Repülők, és Tereik

"Nem lehet véletlen, hogy a világon egyetlen egy nyelven sem született meg az a hasonlat, hogy 'szép, mint egy repülőtér'." Ez az idézet Douglas Adams A Lélek Hosszú Sötét Teaideje című könyvének első sora, és ha az ember elég időt tölt repülőtereken, vagy éppen egy adott repülőtéren, meglátja az igazságot a fenti sorokban.

Madrid Barajas T4. Ülőhelyek száma: 0.

Szombat reggelre rendeltem egy taxit, ami szépen meg is érkezett, és kivitt a reptérre. Nem volt meglepetés, hogy "hajnali" fél nyolckor kevesen vannak a Barajas 4-es terminálján, de a bejelentkezésnél teljesen egyedül voltam a Malév ablakánál. Minden rendben ment, amíg a beszállókártyám átadásakor nem közölték tényszerűen, hogy 2 órát késik a gép. Fogyasztói társadalomban élünk, amelynek egyik mottója: ha nem fizetsz, nem kapsz semmit. Ez a repülőtereken is egyre szembeszökőbb. A Barajas 4-es termináljának publikus részén még leülni sem igen tudsz. Van néhány kávézó, bolt, de nyilván ezek fizetősek. Várópad csak elvétve akad, és azokon is transzferesek alszanak. Szóval ácsorogsz, sétálgatsz, fizetsz, vagy távozol valamelyik irányba, ha utas vagy, akkor a biztonsági ellenőrzésen át az utasváróba.
Utas lévén, és mivel nem volt más dolgom, ezt az itányt vettem. A biztonsági ellenőrzés, az itt megszokott gördülékenységgel ment. Az utóbbi időben elég soka repülök, így nyilván nem nehéz, de még ha "új" az ember, akkor sem tudja eltéveszteni, mert mire az ellenőrzéshez érsz, ezerszer a szádba rágták, mit kell tenned. Ettől aztán felfelé el lehet térni, lefelé nem érdemes, mert úgyis rávesznek végül. mivel most volt kisbőröndöm is, meg öltonytáskám, a laptopomat az utóbbiba kellett tennem, és ez kicsit bonyolított a dolgon. Persze egy Axel ezt is tudja kezelni. Amikor két ember van előttem, leveszem az órát, gyűrűt, kiveszem a pénzt, és minden mást a zsebemből, és az egészet a ballonkabátom cippzáras zsebébe teszem. Nyilván ezt akkor teszi meg az ember, ha van védőfólia a mobilján, és ásványi kristályból van az óraüvege.Amikor egy ember van előttem, kikapcsolom az övem, és kiveszem a laptopot a táskából. Amikor odaérek, a laptopot beteszem egy tálcába, a kabátot/zakót egy másikba, a táskát egyenesen a szalagra, és az övet a kabátokhoz, megelőzöm az előttem töketlenkedőket, ha úgy adódik, és már bent is vagyok a vásárlótérben, meghajolok, learatom a tapsokat, és összeszedem a virágokat.
Vásárlótérnek hívtam, pedig az utasváróról van szó, de nyilván nem kell magyaráznom. A lényeg, hogy itt már van sok hely, és lehet nyugodtan ücsörögni. Háhááá! Túróst! A 9/11-es válság ellenére, a repülőterek egyre nagyobbak, és már nincs helye személyeskedésnek. A járatokat már nem jelentik be, hanem szegény utasok kénytelenek odafigyelni a kijelzőkre. Leültem tehát, és igyekeztem el-elkapni az egyik csinos kijelző pillantásait, hogy mikor írják ki a járatom kapuját. A várakozás alatt volt időm megírni egy levelet, mégpedig kézzel, amit a környező utasok érdeklődéssel figyeltek. A levél végeztével olvasgattam kicsit, majd ideje lett a beszállásnak. Már ott látszott, hogy nem vagyunk sokan, de amikor egyedül ültem egy hármas sorban, egy kényelmes bőrfotelben, végképp kiderült, hogy kényelmes utam lesz. Mivel elvileg üzleti úton vagyok, nem fapadossal mentem, és ez a különbség erősen érződik az út teljes hosszában. Persze, csak három óráról van szó, amit fapadoson is el lehet viselni, de még egy economy class is luxus a fapadosokhoz képest. Vittem ugyan mogyorót, és üdítőt, de a repülős szendvics, és almalé jól esett.
A másik különbség az volt, hogy nappal, és más légifolyósón repültünk.
Ennek köszönhetően mindent láttam, és megismertem, a Balatontól kezdve. Megismertem Balatonszentgyörgyöt, a Tihanyi félszigetet, Fészkesfehérvárt, a Velencei tavat, Törökbálintot, és a kis tavacskát, ami mellett Dia dolgozott, és végig Budapest fontosabb részeit. A BS a levegőből úgy néz ki, mint egy UFO (ami éppen nem repül). (o:
Fél kettőkor szálltunk le, Tündiék már vártak a reptéren, és hazavittek. Ezután kezdett romlani a közlekedésem, a szervezettség, és a hangulatom.