...és megmondom, ki vagy. Csak hogy egyből lelőjem a poént, 230 €-t hagytam az IKEÁban, de szennyestartóm még nincs. Megjegyzem, az itteni vélemények szerint ez nem olyan durva összeg.
A csütörtök eltelt azzal, hogy vártam a gázost. Aztán délutánra kiderült, hogy igazából nem fog jönni, mert Mario azt hitte, dolgozom, így lemondta a nevemben. Piha. Azért reggel kitakarítottam, meg elugrottam az ayuntamientoba, és bejelentkeztem a lakásba.
Most már Coslada-i lakos vagyok.
Mivel tegnap este sikerült átállítanom a telebankot, így elugrottam Locutorio-ba, és utalgattam kicsit. Válaszolgattam levelekre, és küldtem újabb adag naplót. Aztán irány az IKEA. A GPS segítségével sikerült ráállnom a megfelelő autópályára, ami ugyebár bravúrnak számít, mert - ahogy már mondtam - itt minden irányba megy mindenféle autópálya - ezt majd később látni fogjuk.
Az IKEA itt ugyanolyan, mint otthon, és ugyanaz az árukészlet. Az árak sem térnek el túlságosan, egyszóval standard. Szennyestartóért, és szappantartóért indultam, amiből a szappantartó, és még szőnyeg, fürdőszobabútor, kések, izzók, tükrök, szárító, vasalódeszka, és még miegymás lett. Az IKEA mellett van egy hatalmas bevásárlóközpont, amit végigfutottam, de nagyon nem fogott meg semmi. Roxnak viszont tetszene, mert van Bodyshop.
Amikor elindultam a parkolóból a kocsi első futóművéből valami elég vészjósló karcos hang jött, amiből én valami kormány-vagy futómű/kerékcsapágy hibára következtetek. Nem találtam meg a hibát, és a kocsi is simán ment, így úgy döntöttem, elindulok haza, és igyekszem gyorsan, és rövid úton hazajutni. Nos hazajutni sikerült, de nem éppen rövid úton.
Hogy miért?
2010 Július 1-én költöztem Spanyolországba.
A változás, új környezet, érdekes emberek, és a furcsaságok elég sok mesélnivalót adnak.
Mivel fárasztó lenne mindenkinek mindent minden alkalommal elismételni, rájöttem, hogy kerítenem kell valamilyen tömeges tájékoztatási eszközt, amivel egyszerre tudok mindenkinek mindent elmondani. Így született meg az ötlet, hogy az egészet leírom egy naplóba, aztán mindenki lubickolhat a szóáradatban.
Nos a naplóból "blog" lett a kényelem miatt, a szóáradatból pedig folyócska - néha meg csak cseppek.
Jó étvágyat!
A blog valósággal való egyezése nem a véletlen műve.
Thursday, 8 July 2010
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
No comments:
Post a Comment