommal elismételni, rájöttem, hogy kerítenem kell valamilyen tömeges tájékoztatási eszközt, amivel egyszerre tudok mindenkinek mindent elmondani. Így született meg az ötlet, hogy az egészet leírom egy naplóba, aztán mindenki lubickolhat a szóáradatban.
Nos a naplóból "blog" lett a kényelem miatt, a szóáradatból pedig folyócska - néha meg csak cseppek.
Jó étvágyat!
A blog valósággal való egyezése nem a véletlen műve.

Monday, 2 August 2010

Diadalmaskodik a lustaság. A séta magyarázza

Hétfőn nem mentem korizni. Az a helyzet, hogy ha valamihez lusta vagyok, akkor félelmetesen könnyen tudok indokot (kifogást) találni rá , hogy miért nem. Mentségemre legyen, hogy a buszozás, illetve annak imitálása elég nehéz hivatás. Amióta itt vagyok két alkalommal fordult elő a 9-ből, hogy 40 percmél kevesebbet kellett várnom a buszra. Még egyszer tehát: 40', azaz negyven percet várni egy buszra, ami nem menetrend szerinti járat, amit lekéstem, hanem bizonyos (30-35 perces) rendszerességgel járó buszok. Itt tenném hozzá, hogy nem hiszem, hogy mindig éppen akkor érkezek, amikor elmegy, mert akkor legalább látnám. Ennek folyománya, hogy rengeteget várakozom buszmegállókban, és rengeteget sétálok, mivel sokszor a gyaloglás mellett döntök, amikor nem jön a busz. Azt hiszem ezen a ponton kicsit idegeskednem kéne, és sajnálnom az levesztegetett időt és energiát, de valahogy nem érzem a súlyát. Lehet, hogy azért, mert még nincs annyi programom, hogy olyan szörnyen kéne sietnem, de lehet, hogy egyszerűen csak elvagyok cárakozás és gyaloglás közben is. Egyébként 5 km-re dolgozom a lakásomtól, így nem monthatjuk, hogy maratoni távolságokat kéne gyalogolnom. Mivel hétfőn sokat gyalogoltam, megvolt a kifogás a Family Guy (Magyarországon 'Családos Csóka') befejezésére.

No comments:

Post a Comment