Hogy miért?

2010 Július 1-én költöztem Spanyolországba.
A változás, új környezet, érdekes emberek, és a furcsaságok elég sok mesélnivalót adnak.
Mivel fárasztó lenne mindenkinek mindent minden alkalommal elismételni, rájöttem, hogy kerítenem kell valamilyen tömeges tájékoztatási eszközt, amivel egyszerre tudok mindenkinek mindent elmondani. Így született meg az ötlet, hogy az egészet leírom egy naplóba, aztán mindenki lubickolhat a szóáradatban.
Nos a naplóból "blog" lett a kényelem miatt, a szóáradatból pedig folyócska - néha meg csak cseppek.
Jó étvágyat!
A blog valósággal való egyezése nem a véletlen műve.

Sunday, 18 July 2010

Lonelybike

Mivel későn ebédeltem, nem akartam futni menni, mert az úgysem megy tele hassal, így inkább kivittem a bringát játszani egy kicsit. Feltekertem a Henares korház mögé és szépen lerodeóztam. Az út során három dolgot állapítottam meg:
1. Valahogy mindig felfele megyek többet,m és lefele kevesebbet. Időben mindenképpen, de néha távolságban is. Persze tudom, hogy az eredő szintkülönbség végül nulla - hiszen ugyanoda térek vissza, ahonnan indultam. De mégis...
2. Nem vagyok Thomas Vanderham (aki nem tudja, ki az, keressen rá YouTube-on)
3. Kéne ide Tamáska és Hanglooseka. Hiányoznak.

No comments:

Post a Comment