Hogy miért?

2010 Július 1-én költöztem Spanyolországba.
A változás, új környezet, érdekes emberek, és a furcsaságok elég sok mesélnivalót adnak.
Mivel fárasztó lenne mindenkinek mindent minden alkalommal elismételni, rájöttem, hogy kerítenem kell valamilyen tömeges tájékoztatási eszközt, amivel egyszerre tudok mindenkinek mindent elmondani. Így született meg az ötlet, hogy az egészet leírom egy naplóba, aztán mindenki lubickolhat a szóáradatban.
Nos a naplóból "blog" lett a kényelem miatt, a szóáradatból pedig folyócska - néha meg csak cseppek.
Jó étvágyat!
A blog valósággal való egyezése nem a véletlen műve.

Saturday, 17 July 2010

Spanish Special

Szombaton nem kelünk túl korán, de tartjuk magunkat a tervhez, hogy megnézzük azokat a dolgokat, amiket még nem láttunk Madridból. Ezúttal San Fernandon szállunk fel a metróra, és most már Timcsi is érti, miért preferálom a Rambla-t.
A Plaza de Castilla-n kezdünk, és lesétálunk a Bernabeu-hoz. Itt valami ízek expo-ja van, meg avalami teniszgála. Ebből Timcsit érdeklik a sajtok, engem meg a kiállított kocsik. Ha már úgyis van erre egy Caprabo, veszünk egy négyes csomag fagyit, amit be is dörgölünk gyorsan. Persze 2,5 - 1,5 a javamra. Kötelező kör a Real Madrid shop, és Gönczy Mester irgalmazzon, de még mindig nem fog meg a foci.
Megállapodunk, hogy a Nuevos Ministerios-on nincs mit nézni, csak a boltok, de az most annyira nem érdekel minket, így irány a Ventas.
A Plaza de Toros-t látni kell, így nem is írok sokat róla. Na jó, azt azért megírom, hogy jegyet csak a 'Novillos'-ra lehet kapni, azaz olyan viadalokra, ahol újoncok, vagy Madridban még nem ismert torreádorok mutatkoznak be. A jegyek Nap / Árnyék, és terület/sor szerint lehet megvenni. Értelemszerűen, az árnyékos 'palánk' jegy a legdrágább, tahát az a rész, ahol közvetlenül az arena (homok) melletti palánknál ülsz az árnyélban. A napos kakasülő a legolcsóbb. Ha híres torreádor jön, akkor is ennyi lenne a jegy, de nem lehet kapni, csak üzérektől. Ilyenkor egy jegy 2-3.000 € is lehet. Mégegyszer: két-három ezer Euro. A vicces az, hogy ha valami miatt elmarad a viadal (pl sérülés miatt), akkor a jegy árát visszatérítik. Mondom: a jegy árát. Nem ám azt, amit fizettél érte. A legdrágább jegy 200€ körül van, és ennyit is adnak vissza, ha éppen ilyen jegyet vettél az üzértől, függetlenül attól, hogy a jegyet esetleg 3.000 (mondom: háromezer!) Euroért vetted.
Te figyelj, haver! Számoljad ki...

No comments:

Post a Comment