Ezután már minden simán megy egy darabig. A kamionosok még mindig párhuzamosokat rajzolnak az autópályára, de elég jól lehet haladni, és már fűt a megérkezés is. Még egy parkolóban megállok egyeztetni a tulajjal (már komoly késében vagyok az eredeti tervhez képest), és némi telebankolásra.
Madrid előtt 100 km-rel azt hiszem, hogy valami morbid színjátékra készül a táj. Egyenesen egy fekete bársonyfüggönynek megyek, amit néha stroboszkól világít meg.
Szeretném azt hinni, hogy ez csak az este jele, de sajnos nem. Olyan fekete felhő van előttem, amit talán még sosem láttam, és akkorákat villámlik, hogy a National Geographic elbújhat. Amikor aztán belehajtok, az itéletidő egészen más dimenziót nyit meg. Az ablaktölrő rally fokozata is kevés a víz elhesegetéséhez. A látótávolság -20 méter. Nem tart sokáig, de amíg tart, eszembe jut néhányszor, hogy vajon az uitolsó 100 kilométeren kell-e elbuknom az úton.
Nem tudom követni az utat a Madrid környékén kiépített, és még épülőfélben lévő autópálya rengetegben, csak megyek a táblák után. Az az érzésem, hogy többszörös redundancia van az utakon, és egy-egy hely minden táblán fel van tüntetve, így tulajdonképpen bármerre megyek arra van Madrid. Végül mellényúlás nélkül megtalálom a lehajtót Coslada felé és némi kavargás után leendő otthonom környékén megérkezek a lakásom elé. Elmegyek pénz felvenni, és a majd' félmillió forinttal hanyagul a zsbemben visszasétálok a lékáshoz. Aláírunk, megnézünk, viccelődünk, mosolygunk, és mindenki örül.
Végtelennek tűnő idő alatt pakolok ki a kocsiból. Amit tudok egyből a lakásba viszek, de igyekszem csendes lenni, mert éjjel van. A dolgaim nagy része a pincehelységembe kerül.
Egyedül maradok a lakásomban.
A gáz még nincs bekapcsolva, mert azt a nevemre kell leszerződnöm, így az otthon annyira megszokott 7 fokos vízben zuhanyzom, de jól esik.
Éjjel háromkor fekszem le, és elég üresnek érzem magam. Nem tudok még mit kezdeni a helyzetemmel.
No comments:
Post a Comment