Hogy miért?

2010 Július 1-én költöztem Spanyolországba.
A változás, új környezet, érdekes emberek, és a furcsaságok elég sok mesélnivalót adnak.
Mivel fárasztó lenne mindenkinek mindent minden alkalommal elismételni, rájöttem, hogy kerítenem kell valamilyen tömeges tájékoztatási eszközt, amivel egyszerre tudok mindenkinek mindent elmondani. Így született meg az ötlet, hogy az egészet leírom egy naplóba, aztán mindenki lubickolhat a szóáradatban.
Nos a naplóból "blog" lett a kényelem miatt, a szóáradatból pedig folyócska - néha meg csak cseppek.
Jó étvágyat!
A blog valósággal való egyezése nem a véletlen műve.

Sunday, 15 August 2010

Hátizsákbarna

Ilyen lettem vasárnap estére. Elmentem kerékpározni egy lazát, amiből 6 óra kemény terepezés lett. mint már említettem, az én műfajomban az a probléma, hogy felfelé tolni kell a kerékpárt. Nem azért, mert emelkedő, hanem azért, mert olyan emelkedő, amin gyalog is csak négykézláb lehet feljutni (ha egyáltalán). Volt egy olyan szakasz, ahol fel se' tudtam menni gyalog, hanem kerülnöm kellett. Persze lefelé bringával már okés volt. (o:
Olyan meleg volt, hogy hátizskujjra vetköztem (mivel nem volt nálam ing), aminek az lett az eredménye, hogy szépen lebarnultam, éppen csak a hátizsák, és a pántok körvonala üt el élesen, mert ott fehér maradtam. A kesztyűről nem is beszélve, amitől most Fehérkéz lettem. (o:

A kép jobb felső sarkában az objektum
Az útvonal egyébként Mejorada del Campo - Rivas felé vezetett. Útközben találtam, egy nagyon jó kis helyet: egy eldugott tavacska, sziklákkal körülvéve, és két hatalmas beton víztározóval a sziklák közt. Kicsit "Lost-os" volt, mert ott voltak ilyen elhagyatott titokzatos létesítmények. Eszembe is jutottak a számok: 4, 8, 15, 16, 23, 42









R, mint roncs


A környéket egyébként mások sem vetik meg, csak gyanítom, hogy nincs megfelelő műszerük a dologhoz. Ezt bizonyítja a motorroncs, amit a terepen találtam.Persze, ha valaki R Yamahával indul neki a terepnek...
Az utamat a Jarama folyó felé folytattam, aminek egy mellékágán egy forgalomból kivont hídon keltem át.








Nem a Kwai folyón, de nem is híd
Innen egy egészen érdekes szakaszra jutottam, ami az AVE Tren de Alta VElocidad - szupervonat, mint a TGV, csak spanyol), és egy sziklaperem között helyezkedett el. A sziklaperem alján folyik a Jarama, a másik oldalán azzal a parkkal, amiről korábban írtam. Mivel erre nem volt már semmi, visszafordultam, és leereszkedtem a folyó mellé. Ezzel gyakorlatilag az előbb említett parkkal szembeni oldalon kötöttem ki. Ezen az oldalon is hasonló az infrastruktúra: szabadtéri kondigépek, tanösvény, piknikezőhely.  És kiderült a turpisság is: Eredetileg ez egy egybefüggő terület, ami a folyó két oldalán terül el, csak éppen a híd omlott össze. 






Mivel nem akartam visszafordulni, mentem tovább, amíg el nem értem a gáthoz, aminek a másik oldalán már jártam, ezúttal viszont át is keltem, és a a Guindalera-n át hazafelé vettem az irányt.
Mindent összevetve, egy nagyon fárasztó, de nagyon jó kis tekerés volt. Este azért még befejeztem a takarítást. (o:

No comments:

Post a Comment